A bemutatón több megközelítése is elhangzott A harmadik híd című regénynek: Szegedet leíró városregény, generációs regény, hajléktalanokról szóló regény. Amikor elkezdte, tudta, hogy ez a három irány lesz meghatározó, vagy így alakult?
Városregény, generációs regény, hajléktalanokról szóló regény: olvasói szempontból helytállónak és nagyon hasznosnak érzem ezeket a jellemzéseket, de amikor nekifogtam a munkának, a besorolási lehetőségek egyáltalán nem érdekeltek. Egyszerűen regényt szerettem volna írni. Regényt írni olyan emberekről, akik nagyjából a generációmhoz tartoznak, s a hajléktalanság körülményei között élnek, egy Szegedhez valóban nagyon hasonlatos helyen.
Elmúlt korok szegénység-problémája ma a hajléktalanok problémájában vetődik fel legsúlyosabban, de ahogy hallottuk, nem szociografikus regényt akart írni. A könyv olvasásakor számomra mégis megjelent a részvét, mint ahogyan Tömörkény István írásainak olvastán is, habár ott sem szociográfiáról, hanem szépirodalomról van szó.
A hajléktalanok mai problémája szerintem nem a régi eredetű szegénység-probléma kortárs változata. Kortárs szegények léteznek, de a hajléktalan elsősorban nem szegény ember, hanem olyan embertársunk, akinek nincsen helye a mai társadalomban. A hajléktalannak nem annyira pénze, mint inkább helye nincs. Miközben pedig a szegénység régi kultúrája, a tisztes szegénység hagyománya jószerivel kiveszett, a hajléktalanság kultúrája, a falka struktúrájára ráépülő sajátos civilizáció apránként kialakult. Foghorn Péter, a főhős figurája ez a sajátos civilizáció. Együtt kell velük éreznünk, bár ők nem sajnálják magukat. Nem érnek rá. Élni akarnak.
A legjobb Dosztojevszkij-könyvek jutottak eszembe, mert lélektanilag a regény szerintem nagyon erős. A külső, kegyetlenül keménynek is mondható narratíva mögött mégis az emberség, a családi, baráti és szerelmi kötődések a fontosak, válnak maradandóvá. Ön hogyan látja ezt?
Az utcán élő hajléktalanokban roncsokat látunk, zúzott testeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének ők is emberek, hogy ne lennének képesek mindazt érezni, ami a puszta testet emberré teszi. Mindaddig, amíg élnek, minden emberi érzelemre képesek. És amikor már nem képesek rájuk, akkor meghalnak. Akkor halnak meg.
Van egy érdekes, megcsavart krimiszál is van a könyvben, ami kicsit a kommersz felé visz, melyben a ma divatos skandináv műfaj hatását véltem érezni. Ez regényírói fogás a szélesebb körű olvasottságért, vagy Önre is hatással volt A tetovált lány és a hozzá hasonló történetek?
A skandináv krimit viszonylag jól ismerem, majdnem minden változatában sokra tartom, nem kizárt, hogy bizonyos olvasók számára hatása tetten érhető a könyvemben. Ez azonban részemről nem szándékos, és igazából nem is érdekes: a narratív modell szempontjából minden könyv szükségszerűen valamiféle őt megelőző mintát követ. Engem a mondatok sokkal jobban foglalkoztattak. A nem leereszkedő részvét és az emancipáló irónia ma rendelkezésünkre álló nyelvi lehetőségei ? bár természetesen ez a viszonyulás sem a saját korunk friss leleménye.
Előző regénye, a Szentek hárfája, és már most úgy tűnik, a mostani is sikeres a közönség körében. Regényíróként vannak-e új tervei, ha erről lehet beszélni?
Igen, nagyon örülnék neki, ha szépen fogyna ez a könyv ? még akkor is, ha manapság már nagyon alacsony eladott példányszámok is sikernek számítanak. A terveimről nem szívesen beszélnék. Minden kifecsegett szó az alkotási energiából vesz el. Dolgozom szorgalmasan.
Csanda Mária
