A Fagyott május műfajilag avantgárd horrorfilm, ami nem meglepő, hiszen tavaly jelent meg A láthatatlan birodalom ? Írások a kísérleti filmről című könyved és az ELTE doktori programjának keretében is e témában kutattál. Azt tehát kijelenthetjük, hogy szakértője vagy a tárgynak, de muszáj megkérdeznem: miért áll ilyen közel hozzád a kísérleti film?
Amikor elkezdtem filmmel foglalkozni, fogalmam sem volt, mi az a kísérleti film. Mégis, mikor az első rövidfilmemet ? melyet közösen készítettem egy barátommal, Szécsényi-Nagy Loránddal ? beküldtem egy budapesti fesztiválra, a műfajmeghatározáshoz azt írtam, kísérleti filmdráma. Ami persze butaság, hiszen nem létezik ilyen műfaj, de a lényeg: már akkor ezt a szót használtam. Engem már akkor is a forma, a formai játék, a filmnyelv érdekelt, ez pedig valószínűleg a költészet iránti érdeklődésemből eredeztethető, mert a költészet sem egy történet elmondására törekszik, hanem annak érdekében használja a nyelvet, hogy megragadjon különféle érzeteket. Bele se megyek, mi mindenre képes, de fontos megjegyezni: hasonló módon működik kicsit, mint a kísérleti film, amely azt az eszköztárt, amit a filmipar kidolgozott, önkényesen használja, sőt dekonstruálja. Nem szabad elfelejteni, hogy azt a filmnyelvet, melyet mondjuk a hollywoodi filmnél ismerünk, a filmipar dolgozta ki, méghozzá azért, hogy minél nagyobb tömegeket tudjon megszólítani. Ez az oka annak, hogy a klasszikus, hollywoodi filmben a hangsúly a történetmesélésen van. És mi ezt szoktuk meg, tehát ami ettől eltér, az furcsa. Épp ezért nehéz először találkozni ilyesmivel ? nekem is az volt, hiszen nem avantgárd filmeken szocializálódunk. Emlékszem, mikor megnéztem Agn?s Varda Cléo 5-től 7-ig című alkotását, amely azért nem egy durva kísérleti film, ám nagyon eltér a hollywoodi filmek formáitól, meg voltam rökönyödve. De ugyanígy reagáltam a Godard-művekre is. Egyszerre voltam megrökönyödve és felcsigázva. Tinédzserként nehéz volt a kanonizált elbeszéléstől eltérő filmeket nézni, de nagyon izgattak, és ez az érzés erősebb volt, mint a döbbenet.
Akkor hamar egyértelművé vált, hogy nem hollywoodi mintára fogsz filmet készíteni. Azokat az alkotásokat nem is tartod olyan értékesnek, mint mondjuk egy kísérleti filmet?
Nem szeretek normatív szempontból különbséget vonni hollywoodi és kísérleti film között. Szerintem a legegyszerűbb tömegfilm is ugyanolyan értékes tud lenni, mint a legelszáltabb kísérleti film, és fordítva. Pláne, hogy a hatásmechanizmus, a filmnyelv, illetve az, amit az alkotás ki akar fejezni, gyakran összeér. Vannak egyértelmű rímelések az egymástól igencsak távol álló filmek között is. A legadekvátabb példa erre a legújabb Transformers-film, amelynek kritikáiban megjelent egy izgalmas narratíva: annyira követhetetlen, kusza, szinte absztrakt helyenként, hogy olyan, mintha egy kísérleti filmet néznénk. És tényleg. Nyilvánvalóan Michael Baynek nem ez volt a szándéka, mégis úgy készítette el a XXI. század egyik legnézettebb moziját, hogy az az érzékiség szempontjából igen sok hasonlóságot mutat mondjuk egy absztrakt filmmel. Amely amúgy a látványra fókuszál, semmi másra ? akárcsak egy Transformers-film. Csak ott még eljátsszuk, hogy van egy történet, de ha megfigyeljük, a legújabb Transformers története egy ponton teljesen követhetetlenné válik és semmi más nem marad, csak a látvány. Hogy mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy szerintem csomószor elég közel kerül egymáshoz a fősodorbeli mainstream és a kísérleti film. Ezért nem teszek köztük különbséget, és igazából azt vallom, bármilyen filmről is legyen szó, mind ugyanazt akarja: az érzéki bevonódást vagy érzéki támadást a néző ellen.
