Az egykor csodagyerekként induló Szergej Nakarjakov mára a nemzetközi komolyzenei színtér meghatározó alakjává érett. A világhírű trombitaművész az 1990-es évek óta a világ legnevesebb hangversenytermeiben lép színpadra, és a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak is visszatérő vendége. 2005-ben kápráztatta el először az akkor huszonöt éves fesztivál közönségét, és 2020-ban, a 40. jubileumon is velünk tart. Íme 10 érdekesség a trombitazseniról, aki áprilisban a Budafoki Dohnányi Zenekarral lép fel a Zeneakadémián.

1. Eredetileg nem fúvós hangszeren játszott

Szergej Nakarjakov komolyzenei pályafutása nem indult zökkenőmentesen. Hatévesen kezdett zongorázni, ám 1986-ban, egy autóbalesetben olyan gerincsérülést szenvedett, amelynek következtében nem ülhetett sokáig, ezért édesapja, Mihail Nakarjakov javaslatára hangszert váltott. A váltás jó döntésnek bizonyult, hiszen ma már trombita- és szárnykürtvirtuózként ismerik szerte a világon.

2. Apja a legnagyobb mestere és támogatója

Rengeteget köszönhet zongorista édesapjának, aki kezdettől fogva segítette és mindenben támogatta. Technikai és zeneelméleti tudását is az idősebb Nakarjakov alapozta meg, aki klasszikus versenyművek egész sorát dolgozta át trombitára fiának. 1995 óta a fiú kizárólag édesapjával folytatja tanulmányait. Hogy szabadon utazhasson a világ legnevesebb hangversenytermei között, a család először Izraelbe költözött, majd Franciaországban telepedett le. A No more wunderkind című, korai portréfilmben a szülők erről is mesélnek.

3. Nagyon hamar jöttek az első nemzetközi sikerek

A kis Szergej már 1991-ben túl volt első fesztiválsikerein: először az Ivo Pogorelich Fesztiválon ünnepelte a közönség, majd ugyanezen év augusztusában a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Litván Kamarazenekarral adott emlékezetes koncertet. A következő évben már a Schleswig-Holsteini Zenei Fesztivál vendégeként lett Davidoff-díjas, azóta pedig a világ szinte összes zenei központjában szerepelt a Los Angeles-i Hollywood Bowltól a New York-i Lincoln Centeren át a londoni Royal Albert Hallig. Ráadásul alig tizenöt évesen már exkluzív lemezszerződése volt egy hamburgi kiadóval. 

4. Nem először jár Budapesten

A többszöri költözésnek és a sok utazással járó karriernek köszönhetően Nakarjakov mára igazi világpolgárrá vált, aki több nyelven beszél, és jó előre tele a koncertnaptárja nemzetközi helyszínekkel. Magyarországon is többször járt már, bár az első alkalom nem tartozik a legszebb emlékei közé: „Amikor 1991-ben a Szovjetunióból Izraelbe emigráltunk, egy budapesti táborban töltöttük az éjszakát. Mondanom sem kell, hogy nem vezettek körbe a városon.” Később aztán ezt az emléket szép sikerek írták felül, többek között a 2005-ös, 25. Budapesti Tavaszi Fesztiválon adott legendás koncertje vagy a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös szereplése a Müpa színpadán, 2011-ben.

5. Hangzatos „becenevek” ragadtak rá az évek során

A Korsholmi Zenei Fesztiválon való szereplése után nevezte először a finn sajtó az akkor mindössze tizenhárom éves Szergej Nakarjakovot a trombita Paganinijének, utalva ezzel az Európa legvirtuózabb hegedűsének tartott nagy elődre. Néhány évvel később a trombita Carusójának is kikiáltották: először a Musik und Theater kritikusa illette ezzel a hízelgő elnevezéssel. Nem tudni, kap-e még hasonló becenevet, de talán lesz olyan zseni a jövőben, akit mondjuk a klarinét, a hárfa vagy a cselló Nakarjakovjaként emlegetnek majd.

6. Létezik neki komponált zenemű

Jörg Widmann német zeneszerző 2002-ben született, Ad absurdum című, trombitára és kiszenekarra írt koncertdarabját kifejezetten Nakarjakovnak ajánlotta, és különlegessége, hogy már a darab eleje is (szinte) lehetetlenül gyors tempót követel meg a művésztől, így kizárólag briliáns technikájú trombitások képesek eljátszani. A művet 2006-ban mutatta be a Müncheni Kamarazenekar Essenben, az ihlető trombitavirtuóz közreműködésével. 

8. Kevés (volt) neki a létező trombitairodalom 

A zenész repertoárja már gyerekkorában sem korlátozódott a trombitára írt művekre, hanem – kezdetben édesapja, később saját és mások átiratainak köszönhetően – egyre több olyan darabot foglal magába, amelyeket eredetileg más hangszerre komponáltak. Átdolgozta egyebek mellett Haydn C-dúr gordonkaversenyét, amelyet a 25. Budapesti Tavaszi Fesztivál közönsége is élvezhetett, Csajkovszkij Rokokó-variációit, de diszkográfiájában Mendelssohn- és Hoffmeister-versenyművek átiratait is megtaláljuk.

9. Színészi babérokra is törhetett volna

Nakarjakov 2001-ben szerepelt egy japán romantikus filmben. A Taiga no itteki című, közel kétórás moziban egy Nyikolaj nevű orosz trombitást alakít. A filmhez egyébként nemcsak szereplőként kapcsolódik, de közreműködött annak zenéjében is. Az alábbi videón megtekinthető az egész alkotás – sajnos alámondásos változatban, de pár pillanatot így is megér, hogy láthatjuk a művész e zsengéjét (többek között 6:57 körül tűnik fel).

10. Személyre szabott hangszerek

Nakarjakov nem elégszik meg azzal, hogy zenei átiratok és dedikált zeneművek készülnek számára, hangszereit is az ő igényeihez igazítva készítik. A szárnykürtje speciális, három helyett ugyanis négy billentyűvel rendelkezik, és bár eddig is létezett négybillentyűs szárnykürt, előtte nem sokan használtak ilyen hangszert – pláne nem olyan kiemelkedő muzsikusok, mint ő. Természetesen a trombitája sem szériadarab, de azt mondja, mindössze annyiban tér el az átlagos hangszerektől, hogy korpuszának mérete kicsivel nagyobb. 

A cikk eredetileg a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos blogján, a btf.blog.hu oldalon jelent meg.

Nyitókép: Szergej Nakarjakov © Thierry Cohen