A világhírű Kronos Quartet a Kodály Központban

Zene

A Kronos Quartetet a zenekart máig irányító David Harrington alapította 1973-ban Seattle-ben. Öt évvel később a zenekar San Fransisco-ba költözött, új (és leghosszabb ideig működő formációja) ekkor kezdte meghódítani a nemzetközi közönséget is. A 25 éves évfordulójára a zenekar már túl volt 1,5 millió eladott lemezen, mára pedig, csaknem negyven év után 750 zenemű és feldolgozás, több ezer koncert van mögöttük.
 
?A Kronos a világ egyik legjobb kamaraegyüttese, amely képes volt megújítani a kortárs zenét? ? mondta el Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZsÖK) ügyvezetője. ?Miközben a világ számos országából kértek fel zeneszerzőket, hogy írjanak számukra műveket, létrehoztak egy leginkább crossovernek mondható zenei világot. Olyan crossovert, ami egy komoly, értékes és minőségi komolyzenét jelent. Gyakorlatilag úgy turnéznak a világban, mint egy rockzenekar. Nagyon fogyasztható, mégis fantasztikus előadó-művészetet felvonultató műsornak örülhetünk majd Pécsett.?
 
A hagyományos vonósnégyesekkel ellentétben repertoárjukon nem klasszikus szerzemények, de legalábbis nem klasszikus értelmezésben szerepelnek. Stílusbeli, műfaji és földrajzi határok nélkül egyaránt játsszák a XX. századi mesterek (Bartók Bélától Ligeti Györgyig), kortárs zeneszerzők (Aleksandra Vrebalov, John Adams, Alfred Schnittke, Philip Glass), jazz legendák (Ornette Coleman, Charles Mingus, Thelonious Monk) szerzeményeit, illetve más közkedvelt műfajok, mint a rock és a világzene neves képviselőinek (többek között Jimi Hendrix, John Zorn, Alim Qasimov, Astor Piazzolla) zenéit.
 

Több tucat filmhez szolgáltattak hanganyagot, a magyar közönség A forrás, a Rekviem egy álomért, a 21 gramm vagy a Szemtől szemben című filmekben is hallhatta a Kronos Quartetet. Szerzeményeiket sok esetben a különféle népzenék inspirálják, gyakran merítenek keleti és egyéb egzotikus zenékből. Előadásaikban a legváltozatosabb eredetű zenei elemek, motívumok jelennek meg. A zenekar munkásságát számtalan díjjal ismerték már el, köztük az egyik legjelentősebb a Grammy-díj, melyet 2003-ban vehettek át a legjobb kamarazenei előadás kategóriájában, a Dawn Upshaw-val közösen készített Berg: Lyric Suite című albumért.

 
David Harrington (hegedű), John Sherba (hegedű), Hank Dutt (brácsa) és Jeffrey Zeigler (cselló) vonósnégyese az elmúlt évtizedek egyik legbefolyásosabb modern zenekarává vált, és nagy hatást gyakorol a zeneszerzők és előadóművészek új generációjára.
 
Ahogy Máté J. György zenekritikus írta róluk korábban a Fidelio.hu oldalon: ?a Kronost nem foglalkoztatja különösebben a vonósnégyes történetisége, a vonós kamarázás Haydntól Schönbergig ívelő fejlődésének és átalakulásainak művészi titka. A kaliforniai vonósnégyes szívesebben nyúl kortárs alapanyagokhoz, és rendszeresen merít keleti és más egzotikus zenékből, olyan kultúrákból, ahol még talán hírét sem hallották a vonósnégyeseknek. A kvartett előadásaiban a legváltozatosabb eredetű zenei elemek, motívumok, stílusfordulatok jelennek meg egymás után, mellett, alkalmasint egymással keveredve. A Kronos-féle eljárás azt sugallja, hogy bármilyen zenei alapszövet vonósnégyessé szabható át, vagy még radikálisabban, bármilyen zene átalakítható bármilyen más zenévé.?
 
Akik jegyet váltanak a Kronos Quartet koncertjére a ZsÖK és a Pannon Filharmonikusok jegypénztáraiban, jogosultak 1000 Ft-os jegy vásárlására a Gülsin Onay és a Török Elnöki Szimfonikus Zenekar október 28-i hangversenyére.
 
Kronos Quartet
Kodály Központ
2012. október 29. 19:00
Belépő: 7600, 5500, 3500 Ft