Először kommunikáció szakra jártál, és 2004-ben kezdtél el filmművészeti tanulmányokat folytatni az ELTE-n. Miért ezt a területet, a filmet választottad?
Ez a vonzalom igazából már gimnáziumban elkezdődött. Akkoribban a versírással kísérleteztem, de ahogy a tinédzsereknél lenni szokott, az érdeklődésem fókuszpontja egyszercsak megváltozott, méghozzá azért, mert az általános iskolai barátommal, Szécsényi-Nagy Loránddal forgattunk egy rövidfilmet és teljesen magával ragadott a filmkészítés izgalma. Loránd ? aki egyébként a Fagyott május szöveginzertjeit készítette ? akkor a Piarista Gimnáziumba járt, ahol volt egy videószakkör, melynek résztvevői használhatták a rendelkezésre álló professzionális videókamerát, így megvolt az eszközünk ahhoz, hogy már az érettségi előtt fél évvel készítsünk egy rövidfilmet. Tehát az az izgalom, mellyel a filmkészítés jár, lényegében ekkor szívott magába és ezzel a lendülettel abba is hagytam a versírást, azóta pedig szinte minden évben csinálok egy-két rövidfilmet. Szóval ez számomra nem úgy kezdődött, hogy megnéztem egy filmet és elhatároztam, ezzel fogok foglalkozni, de azért azt kell, hogy mondjam, ez mindig bennem volt. Mindig is érdeklődtem a filmek iránt, még a versírás időszakában is, hiszen több verset írtam például filmekről, ami így utólag visszagondolva azért volt, mert sok film nagyon mély benyomást tett rám, és ezt próbáltam visszaadni vers formájában.
Épp a továbbtanulás küszöbén kerültél a filmkészítés közelségébe. Egyértelmű volt, hogy ebbe az irányba fogsz indulni és filmtörténetet, elméletet tanulsz majd?
Nem alakult ki ilyen tudatosan. Az elméleti és a történeti rész mindig is érdekelt ? lényegében amiatt, mert minden érdekelt, ami filmmel kapcsolatos. És azért a kétezres években még nem volt annyira elárasztva az internet videókkal és szövegekkel, mint most, tehát nem nagyon volt lehetőség arra, hogy az ember önmagát képezze. Persze igyekeztem: megkerestem, mi az, ami a filmmel kapcsolatosan olvasható. Például az egyik első könyv, amit megvettem, Bódy Gábor Filmiskola című műve volt, amely még ma olvasva is nehéz szöveg. Akkor számos dolgot alig értettem, de mégis: mindent elolvastam és felkutattam, aztán a véletlen hozta úgy, hogy az ELTE-re mentem. Ugyanabban az évben, mikor felvételiztem az ELTE filmszakára, a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró képzésére is beadtam a jelentkezésem, de oda nem vettek fel. Később többször is próbálkoztam az SzFE-n, de nem jártam sikerrel, így maradt az ELTE, amit egyáltalán nem bánok, mert egy nagyon összetartó, a versenyszellemtől abszolút megóvott közösség alakult ki ott. Lényegében egymást inspiráltuk. Közösen hoztuk létre a Prizmát (filmművészettel foglalkozó tematikus folyóirat ? a szerk.) is. Tehát nem egy tudatos döntés, inkább sok apró véletlen alakította ezt az utat, de ez nyilván mindenkinél így van ? végül a véletlenek lesznek meghatározó fontosságúak.
Azt mondtad, az érettségi óta minden évben készítesz egy-két rövidfilmet, idén viszont valami változott: legújabb, Fagyott május című alkotásod ugyanis 72 perces.
