0b48f5c2-ee5d-40f4-9b58-80634950c124_169.jpg

Tarr Béla zsűrielnök lesz Pekingben, Barcelonában életműdíjat kapott

Tarr Béla lesz a 15. Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál Forward Future szekciójának zsűrielnöke, és életműdíjával ismerte el a D’A – Festival de Cinema de Barcelona.

A Pekingi Nemzetközi Filmfesztivált április 18. és 26. között rendezik meg, a Forward Future szekció nemzetközi programjában első és másodfilmes rendezők versenyeznek majd a díjakért.

A filmfesztivál honlapján olvasható bejelentésben Tarr Bélát méltatva kiemelték, hogy a magyar rendező „egyedülállóvá vált a világ filmművészetében minimalista esztétikájával, mély filozofikusságával és a védjegyének számító hosszú beállításokkal”. Hozzátették: „hosszú és változatos pályafutása során nemcsak rengeteg nemzetközi díjat és elismerést szerzett, de össze is kötötte a magyar és a nemzetközi filmművészetet.”

Tarr Bélát a hétvégén életműdíjával ismerte el a D’A – Festival de Cinema de Barcelona. A barcelonai filmfesztivál honlapja szerint az életműdíjat első alkalommal ítélték oda, és Tarr Bélát a „legfontosabb élő filmrendezőként” méltatta Pere Alberó, a Barcelonai Filmiskola igazgatója, aki intézménye, Barcelona városa és a fesztivál nevében átadta a díjat. „Tarr Béla mozija egy rejtély” – mondta Alberó, megjegyezve: a nagy témák helyett mintha a várakozás lenne a témája.

A fesztivál honlapja szerint a rendező bemutatása után egy mesterkurzuson engedett betekintést alkotómunkájába. „A mozi akkor jön létre, amikor valami fontos neked, és meg akarod osztani, és ez nagyon emberi dolog” – idézték a beszámolóban Tarr Bélát, aki a kezdő filmkészítőknek azt tanácsolta: „szabadok vagytok, pokolba a filmiparral!”. Hozzátette, a fiatal filmeseknek nem érdemes mások nyomdokaiba lépniük, meg kell találniuk saját nyelvüket. „Éljétek az életet, tanulmányozzátok az életet. A mozi... majd jön” – mondta.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 3.

Szerették a kritikusok Horvát Lili filmjét Velencében, kinevezték a filmreformért felelős miniszteri biztost, szeptemberben újra megrendezik a hazai független lemezkiadók legnagyobb eseményét – hírösszefoglalónk.

Százéves a Puskin mozi, mutatjuk az ünnepi programokat!

Zságer Balázs kísérőzenéjével újraálmodott Metropolis, A bagdadi tolvaj és Hyppolit, Spielberg 35 milliméteren – szeptember 25-től november 28-ig különleges filmekkel és ritkán látható klasszikusokkal várják az érdeklődőket a Puskinban.

Hírmozaik – augusztus 27.

Gáspár Sándor életműdíjat vehet át a CineFesten, Tarr Béla életműve előtt tisztelegve a rendező filmjeit vetítik egy héten át, elindult a jelentkezés az ARTtransfer-díjra – hírösszefoglalónk.

Hírmozaik – augusztus 14.

Nagy nemzetközi merítés a CineFesten, távozik a miskolci színház igazgatója, megérkezett az első előzetes a Mommy Blue című filmhez, gyerekeket is bevonnak a Néprajzi Múzeum gyermekmúzeumának tervezésébe – hírösszefoglalónk.