A bemutatott műtárgyad hogyan kapcsolódik a növényvilághoz? Milyen, a növényekhez fűződő hatást mutat be?
Barta Zsolt Péter: 2008-tól az üvegház mint metaforikus archívum kezdett el foglalkoztatni, és Code X című fotográfiai sorozatom darabjainak folytatásává vált, sőt ma már annak részeként tekintek rá. Az üvegházba mentett növények néhol szabályozhatatlanul belakják és erőteljesen átalakítják a rendelkezésükre álló, ember által alakított teret. Biológiai erejüknél fogva „zölddé” teszik az üveget, a fémet, a követ és a falakat, azaz átformálják a számukra kialakított mesterséges közeget. Ezt a sajátos esztétikával párosuló, különös világot szerettem volna megragadni a fotográfia eszközeivel.
A válogatásból látható, hogy már 13 évvel ezelőtt elkezdtem ebben a témakörben fotográfiai munkákat készíteni, amelyeket jó néhány kiállításon bemutathattam.
Békési Ervin: Suzanne Simard kutatásai egyértelműen bizonyítják, hogy egyes fafajok kommunikálnak és táplálékkal látják el egymást. Olyan, érzékeny rendszert alakítanak ki ezáltal, ami egymást és az erdő fennmaradását is szolgálja. Amint az ember valami miatt kivonul egy saját rendszere szerint alakított környezetből, ott újra önfenntartó, a földrész adottságaihoz passzoló növényi rendszer kezd kiépülni. A kiállításon szereplő multidimenzionális tájképen az emberi produktum és az anyatermészet formavilága jelenik meg.
A faliplasztika mindkét oldalán egy-egy óriásplakát vasszerkezete képviseli az emberiséget. Az alsó oldalon kopár területen, áttűnő illusztrációként (ha úgy tetszik, reklámként) jelenik meg a zöldellő növényzet, míg a felső részen a billboard szerkezetét körülölelő, burjánzó fák és bokrok láthatók. A szerkezeteket és az emberi rendszereket átszövő növényzet számomra erős, visszatérő motívum, ami többek között a határtalanságot, az összefonódást és a revitalizálódást jelentheti. Vajon mi és mennyi idő kell ahhoz, hogy az anyatermészethez hasonlóan mi is ténylegesen jól működő csoportosulást hozhassunk létre?
Bubla Éva: A Lélegzésre Kijelölt Hely különböző, hely- és közösségspecifikus verziói a tiszta levegő fontosságára, az emberi tevékenységek hatására, a zöldterületek légtisztító szerepére, valamint a (vad)növények gyógyhatására kívánják felhívni a figyelmet installatív tereken, objekten és performatív gyakorlatokon keresztül.
A kiállításon szereplő installáció a daucus carota (vadmurok) illóolaját inkubálja, amelyet egy szardíniai művészeti rezidenciaprogram keretében a helyi közösséggel, a Rimettiamo Radici tagjaival közösen kísérleteztünk ki és állítottunk elő. A szervezet tagjai a régió természetes ökoszisztémájának megőrzésén dolgoznak, gyógy- és ehető, vadon termő növények kulináris és gyógyászati célokra történő felhasználásával, népszerűsítésével foglalkoznak. A daucus carota olaja alkalmas húgyúti problémák, vesekő és hólyagfertőzés, vízvisszatartás, valamint köszvény és ízületi fájdalmak kezelésére, magolaját pedig súlyos hasmenés, emésztési zavarok és bélgázos állapotok orvoslására használják. Az installáció az érzékszervi tapasztalás (szaglás) révén operálja ezt a helyi tudást, környezetünkkel és annak elemeivel való kapcsolódásunkat kísérli meg erősíteni.
Budai Lotte: A vizuális kultúra és az információk kapcsolatában talán mérföldkőhöz értünk: a modern technológia alkotta képek soha nem látott mennyiségben áradnak szét. Az alkotás a látás szabadságával foglalkozik a vizuális infláció korában. E szempontokat figyelembe véve készítettem el a fűszerek és a gyógynövények csomagolását, amely képzőművészeti alkotásokat beemelve rámutat a csomagolt áru szimbolikus, mitikus tulajdonságaira, eredetére vagy a hozzá kapcsolódó legendára. A szimbolikus jelentések bonyolult komplexitása egyfajta meditációra, gondolati játékra invitál.
