Munkácsy
Három héttel meghosszabbították a Munkácsy-kiállítást
A Szépművészeti Múzeumban már több mint kétszázezren látták a Munkácsy-kiállítást, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár majd. Az intézmény hétvégenként a szokásosnál korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit, és április 7. kivételével hétfőnként is nyitva áll a közönség előtt.
A tájképművészet nem egy öregedő nép végső szenvedélye
A modern művészet fejlődésének legfontosabb trendjei, például a kortárs témák megjelenése, az illuzionizmus elutasítása először az 1800-as évek közepének tájképein bukkantak fel.
Munkácsy nem szégyellte, hogy a művészet mocskos pénzzel mérhető árucikk
Aki ismeri Munkácsy Mihály művészetét, az minden bizonnyal azt is tudja, hogy a festő, miután sikeres lett, életének nagy részében igencsak jómódban élt. Sőt, erre a jómódra kifejezetten hajtott is.
Munkácsy = Liszt?
Munkácsy Mihály és Liszt Ferenc jó barátságot ápoltak, a zeneszerző a Magyar rapszódiák két darabját – köztük a Rákóczi-induló ihlette alkotást – is a festőnek ajánlotta.
Három új eredeti festménnyel gyarapodott a békéscsabai Munkácsy Múzeum
Felmenőikről készített korai Munkácsy-képeket ajánlott fel a Vidovszky család a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum hamarosan nyíló új állandó kiállításához. A festményeket csütörtökön mutatták be a sajtónak.
Munkácsy más/kép(p)
A Déri Múzeum Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója tiszteletére rendezte sajátos képi világú tárlatát.