Igen, a Fagyott május újdonság ebből a szempontból, hiszen nagyjátékfilm hosszúságú, de ? akármilyen banálisan is hangzik ? véleményem szerint ez nem óriási dolog. Az ember hasonló gondolkodással készít hosszú filmet, mint rövidet, és a kettő között nincs is normatív különbség. Nem tudnám azt mondani, hogy a rövid kevésbé értékes.
Akkor miért döntöttél úgy, hogy a Fagyott májusnak nagyjátékfilmnek kell lennie?
Ezt a film koncepciója követelte meg, amely nagyon egyszerűen megfogalmazva az volt, hogy mi történik akkor, ha a ? csúnya szóval ? kontemplatív, minimalista, vagyis nagyon-nagyon lassú, a kísérleti film bizonyos időszakára jellemző formát összepárosítom a horrorfilm zsánerével. Az érdekelt: mi történik, ha a filmben csak tájképeket látunk egy erdőről, mégis kialakul valahogy a narratíva ? jelen esetben a gépelésben ?, amely megtermékenyíti az üres képeket. És hogy mi játszódik le eközben a néző fejében. Vajon létrejön-e valamiféle, a zsánerre jellemző félelem, szorongás, benyomás? Ez foglalkoztatott, és ez egy húsz-harmincperces filmben nem lett volna az igazi, mert mire a néző bekerülne a térbe és átadná magát az ötletnek, már véget is érne a film. Tehát pont a hossz volt a lényeg. A néző így belekerül a film világába, melynek szerves része a lassúság és a hossz. Ez persze rendkívül sok kockázattal jár.
Hogyhogy?
Ez egy kettős játék, mert egyszerre van egy játékszabálya az embernek ? itt a lassúság ? amihez tartja magát, és ott van a forma, amit kitalál ? jelen esetben az, hogy nem látjuk a főhőst ?, de a játék lényege az: miként tudja lekötni a néző figyelmét és úgy felépíteni a filmet, hogy ne legyen teljesen elidegenítő. Ez a két dolog, hogy egyszerre akarsz hatni és létrehozni egy elidegenítő formát, kicsit ellentmondásos, de épp ebben rejlik a film lényege, és ez az, ami engem érdekelt.
És miért épp a horror zsánerét választottad?
A legegyszerűbb válasz az, hogy azért, mert szeretem ezt a zsánert. Ha azt halljuk, horror, sokszor olyan asszociációk jönnek, amelyek a nagyon explicit hatáselemekre és erőszakábrázolásra korlátozódnak, de számomra az, amit például a Fűrészben láthatunk, teljesen érdektelen. Én jobban szeretem a régimódi horrorfilmeket és thrillereket, melyekben a forma és a stílus a műfaj hatásmechanizmusát segíti. Ilyenek például a Hitchcock-filmek. Hitchcock azért megunhatatlan klasszikusa a thrillernek, mert nála a formanyelvi játék szigorúan a műfajt és annak hatásmechanizmusát szolgálja. Nos, ez az, ami engem érdekel. Az, hogyan tudja egy forma a zsáner hatását, a Fagyott május esetében a félelmet, a szorongást, az izgalmat fokozni, illetve az, miként lehet lebontani egy zsánert. Feszegetni a határait, kilépi belőle, esetleg megszüntetni. Itt megint megjelenik a kettős játék, hiszen egyszerre akarok horrorfilmet csinálni és lebontani a horrorfilmet ? ez két egymásnak feszülő szándék. De én nem gondolom, hogy ezek kioltják egymást, sokkal inkább felerősítik. És épp e játék miatt csináltam meg a filmet. Látni akartam, hogyan tud két, egymásnak ellentmondó dolog, a műfajnak való megfelelés, illetve a műfaj dekonstrukciója valahogy egymás mellett működni.
A film cselekménye 1990-ben indul. Mire utal ez a dátum?
