Idén téged is jelöltek a Kaszás Attila-díjra. Hogyan fogadtad a hírt?
Nagy megtiszteltetés ez számomra. Az első körben a Szkéné Színház javasolt, ahol az elmúlt hat évben sokat dolgoztam. A második körben a jelölt színészek szavaztak, így gyakorlatilag a saját szakmám, a kollégáim emeltek fel az első három közé, ami nagy elismerés nekem. Sok év munkája van ebben, mindannyiunknak. Éppen ezért úgy gondolom, hogy akármelyikünk is kapja végül a díjat, megérdemelt győzelem lesz.
Eredetileg közgazdásznak készültél. Hogyan lett ebből a pályából színészi hivatás?
Nagykárolyban, a városban, ahol születtem, a főiskola alatt bekerültem egy amatőr színjátszó csoportba, és egyszerűen megfertőzött a színészi lét. Az első szerepem Machiavelli Mandragóra című darabjában volt: én kaptam a kikiáltó szerepét, aki összekötötte a történet szálait, cselekményét. Végül Salat Lehel színész vett pártfogásába, aki egyben fantasztikus pedagógus is Kolozsváron. Csatlakoztam az egyetemi színházi köréhez, vele készültem a főiskolára is, ahova elsőre felvettek és ahonnan már egyenes út vezetett a színészi pályáig.
Nem volt benned félelem, hogy egy olyan, biztosnak tűnő pályát, mint a külkereskedelem, elhagyj egy művészszakmáért?
Nem feltétlenül 19 éves korban derül ki az, hogy az ember mit szeretne igazán csinálni. Egyszer csak azt érzed, hogy van valami, ami igazán foglalkoztat, ami nem fáraszt, nem nyűg, nem teher vagy kényszer. Persze, előfordul, hogy még így is a pokolba kívánod az egészet a rosszabb napokon, de az teljesen más. A lényeg, hogy szeretem a színházi életet és közben elfeledkezem minden másról.
Milyen szerepben, műfajban érzed magad leginkább otthon?
Színészként a vígjáték mindig is nehezebb műfaj volt a számomra, valamiért eggyel könnyebb megsiratni és elgondolkodtatni a nézőket. Hozzám a legközelebb ? talán éppen ezért ? a tragikomédia áll. Ez a műfaj hasonlít a legjobban az élethez: néha nagyon vicces, néha végtelenül szomorú, mégis ugyanaz a sztori, csak elbeszélésmód kérdése, hogy melyik hangulat fog uralkodni.
Nemcsak színészként, de rendezőként is dolgozol. Miért fordultál a rendezés felé?
Olyan színész vagyok, aki a darab teljes megismerésére törekszik: akkor tudom elhelyezni magam a történetben, ha egészében ismerem. A Színművészetin (Szentgyörgyi Színművészeti Főiskola ? a szerk.) nagyon lelkesedtem az olyan kötelező tananyagokért, mint a dramaturgia, a műfajelmélet vagy a filozófiatörténet, amelyek a legtöbb hallgatót nem igazán vonzották. Eleve elemző alkat vagyok, így ezeket mind imádtam, mindig jelesre vizsgáztam belőlük, és végül a háromnegyed évfolyam az én jegyzeteimből tanult. Most pedig ott tartok, hogy hat éve rendezek, ezalatt tizenhat darabot vittem színpadra. Persze, nem könnyű: a rendezés zsigerileg veszi igénybe az embert, ráadásul semmi nem úgy alakul, ahogy az elején terveztem, de a csodálatos színészek végül mégis életre keltik a történetet.
Rendezőként hogyan fogsz hozzá egy darabhoz? Mire helyezed a hangsúlyt?
Nincs rá recept, hogy éppen mit ragadok ki, mindig a színdarabtól függ. Például a Rómeó és Júlia színpadra állításakor az alapkérdés foglalkoztatott: vajon miért utálja egymást ennyire a két család? Tizenéves kölykök számukra érthetetlen, életidegen helyzetben élnek, és ezt az örökségül kapott gyűlöletet kell továbbvinniük. A mostani fiatalság körében is találni hasonló konfliktusokat, így ebből indultam ki a Shakespeare-darab rendezésekor.
Miben más színészként a színpadon állni, mint rendezőként a háttérben maradni?
Amikor rendezel, akkor minden a te felelősséged: a gombtól a szögig, a díszlettől, a jelmezen át, a színészig. Ahhoz ugyanis, hogy mindenki jól érezze magát, jól tudjon teljesíteni és hozni tudja a maximumot, neked mindenkihez máshogy kell szólnod. Amikor viszont színészként vagy jelen, az másfajta koncentrációt igényel: szöveget tanulsz, gondolkozol rajta, belehelyezed magad a cselekménybe. A rendezés teljesen kivon a körforgásból, és amikor vége van, akkor jössz rá, hogy van élet a darabon túl is: család, számlák, miegymás. A színészként való jelenlét talán kevésbé megterhelő. Nagyon szeretek játszani is, el tudnám képzelni, hogy a rendezés és a színészet fésűs jellegű megoldásban megférjen egymás mellett.
