Újabb három éven át Márta István irányítja a Magyar Fesztivál Szövetséget

Zene

A 106 tagszervezetet tömörítő szövetség élén immár negyedik ciklusát kezdő vezető a két nap eseményeit összefoglalva elmondta: a tisztújítás során az MFSZ korábbi tisztségviselőit, Bukovinszky Bélát és Elekes Zoltánt alelnökké választották.
Márta István a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban tartott seregszemle újdonságaként beszélt arról, hogy a jelenlévők döntése nyomán lehetővé teszik a szövetség égisze alá tartozó, 267 fesztivál tagozatokba szerveződését. Úgy határoztak: egy-egy tagozatot legalább tíz, azonos témára "felfűzhető" rendezvény alkothat a jövőben a profiltisztítás, a jobb érdekérvényesítés, illetve hatékonyabb lobbitevékenység jegyében ? fogalmazott.
Jelezte: az előkészítés alatt álló Népművészeti mellett létrejött a Művészeti, a Gasztrokulturális és a közösségi, közművelődési programokat csokorba gyűjtő Köztivál tagozat.

A konferencián szó esett továbbá a Nemzeti Kulturális Alap működéséről, illetve támogatási stratégiájáról, a turizmus és a fesztiválok viszonyáról, továbbá a Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program jelenéről és jövőjéről is.
Pénteken délelőtt kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol azonban rendhagyó módon a szerepeket felcserélve a résztvevők kérték ki a sajtó munkatársainak véleményét a magyarországi fesztiválokról ? tájékoztatott a szövetség régi-új elnöke.

Márta István közölte: a kétnapos találkozó az idén művészet, gasztronómia, folk és egyéb kategóriában 3 évre szóló minősítést szerzett 16 fesztivál tanúsítványátadójával zárult. A Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program oklevelével elismert rendezvények között a legrangosabbnak számító kiváló minősítést kapta egyebek mellett a Debreceni Virágkarnevál, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Csabai Kolbászfesztivál és a nyíregyházi Vidor Fesztivál ? tette hozzá.
 
(Forrás: MTI)
(Forrás: hirado.hu)