Új helyen a Budapest Jazz Club

Zene

Susszer Zoltán a klub működését segítő JazzArt Alapítvány képviseletében elmondta: a főváros nevét viselő és a kulturális vezetés elismerő figyelmét is felkeltő klub a korábbinál mintegy másfélszer-kétszer nagyobb, 300-400 fős nézőtér kialakítására törekszik, ezáltal havi akár két, külföldi sztárt bemutató koncert rendezésére nyílna lehetőség. A BJC a magyar jazzéletet is intenzívebben kívánja támogatni közszolgáltatási jellegű feladatok vállalásával, így terveik szerint a Magyar Jazz Szövetség, a Harmónia Jazzműhely Alapítvány, a JazzRádió Alapítvány és más szakmai szervezetek rendezvényeihez és működéséhez biztosítanának helyszínt. Ezen túlmenően a klub közismerten magas színvonalú technikai hátterével egész napos nyitva tartás mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Bartók konzi jazz tanszakának, a Kőbányai Zenei Stúdiónak is heti több órában, térítésmentesen biztosítanának hangmérnök közreműködésével termet és stúdiót, mesterkurzusok, próbák, felvételek készítése, és egyéb oktatási feladatok teljesítése céljából. A hét minden napján rendeznének jazzesteket, pénteken és szombaton ingyenes jam sessionök kíséretében, folytatnák lemezkiadói tevékenységüket, és a Képzőművészeti Egyetem hallgatóival együttműködésben kiállításoknak is helyet biztosítanának.

 
Az őszi programot október 4-én a hazai jazz élet két meghatározó fúvósának világviszonylatban is kuriózumnak számító produkciója nyitja. A Borbély-Dresch Quartet mesterien ötvözi a világzenét jazz és népzenei motívumokkal, itthon is népszerűsítve ezzel az etno-jazz műfaját. A koncert este 20.00 órakor kezdődik.