A tévénézők a Jóban Rosszban című sorozatból is ismerhetnek, melyben te vetted át Várnagy Előd szerepét. Ha megörökölsz egy karaktert, mi a jobb: megőrizni a jellegzetességeit, vagy vinni bele valami újat?
Természetesen ilyen esetben megpróbálunk saját dolgokat is belevinni a szerepbe, de ez a karaktertől és a készítőktől is függ. Mindazonáltal jó volt mindennap a kamera előtt szerepelni, sok pozitív élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. A Duna TV-n is szerettem műsort vezetni, érdekes kitérő volt. Jó volt felkészülni az adásra és olyan emberekkel beszélni, akikkel egyébként nem biztos, hogy találkoztam volna a műsoron kívül.
Filmezésen nem gondolkodsz?
Az a baj a magyar filmekkel már harminc éve, hogy ugyanaz a tíz színész játszik mindegyikben. Ahhoz képest, hogy mennyi jó színész van a fővárosban és vidéken egyaránt, nagyon kicsi a spektrum, amelyből válogatnak. Létezik egy félig megírt forgatókönyvem is, de az alapötlet még nincs se kidolgozva, se befejezve; még a jövő zenéje, hogy mi lesz belőle.
Hosszabb időt töltöttél külföldön. Merre jártál, milyen élmény volt?
Thaiföldön éltem hét-nyolc hónapot. Egyszerűen ki akartam szakadni a mókuskerékből és nem keserűségből elmenni, hanem akkor elvonulni, amikor jól haladnak a dolgok. Amikor turistaként vagyok jelen egy országban, akkor is igyekszem elkerülni a turistalátványosságokat. Általában összehaverkodom egy pincérrel az első vagy a második estén, és megkérdezem, hogy ő hova szokott járni, és azokat a helyeket keresem fel. Természetesen megnézem a nevezetességeket is, de inkább ezt az utazási formát szoktam kedvelni.
Utazásaid során is jársz színházba? Fel szoktad használni a munkádban a külföldi tapasztalatokat?
Európában szoktam színházba járni az utazások alatt, bár nyáron színház szempontjából kevesebb a lehetőség. Thaiföldön például nem is nagyon volt. Nagyon kíváncsi vagyok viszont Balira, az ottani vajangra, amely egy különleges árnyszínház. Vietnamban pedig van egy vízibábszínház, amely nagyon érdekelne. Nem tudom, hogy a kinti élményeimből mi és hogyan rakódik le, de tudat alatt biztosan beépül és felhasználom.
Szintén érdekesség, hogy szereted az egzotikus hangszereket. Melyek a kedvenceid? Zenélni tanultál?
Gyűjtöm az ütős hangszereket. Sajnos nincs belőlük túl sok, ráadásul végül mindegyik hangszer feltűnik valamelyik előadásban, majd egy raktárban landol. Az udum hazakerült, van cajonom is. Valaha tanultam zongorázni, de a zenélést inkább hobbi szinten űzöm.
Milyen színdarabon dolgozol most és min fogsz a közeljövőben?
Mostanában mutattuk be a Családi játszmák című darabot a Belvárosi Színházban. A következő bemutatóm júliusan a Vízkereszt lesz a Szegedi Szabadtéri Színházban, amelyben a Feste nevű bolondot alakítom. Ősztől játsszuk tovább a Mulatságot, a Kapa és Pepét, a Mindent Éváról című Orlai-produkciót és a Római vakációt. Rendezőként a Radnótiban fogok kezdeni az Ádám almái című film színpadi változatával, aztán az Orlai Produkciós Irodának rendezem az Oroszlán télen című színdarabot, tavasszal talán az Oidipuszt a Szkénével, a Fügével és a Vádli Alkalmi Színházi Társulással, majd Shakespeare A viharját a Budapest Bábszínházban Fodor Tamással a főszerepben.
Milyen tervek szerepelnek még a bakancslistádon?
Vietnam, Kambodzsa, Indonézia, Argentína, Chile, Peru ? mindenhol szeretnék eltölteni fél vagy egy évet. Túlságosan nagy a világ ahhoz, hogy meghaljunk, mielőtt láttuk volna. Leginkább nyerni szeretnék a lottón, minden évben elkészíteni egy darabot, az év többi részét pedig utazással tölteni és azon gondolkodni, mit rendezzek jövőre (nevet). Szóval tervezek még hosszabb utazást később, és az is biztos, hogy akkor már kiveszem a részemet az ottani életből. Elvégre rengeteg lehetőség van arra, hogy az ember olyat tegyen, amit nem feltétlenül pénzért csinál.
Szikszai Rémusz (Szkéné Színház) mellett a két másik jelölt Gazsó György (Radnóti Színház) és Krisztik Csaba (Vörösmarty Színház), akikre június 15. és augusztus 20. között a www.kultura.hu/kaszasattiladij oldalon lehet szavazni.
Révy Orsolya
Fotó: Csákvári Zsigmond