Bartók Imre (a Fagyott május forgatókönyvírója ? a szerk.) volt az első, akinek felvázoltam az alapötletet, miszerint erdei tájképeket és szöveginzerteket látunk, és ő azt mondta, ?ez tök jó, írjunk valamit?. Aztán mikor elkezdtünk dolgozni a könyvön, az izgatott minket, hogy ez egy alternatív történelmi film is lehetne. Azon gondolkodtunk: mi lenne, ha a rendszerváltás nem békésen zajlott volna le, hanem egy nukleáris fegyverek által levezényelt világégés lett volna. De ezt úgy akartuk beletenni a filmbe, hogy a lehető legkevesebb konkrétum legyen felfedezhető, hiszen minél jobban exponáljuk a részleteket, annál inkább elveszik az izgalom és a nézői szabadság. Így csak az évszámot tartottuk meg, illetve a szöveginzertekben elrejtettünk néhány utalást, de magára a történelmi korszakra nem hivatkozunk egyértelműen. Nem volt célunk semmiféle politikai metafora felépítése, ha az lett volna, akkor sokkal irányítottabban, tudatosabban tettünk volna a filmbe olyan jeleket, amelyek azt az olvasatot erősítik.
Tehát nem is kimondottan a történet érdekelt benneteket?
Inkább a világvégéhez kapcsolódó narratív séma. Akár Philip K. Dick Az ember a Fellegvárban című könyve, amely azt vázolja fel: mi lett volna, ha a II. világháborút a nácik nyerik. Mi a Fagyott májusban azt vetettük fel, hogy a rendszerváltás egy világméretű katasztrófával végződik, amiből amúgy semmit sem látunk. És itt megint elérkeztünk a kettősséghez, a különböző motívumok egymásnak feszüléséhez: valami világméretű történt, de a néző ebből semmit sem lát. Nem mondanám, hogy nem a történet izgatott minket, de sokkal inkább az: ha felvetjük az 1990-es évszámot, milyen asszociációs kör indul el a nézőben? Így olyan dolgokkal töltheti meg az üres képeket, amik miatt a film izgalmasabb lesz, mintha azt írtuk volna, hogy 2020 vagy 2017. Ezért játszódik 1990-ben a cselekmény, de az is fontos ok, hogy a szöveggépelésnél megjelenik a Comodore 64 design. Ez pedig azért van, mert azt szerettük volna, hogy a főhős által írt szöveg ne tiszta képernyőn jelenjen meg, hanem zajos, széteső látványt nyújtson.
Mi az oka annak, hogy nem magyar nyelvűek ezek a főhős által írt, megértést segítő szövegek?
Amikor elkezdtük írni a történetet, Imi magyarul fogalmazta meg a szöveget és úgy éreztük, a magyar nyelvre telepedett nyilvánvaló asszociációk miatt nem fog így működni. A magyar nyelv sokkal gazdagabb, poétikusabb az angolnál, amely inkább gépies, neutrális. Hiába próbáltuk lecsupaszítani, még akkor is azt éreztük, hogy nem illik a koncepcióba. Egyetértettünk abban, hogy minél egyszerűbb legyen a szöveg. Persze Imi azért nem tudta meghazudtolni magát és a legegyszerűbb részletekbe is képes volt valamennyi költészetet vinni, de ez még mindig nagyon kevés ahhoz képest, hogy milyen volt magyarul.
Miért, milyen volt magyarul?
Mintha kiollóztunk volna valahonnan egy szépirodalmi szöveget, cseppet sem volt semleges. Éppen ezért nem működött.
És az fel sem merült bennetek, hogy utólag feliratozzátok magyar nyelven?
Felmerült, de úgy nagyon sok lett volna a szöveg. Még akkor is, ha a magyar feliratot a feliratsávba tettük volna. Tehát nem nézett ki jól, illetve drága is volt. Ezt viszont csak azért tehettük meg, mert a filmnek nincs forgalmazója. Az is óriási szerencse, hogy Kalmanovits Balázs, a budapesti Art+ Cinema vezetője úgy döntött, műsorra tűzi. De a lényeg: mivel nincs forgalmazója a filmnek, így a forgalmazás alapvető követelményeinek sem kell megfelelnie. Ha több moziban játszanák és lenne kampány körülötte, akkor nem lehetne csak angol nyelven vetíteni, de így lehet. Persze bizonyára emiatt is elidegenedik sok néző, de azért több forrásból is kiderül, hogy ez egy angol nyelvű film. Bár nem gondolom, hogy ez fontos szempont, hiszen viszonylag kevés szöveg van benne és nem is a szövegiség a lényege.
