A legrosszabbra számítottam tehát a beengedésnél, ehelyett azt kaptam, amit egyáltalán nem reméltem. A szakmai jegyeim átvétele és az első lépésem a K-hídon között nem telt el 10 perc. A Rihannára igyekező embersokaság és az akörüli bonyodalom nagyon megijeszthette a szervezőket, mert a másnapi beléptetés olyan simán ment, mint kés a vajban.
A K-hídon pillanatok alatt átjutottam, a karszalag- és a csomagvizsgálat is rendkívül gyorsan lezajlott, így akadályok nélkül roboghattam a Sziget belseje felé.
?Itthon vagyok.?
Ez a gondolat futott át az agyamon, ahogy indultam az A38 sátorhoz. Kicsit patetikus, én is belátom, de hát ha ez az igazság? Egy percig sem jutott eszembe, hogy itt bármi baj érhet, pedig százféle nemzet tagjai jöttek velem szemben, haladtak el mellettem, mégis mindenki olyan volt, mint az ezeréves ismerősök. Nem is csoda, hiszen egy valami mindannyiunkban közös: Szitizenek vagyunk, és szeretünk is azok lenni.
Az A38 sátor volt az első állomásom, fotós kollégámat kísértem, fogalmam sem volt, mi lesz épp a menü. A színpadon Jain (F) játszott, aki addig ismeretlen előadó volt számomra, most azonban bátran kijelenthetem: jól muzsikál a kis hölgy ? igen, az, ugyanis még csak 24 (!) éves ?, érdemes odafigyelni rá. Háromnegyed öt volt, gondoltam, senki nem lesz. Nem veszek lottót? A sátorban igen szép számú közönség gyűlt össze, olyanok, akik tényleg az énekesnőre voltak kíváncsiak, és nem csak a napfény elől húzódtak be az egyébként sokszor nagyon fülledt piros-fehér cirkuszi építménybe.
Fiatalkora ellenére jól odatette magát Jain, akinek még csak egy albuma jelent meg Zanaka címmel 2015-ben. (A cím egyébként gyereket jelent Madagaszkár nemzeti nyelvén.) Táncolt, énekelt, felrázta a közönséget, kommunikált velük, egy percre sem hagyta, hogy leüljön a buli. Sőt: olyat is tett, ami aztán tényleg nem szokványos a női előadóknál. Szerzett egy óriási buborékot, és szépen helyet foglalt benne, majd a közönségbe gurult, és valami crowd surfingfélét követett el ? és közben énekelt. A körítésen túl persze a zenéje is rendben volt, popdalokat játszik ugyan, de hangja különlegessé teszi valamennyit. Már a koncert alatt megfogadtam: ha jön még Magyarországra, már nem csak betévedni fogok a koncertjére.
Ahogy ezt John Newmannel is tettem. Mármint a nem betévedést. A fiatal énekes tavaly a VOLT-on lépett fel, elmentem a koncertjére, és mi tagadás, eléggé lehúztam a produkcióját. Nem vonom vissza az akkori kritikát, az a performansz valóban felejthető volt, a mostani viszont korántsem. Nagyon gyorsan megjegyzem: nem vagyok elfogult a betegsége miatt. A 26 éves (!) Johnnak ugyanis agydaganata van. Másodszor is. Azt hitték, meggyógyult, de kiújult. Az aggódó rajongókkal korábban egyébként közösségi oldalán közölte, hogy nyugodjanak meg, egy koncertet sem mond le. Így is lett, fellépett a Szigeten, és megtette a lehetetlent. Olyan energiával, hanggal, lelkesedéssel énekelt, táncolt, mintha ezzel akarna harcolni AZ ellen. Nem pihent, nem kímélte magát, egyáltalán nem látszott rajta, mivel küzd, csak énekelt. A korábbi, zenei stílusára vonatkozó megjegyzéseimet továbbra is fenntartom, de azt nem lehet mondani, hogy lapos volt a koncertje. Most nem. És még arra is gondolt, hogy a nemrég elhunyt Dan Panaitescuról (a Sziget nemzetközi booking menedzsere, aki a világsztárokat hozta el nekünk a fesztiválra) megemlékezzen egy dal erejéig. A fiatal énekes tette, amit kellett és látszólag élvezett is: énekelt. Szívből.
