Szuperprodukciók Magyarországon

Zene

A Deep Purple, a hard rock legendás brit zenekara lesz a jövő augusztusi Fehérvári Zenei Napok (Fezen) egyik sztárfellépője. Kovács Antal főszervező elmondta, hogy a Deep Purple augusztus 3-án szombaton este lép fel a nagyszínpadon. A legendás zenekarral kötött szerződés értelmében legalább másfél órás koncertre lehet számítani. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a Deep Purple sok generáció számára vonzó. Úgy vélte, az, hogy a zenekar honlapján is szerepel Székesfehérvár neve, komoly marketingértékkel bír.

A fesztivált jövőre az előző években már bevált helyszínen, vagyis a MÁV Előre pályán tartják meg. A rendezvény július 31-én kezdődik a nulladik nappal és augusztus 3-án zárul. A zenei kínálat alapját továbbra is a rock és a heavy metal jelenti, az elektronikus zene várhatóan eltűnik a programból. A főszervező elmondta, hogy több nagynevű külföldi együttessel tárgyalnak, illetve olyan magyar zenekarok is "képben vannak", amelyek korábban már jártak Székesfehérváron. A Deep Purple 2013-ban lesz 45 éves, és hosszú története során számos változás volt a tagságban. A későbbi legendás felállásból Jon Lord billentyűs és Ritchie Blackmore gitáros volt alapító tag, aztán csatlakozott hozzájuk Ian Paice dobos és Rod Evans énekes, akit nem sokkal később Ian Gillan váltott, mellette Roger Glover lett a basszusgitáros.

A következő évtizedekben megfordult a Deep Purple-ben például David Coverdale énekes, Tommy Bolin és Joe Satriani gitáros is. Jelenleg Gillan, Paice és Glover mellett Steve Morse gitáros és Don Airey billentyűs játszik, ez a formáció koncertezett Budapesten legutóbb 2010-ben a StarGarden fesztiválon. Jon Lord idén hunyt el.

A Deep Purple világszerte mintegy 100 millió lemezt adott el. A korszakos jelentőségű anyagok közé tartozik a bemutatkozó Shades of Deep Purple, a Deep Purple, az In Rock, a Fireball vagy a Machine Head című korong. Legutóbb tavaly jelent meg Deep Purple-lemez, a Live at Montreux 2011 című koncertalbum, amelyet a Neue Philharmonie Frankfurt zenekar közreműködésével rögzítettek.

 

Vaya Con Dios Budapesten

A Vaya Con Dios 2013. április 6-án a Budapest Aréna színpadán búcsúzik a magyar közönségtől. Ez lesz az utolsó alkalom, hogy utoljára, élőben láthassuk őket. A közel 30 éves fantasztikus karrier végét ezzel a turnéval teszik igazán emlékezetessé, ezért ez egy kihagyhatatlan alkalom mind a zenekar mind a közönség számára. Kevés olyan zenekart lehet említeni, ami annyira megélte volna a legszörnyűbb poklokat és legfelemelőbb sikereket is, mint a Vaya Con Dios. A legtöbb magyar szórakozóhelyen az emberek úgy őrülnek meg a ?Nah Neh Nah? című szám első néhány taktusától, hogy közben azzal sem feltétlenül vannak tisztában, ez a sokat megélt Vaya Con Dios egyik legsikeresebb slágere. Azt pedig végképp csak kevesen tudják, hogy ez a zenekar annak ellenére vegyíti a latin, a jazz és a cigány zene világát, mesteri és ugyanakkor egyedi módon, hogy a tagok közben belga származásúak.

A Vaya Con Dios sikerében 1986-os megalakulásakor még senki sem bízott igazán. A belga hagyományoktól teljesen elütő stílusok keverése minden szakemberrel azt mondatták, hogy ez a próbálkozás sosem lesz igazán népszerű. A szkeptikus hangoknak szerencsére nem lett igazuk, ugyanis a Vaya Con Dios a pár év alatt, több mint 7 millió eladott lemezzel minden idők legsikeresebb belga könnyűzenei produkciójává nőtte ki magát. Az olyan dalok, mint a ?Nah Neh Nah?, a What's A Woman?, vagy a ?Just A Friend of Mine' örökre beírták a Vaya Con Dios nevét a könnyűzene történetébe. A dalok hallatán szinte bármelyik generáció tagja elmosolyodik, hiszen valamilyen élmény biztosan fűződik hozzá. A már említett ?Nah Neh Nah? a mai napig kihagyhatatlan a hazai DJ-k repertoárjából, a ?What's A Woman? című ballada pedig olyan népszerűsége pedig több magyar nyelvű feldolgozást is inspirált.