Dávid Zita: Festményeim fő témája a megfigyelés és az emlékezet: környezetünk megfigyelése, a vele való interakciónk és a hozzá kapcsolódó személyes memória. Olyan szimbólumokat keresek a mindennapi életben, amelyek együttesen megmutatják annak apró abszurditásait, és rávilágítanak, mit fogadunk el megszokott környezetként.
Ezek a művek a természet és az épített világ közötti kapcsolat szimbólumán keresztül megkérdőjelezik a rutinszerű alkalmazkodást, valamint rámutatnak a megfigyelés fontosságára.
Dér Adri: Bizonyos fák lombkoronái szigorúan csak annyit nőnek széltében és hosszában, amennyi helyre szükségük van, tiszteletben tartva egymás életterét. Ready Paint nevű installatív munkám az hommage műfaját igyekszik körbejárni, nemcsak képzőművészeti értelmezésben. A növényvilág működésében látni vélek olyan tulajdonságokat, amelyek követendők lehetnének az emberi magatartásra nézve.
A kiállításon szereplő munkám egyedi technikával készült, belógatott, lapszerű objekt, amely áttetsző, organikus levelet ábrázol. A falevéllel mint növényi formával évek óta foglalkozom, és különböző szimbolikus jelentéseket társítok hozzá, mint például a születés (genezis), a tiszta lappal történő kezdés és az újrakezdés (tabula rasa) gondolatköre.
Furó Bernadett: A Rét a térben a természet hiányára reflektál. Meglátásom szerint urbánus közegben a természet megjelenésének egyik lehetséges formája a kert, kint vagy bent egyaránt. A növények jelenléte a közvetlen környezetünkben hatással van a közérzetünkre. Ennek a munkámnak az a lényege, hogy a növények ne csak mint díszek jelenjenek meg egy helyen, hanem vizuálisan és atmoszférikusan egyaránt szerves egységet alkothassanak a térrel, ezzel befolyásolva egy adott tér hangulatát és az ott töltött időt.
Fuzzy earth
A kiállításon látható rövidfilm a paprikanövény szemszögéből mutatja be a mai üvegházi környezet részleteit. A narratíva ablakot nyit az elszigetelt mezőgazdasági területekre, és minden látogatót arra invitál, hogy hallgassa meg az agrobotanikus fajokat, lépjen kapcsolatba az élelmiszer-termelés megváltozott tereivel.
A hangfelvétel 2021 tavaszán, üvegházi látogatások során készült. Teljesen szintetizált mezőgazdasági környezet gazdag hangjelenetét mutatja be: tervezett vagy éppen véletlenszerű természeti és technikai elemek kompozíciója.
A kiállított alkotások mindegyikén keresztül optimista, kollektív jövőképet vizsgálhatunk, válaszként a jelenlegi éghajlati kihívásokra.
Edyta Hul: Magam készítem szabálytalan formájú vásznaimat, melyek általában organikus formákból vagy éppen az építészetből, építészeti ornamentikából kölcsönzött geometriai ihletés nyomán jönnek létre. Az absztrakt formák és alakzatok egyszerre, egymással párhuzamosan történnek, a teremtés és a szétesés kettős állapotát mutatják. Képeimen nem tanulmányozom a természetet, sokkal inkább improvizálok. Intuitív módon követem tudatalatti állapotaim alakulását. A vizuális és kulturális példákból építkezve igyekszem bemutatni, hogyan lehet a természeti környezet létezését ünnepelni. Alkotásaim sajátos értelmezésben dicsőítik a túlvilágot és a természetet.
Mátyási Péter: Kiállított munkám megkérdőjelezi a természet és a művészet elválasztottságát. Itt a természet már nem puszta modell, anyag, tárgy, nem csupán reprezentációs szimbólum. A hangsúly a reprezentációról a folyamatra, a kontemplációra, a nem emberi szereplők jelentőségére helyeződik át. Tulajdonképpen a természetet alakítom kultúrává, műtárggyá, miközben a megszelídített természet újravadonosodásának, az emberi jelenlét hiányának és következményeinek is emléket állítok.
Édesapám halála után az évekig gondozás nélkül maradt termőkert vadhajtásaival kezdtem el foglalkozni. Ennek köszönhetően olyan műtárgyak is létrejöttek, melyeknek nemcsak én vagyok a szerzőjük, hanem az élő természet is.
Módra Bettina: Installációmhoz búzát és fűmagot használtam. A növekedés ritmusa volt a fontos, ezért esett a választásom ezekre a növényekre. A látogatók részvételével a magvak ültetésének ritmusában gyarapszik és fejlődik a mű, így a kiállítás egy hónapja alatt észlelhető a folyamatos változás. Ezáltal a résztvevők közvetlenül kapcsolódnak a tér zöldítéséhez, az installáció üzenetének élményszerű megértéséhez, és a magukénak érezhetik, ami párhuzamos folyamat, belső regenerációként is működik.