Ahogy a filmről szóló cikkemben is írtam, Gerencsér Dávid, valamint ?Lukács Péter Benjámin, Horváth Ádám Márton és Tóth Kinga munkája kifogástalan hátteret ad annak a borzalomnak, amely a Fagyott májusban elszabadul?. Azért is tartom fontosnak kiemelni az alkotótársaidat, mivel ebben a filmben rendkívül fontos szerepe van a képi világ, a hang és a zene összhatásának. A filmkészítés során éreztétek ezt az úgynevezett ?egymásra utaltságot??
Amikor az ember annyira speciális filmet készít, mint a Fagyott május, az a lényeg, hogy az alkotótársak a kezdetektől értsék, mi miért történik, miért olyan a film, amilyen. Én ebből a szempontból nagyon szerencsés vagyok, mert minden alkotótársammal régóta készítek filmet. Gerencsér Dáviddal már lassan tíz éve, de Lukács Petivel ? aki a film hangdizájnere volt ? is ez az ötödik közös filmünk. Tehát félszavakból is megértettük egymást.
A kísérleti film nem kimondottan közönségbarát műfaj. Nem féltél attól, hogy a Fagyott május nem találja meg a közönségét?
Nem tudom, van-e olyan, hogy a film közönsége. Ez alatt azt értem, hogy nyilvánvalóan nem szól mindenkihez ez a film, nem is akar mindenkinek tetszeni, de nem gondolom azt, hogy csak egy bizonyos jól körülhatárolható csoport, esetleg esztéta vagy művészeti végzettségű egyénekből álló közönség tudja értékelni. Éppen ezért nem aggódtam. Mikor az ember filmet csinál, abból indul ki, hogy az ő szűrőjén át nézve a lehető legjobb legyen az alkotás. Ez kicsit önzőnek tűnik, de ha úgy érzem, hogy én beülnék rá, akkor már nyugodt vagyok, hiszen az én ízlésem sem egy és megismételhetetlen, így, ha nekem tetszik, akkor biztosan akad még néhány ember, akiknek szintén fog. Amikor a Fagyott május készült, tudtam, hogy lesz olyan, akinek nem fog tetszeni, sőt olyan is, akit fel fog idegesíteni, de biztos voltam benne, hogy lesznek, akik szeretik majd. Pont azért, amilyen. De ez nemcsak egy kísérleti filmnél feltehető kérdés. Bár az igaz, hogy az avantgárd mozgókép esetén, mivel annyira elüt a szokványos formától, sokkal nagyobb a veszélyforrása annak, hogy nem fogják szeretni.
Akkor azért számoltál ezzel az eshetőséggel?
Ezzel az ember nyilvánvalóan számol, szóval persze, én is belegondoltam, pontosabban sokat nevetgéltünk azon, már megint milyen őrültséget csinálunk és biztosan sokan kiakadnak majd a filmen, de az egész megragadt a viccelődés szintjén. Nem is szabad, hogy komolyabb legyen ez a félelem, mert lehetetlen mindenkinek megfelelni. Néhány embernek persze muszáj: az alkotótársaimnak és nekem. Ha mondjuk a hangmérnök azt mondja, hogy ez teljes kudarc, akkor valami nincs rendben a filmmel, de ha nekünk megfelel, nem lehet nagy baj. Egyébként nagyon nehéz megtippelni, hogy reagál majd a közönség. Ez kiszámíthatatlan. A Fagyott május esetén például nem is reménykedtem abban, hogy ennyi kritika megjelenik, de megjelent vagy egy tucat és kimondottan pozitívak. Ez amúgy nagyon érdekes dolog: az ember készít egy filmet, amely kikerül a világba és elkezdi élni a saját életét. És akkor te már semmit sem tudsz csinálni, csak figyelni, mi történik.
Tóth Eszter
Fotó: Fagyott május Facebook-oldala