BTW! A ?megállíthatatlan? John egyébként a jövő évet a gyógyulásnak szánja, komoly beavatkozások várnak rá, így színpadon sem láthatjuk egy ideig. Nem baj, John, csak gyógyulj meg! ? üzenem neki innen, a messzi távolból.
 |
| Dan Smith (Bastille) |
A nap csúcspontja ez után következett. Amit a legjobb vártam ugyanis, az a Bastille koncertje volt. Az Egyesült Királyságból érkező zenekar harmadszor járt Magyarországon, mindhárom fellépésükön ott voltam ? ezt nevezik rajongónak? ?, de egyáltalán nem lehet megunni őket. Amellett, hogy profi zenészek, energikusak és viszonozzák a közönség szeretetét. Lehet mondani rájuk, hogy persze, még fiatalok, nem fásultak bele az ezer meg egy koncertbe, de nem erről van szó. Ők azok, akik még velem is el tudják hitetni: mi vagyunk a világ legjobb közönsége, nincs hozzánk fogható, csak nekünk játszanak, az új albumukról csak mi hallhatjuk az új dalokat, és a kedvünkért még pár magyar szót is megtanultak (habár a fesztiválozók 90 százalékának az a pár ?Sziasztok!? és ?Köszi!? nem jelentett semmit). De mégis, mi, magyarok vagyunk otthon, nekünk igenis jól esett, hogy erre (is) figyeltek, ha közhelynek is számít. Én meg sem lepődtem, hogy Dan magyarul köszöntött minket, azon viszont igen, amikor ? némi bocsánatkérés után, hogy bizony nem beszéli a nyelvünket ? magyarul azt mondta: ?Sajnos nagyon rossz a magyarom.? Azt hiszem, Dan kimaxolta a cukiságfaktort.
No, de természetesen nem (csak) ezért volt jó a koncert. Hanem mert beleadtak apait-anyait, Dan kifogástalanul hozta azt a szerepet, amelyet egy énekes-frontembertől elvárunk: énekelt, dobon, billentyűkön játszott, ugrált, tombolt, kommunikált, és még a közönség ? na, jó, a közönség és a kordon ? közé is bemerészkedett, és felmászott a Nagyszínpaddal szemben lévő hangosítótoronyra. Ami már hagyomány. Már mikor felvette pulóverét, tudtam, mire készül, mégsem éreztem azt, amit ilyenkor általában szoktam: ?jaj, már megint ugyanaz, ami tavaly volt?. Nem. Jól állt neki, megint. És a közönségnek is, hogy mennyire élvezte a performanszot ? leszámítva a biztonságiakat, akik azt sem tudták, melyik irányból óvják a vakmerő zenészt. A koncert során elhangzottak az ismert és szeretett számok, a közönség persze üvöltötte, de ? mint ahogyan Dan be is jelentette az elején ? az új, hamarosan megjelenő albumról is mutattak szerzeményeket. Az új korong egyébként a Wild World címet fogja viselni és szeptemberben lát napvilágot. Kilenc számot már ismerhetünk róla, kettő hivatalosan is kijött, a többit koncertek alkalmával hallhatta a közönség. Figyeltem az éneklő tömeget, és volt olyan, aki mind a kilencnek tudta fejből a szövegét. Ezt nevezem én fanatizmusnak. Az új lemez egyébként nemcsak zeneileg, de mondanivalóját tekintve is jó kis anyag lesz.
A Bastille-koncertet vártam tehát a legjobban, és nem csalódtam. Jó kezdése volt ez a Szigetnek, csak maradjon is így!
Szíjjártó Anita
Fotó: Kőmives András