A robbanásszerű siker persze, ahogy ez sajnos lenni szokott, meghozta a nem kívánt problémákat is. 1991-ben Dani Klein, akinek hangja alapján mindenki azt gondolta, hogy egy amerikai blues énekesnő és Dirk Schoufs, aki az egyedi hangzásvilágért felelt, összekülönböztek. A két alapító tag szétválásával gyakorlatilag meg is szűnt egy időre a Vaya Con Dios, habár Klein más zenészekkel ezután is többször fellépett. A tragikus események sajnos itt még mindig nem értek véget, hiszen 1991 végén Schoufs, egy HIV fertőzéséből adódó betegségből kifolyólag, elhunyt. Dani Klein az események után egy olyan döntéshelyzetbe került, amit kevesek irigyelnének tőle. Vagy abbahagyja karrierjét, vagy szólóelőadóként továbbviszi a Vaya Con Dios nevét oly módon, hogy az mindvégig méltó maradhasson az alapító tagokkal közösen megteremtett hagyományokhoz. Klein szerencsére jól döntött és azóta három sorlemez mellett két válogatáslemezt is megjelentett. Ezekből összesen több mint 10 millió példányt adtak el világszerte. Az olyan slágerek, mint a ?Puerto Rico?, a ?Heading For A Fall?, vagy a ?Don't Break My Heart? már ebből az időszakból származnak.

A Vaya Con Dios legutóbbi lemeze Comme On Est Venu címmel jelent meg 2009-ben. Az album több szempontból is újító, mind a közönség, mind pedig Dani Klein számára. Egy részről az énekesnő minden számot francia nyelven ad elő, másrészt pedig olyan nagyívű, vonósokkal megtámogatott hangszerelés jellemzi, ami még egyik korábbi kiadványán sem volt hallható. A francia nyelv használatát Klein gyerekkora ihlette, amikor a legtöbb számot ezen a nyelven hallhatta a rádióban. A nyelvet és a hangszerelést illető változásokon túl azt is illik megemlíteni, hogy a lemez elkészítéséhez több híres zenész is hozzájárult. Az énekesnővel olyan nevek működtek közre, mint a Toots Thielsman, aki harmonika-játékával teljesen egyedi stílust teremtett, vagy éppen Philip Cathrine, aki manapság nemzetközi szinten az egyik legfelkapottabb jazz gitáros.

 

Eros Ramazotti a Sportarénában

Eros Ramazotti új turnéja márciusban indul, Budapestre pedig október 19-én érkezik. A ShowTime Budapest Kft. büszkén tudatja, hogy Eros Ramazzotti új ?NOI? címre keresztelt turnéja keretén belül Budapestre látogat. 2013. május 8-án a BudapestAréna színpadán koncertezik. A ?NOI World Tour 2013? márciusban indul útjára. Ramazzotti az első koncertet Torinóban játssza március 9-én. A tavaszi rész május végéig tart, majd a nyári szünet után szeptemberben folytatódik. A koncerteket Európa legnagyobb arénáiban adja Olaszországban valamint Európában. Októbertől decemberig pedig Dél Amerikában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Dél Afrikában folytatódik.

A turnén az új ?NOI? című albumot mutatja be Ramazzotti, mely világszerte november 13-án jelenik meg a Universal Music gondozásában. A régóta várt lemez előfutára az első kislemez ?Un angelo disteso al sole?, melynek rádiós és iTunes bemutatója október 12-én lesz. A dalt Eros Ramazzotti írta Saverio Grimaldi és Luca Chiaravalli közreműködésével. A dal spanyol nyelven is megjelenik ?Un angel como el sol tu eres? címmel.

Nagy várakozás előzi meg Eros visszatérését. Az új album Ramazzotti 12. stúdiólemeze, aki már 55 millió lemezt adott el világszerte majdnem 30 éves karrierje alatt, és ezzel Olaszország és a világ egyik legjelentősebb művésze.