Mozart_Planet_Olajág_Idősek_Otthona_c_Steirer_Máté.jpg

Zenével ajándékozta meg a rászorulókat a Concerto Budapest az adventi időszakban

A Concerto Budapest évről évre járja az idősotthonokat, kórházakat, közösségi tereket az adventi időszakban, hogy a családjukat nélkülözni kényszerülő gyerekeknek és felnőtteknek, a szeretetotthonokban lakó idős embereknek a klasszikus zene által elvigyék a karácsonyvárás örömét.

Az idei évben a zenekar különös hangsúlyt fektetett arra, hogy idősek és betegek mellett minél több, gondoskodó közösségben nevelkedő gyermekhez is eljusson a klasszikus zene öröme, és ezáltal a rászorulók az ünnepre készülve lélekben is feltöltődhessenek.

A zenekar művészei november 27. és december 21. között nyolc helyszínen adtak ingyenes kamarakoncertet: a Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Általános Iskolában, a szegedi Családbarát Idősek Bentlakásos Otthonában, a budapesti Irgalmasrendi Kórházban, az esztergomi Speciális Gyermekotthoni Központ, Általános Iskola és Szakiskolában, a győri Iránytű Befogadó Gyermekotthonban, a kecskeméti SOS Gyermekfaluban, a budapesti Egyetemi Templomban és a fóti Károlyi István Gyermekközpontban.

„A Concerto Budapest adventi koncertsorozata a szeretet és összetartozás üzenete, amely minden résztvevő számára maradandó emléket és meghitt pillanatokat jelentett az ünnepi időszakban. Az ilyen kezdeményezések megerősítik, hogy a művészet és a kultúra képes hidakat építeni, megerősíti az együttműködés szellemét, és így a zenekar hozzájárulhat egy jobb, együttérzőbb közösség kialakulásához. Reméljük, hogy ezek az ingyenes koncertek nemcsak az ünnepek alatt, hanem az elkövetkező években is inspirációt és örömöt szolgáltatnak majd, megerősítve a hitet abban, hogy a zene valóban összeköt bennünket” – nyilatkozta Keller András főzeneigazgató.

Devich Gábor főigazgató szerint a zenészek odaadása és a válogatott műsorok révén sokak karácsonya vált gazdagabbá és meghittebbé. „Az adventi időszak minden évben rendkívül zsúfolt a zenészeinknek, éppen ezért nagyon büszke vagyok a zenekar művészeire, hogy évről évre, magukat nem kímélve, fáradhatatlanul járják az országot, hogy a klasszikus zene lelket gyógyító ereje minél több rászorulóhoz eljusson. Az idei évben országossá bővítettük ezt a koncertsorozatot, hiszen a Concerto Budapest számára kiemelt küldetés, hogy az ország egész területén, minden korosztály a legmagasabb minőségben részesülhessen a klasszikus zene adta értékekből.”

Ez is érdekelheti

A világ legjobb zenekarai között a Concerto Budapest

Harmadik nagy-britanniai és írországi turnéjára kérte fel a Concerto Budapest zenekart a legjelentősebb művészeket és zenekarokat képviselő IMG Artists.

Egész éves programsorozat ünnepli Kurtág György 100. születésnapját

Fesztivállal és egész éves programsorozattal ünneplik Kurtág György 100. születésnapját. A Budapest Music Center (BMC) szervezésében 2026. február 15. és 28. között megvalósuló fesztiválon nemzetközi sztárok és a hazai kortárs zenei élet meghatározó előadói mutatják be a zeneszerző életművének keresztmetszetét.

Hat koncert szünet nélkül a Concerto Budapest fesztiválján

Idén Szofija Gubajdulina zeneszerző előtt tiszteleg a Concerto Budapest egész napos kortárs zenei fesztiválja, A Hallgatás Napja november 16-án a Budapest Music Centerben (BMC).

Novák Irén: a Bartók Ünnep a magyar zenei örökség páratlan eseménye

A magyar zenei örökség páratlan ünnepe vár a közönségre a Magyar Kincsek Bartók Ünnepen – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a rendezvény hivatalos megnyitóján.