Süveges Rita: Festményeim új nézőpontokból tárják a nézők elé a mezőgazdasági tájat. Az foglalkoztat, hogy a földművelés miként kapcsolja össze vagy választja el az emberi társadalmat és a természetet. Vajon mit eredményez az a kapitalista logika, amely erőforrásra és kártevőre osztja fel a természeti világot? A bioüzemanyagok felmutatásával azt vizsgálom a képeimen, hogy az új technológiai innovációk milyen gyakorlatot folytatnak tevékenységük zöldre festése érdekében. Vajon kiutat mutathat-e a fosszilis energiától való függőségünkből a bioüzemanyag vagy éppen a fenntarthatatlan energia- és földhasználatunkat fokozza az innováció jegyében?
Sztefanu Marina: A Méhlegelő egy szinte átlátszó, apró részletet emel ki az élővilág rendszeréből, azt zárja plexi alá. Olyan, mint egy szemléltető modell, ami egyszer majd jól fog jönni, amikor a valóságban már nem lesz meg, amit szemléltetni szeretnénk. A méhlegelőkön a méhek mézet gyűjtenek, közben pedig beporozzák a növényeket, amelyek ennek révén tudnak szaporodni. Ha nincsenek méhek, nincs méz, és nincsenek bizonyos növények sem. A munkám olyan világot jelez, ahol mindez már nincs; csak múzeumokban mutogatják, hogy egyszer volt.
Elwira Sztetner: A biológia szemszögéből minden élő anyag összefüggő egészet alkot. Ha ez valóban így van, akkor minden határ, felosztás, hierarchia és rendszer csupán a világról alkotott képünket tükrözi, nem pedig annak valódi, természetes állapotát. Ezzel a kérdéssel foglalkozom a Power of plantsen szereplő munkámban is.
A Szimbiózis című alkotásom egy nagyobb szuperorganizmus-projekt része, amely varrással és kézi hímzéssel készült. A szuperorganizmus többi részéhez hasonlóan ez sem kész, végleges forma, sokkal inkább folyamatban lévő munka, amely egy folyamatosan növekvő, minden irányba csírázó szobor részét képezi. Végső formája nem tervezett. A mű az alkotási folyamat során természetesen bekövetkező mutációk és az evolúció eredménye lesz.
Újházi Adrienn: A Microbial concert című munka szárított és gyógynövényekből készült. Pontosabban fekete és zöld tea fermentálásával kialakult biológiai anyag módosulásával és a frekvenciákkal való játszadozással, amelyek egységgé formálódnak. Az alkotás a gyógynövények eredetének megváltoztatásával konkrét fizikai formából a megfoghatatlan gyógyhang megnyilvánulásába alakult át.
Kaja Wielowiejska: Művészetemben az ember és az univerzum elveszett egységére reflektálok. Munkáimban megkísérlem bemutatni a Föld bolygó végének vízióját antropocén korszakában. Ehhez a geometria szigorú rendszerét alkalmazom. Ez szemben áll az anyaghasználatommal, amelyben organikus anyagok is helyet kapnak. Igyekszem általuk esszenciálisan bemutatni a természet ősi anyagát, feltárva az univerzum halálának és születésének folyamatait. Ezek a folyamatok a Föld és a kozmosz őskori jelentőségének visszaállítására irányuló törekvéseket jelentik. A rendszeresen alkalmazott fekete szín a festmények metafizikai vágyait fejezi ki.
Agnieszka Zawisza: Festményemet egy lisszaboni botanikus kertből nyíló kilátás ihlette. A város nyüzsgésétől néhány méterre ez a kert a béke és a nyugalom szigeteként jelent meg előttem, ahol a természet kiteljesedik: szépsége, ereje és titokzatossága érvényesült. A képen ezt a hangulatot igyekeztem visszahozni.
Az összefolyó színfoltok szinte absztrahálódnak a természetben található motívumokkal. Ezzel ellentétet képezve realisztikus elemet is festettem, amely fotó alapján készült. A részletező képelem összhangban van a spontán kiképzésű felületekkel. A képalkotási folyamat egyszerre volt kiszámítható és spontán.
A Power of plants című kiállítás még ennél is több műtárggyal december 4-ig látogatható a MANK Galériában.
