Bár fesztiválok és nagykoncertek híján kissé szem elől vesztettük a magyar zenészeket, hiba lenne azt gondolni, hogy tétlenül töltik a nyári hónapokat. Sokan épp az uborkaszezont használják ki dalírásra, stúdiózásra és klipforgatásra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a most következő 10 videóklip.

Mongooz and the Magnet − Then You

Első videónk kapásból kilóg a sorból, ugyanis sokkal inkább mondható kisfilmnek, mint klipnek. A videót Füzes Dániel álmodta meg, és két profi színész, Vadja Kristóf és Gulyás Ádám játékával valósította meg. A felkavaró mű egy nagyon aktuális témát dolgoz fel – az iskolai abúzusoknak kitett fiú úgy dönt, bosszút áll bántalmazóin.

Blahalouisiana − Let Them Slide Away

Összeállításunk egyik legfrissebb megjelenése az idén 8 éves Blahalouisiana új klipje, ami egyben az utolsó is a legutóbbi nagylemezről. A videót eredetileg Karsai Kata és Erdész Tamás készítették volna, azonban terveiket keresztülhúzta a Covid, így a snitteket a zenekar dobosa, Juhász Ádám álmodta meg, majd rögzítette.

Chip Chip Chokas és Likó Marcell − Csopak

Bár valószínűleg te is ráncolod a homlokod Chip Chip Chokas láttán, eláruljuk, hogy egy ismert karakter bújik meg a művésznév mögött. DJ Titusz a Carbonfools és a Belga zeneszerzője, aki úgy döntött, most feléleszti szólóprojektjét. Ez a dal himnusz a vasárnapi strandozásról, lazításról és másnaposságról a Vad Fruttikból ismert Marci közreműködésével.

Jaffa68 − Lesz

A zenekar énekese, Fehér Tamás elmondása alapján a dal már tavaly megszületett, azonban a karanténhelyzet alatt nyerte el végleges formáját és igazi értelmét. „Annyi időd van mint a tenger, de mégsem kezdesz vele semmit, belefulladsz. Aztán jön valami. Kattanás. Magadra zárod minden bátorságod. És rájössz, hogy ez is csak egy életszakasz, ami elmúlik, tovaszáll, mint a cigifüst, és újra elkapod a fonalat” − fejtette ki. Ismerős érzés, ugye?

VAN filmzenekar − Szőke lettél

A VAN új dala (ami nem kapcsolódik filmhez!) remek példa arra, hogyan kell rövid idő alatt, kevés pénzből, mégis kreatívan dalszövegvideót készíteni. A mondanivalót nem csak a feliratok, de a tagok és Jakab Juli arckifejezései is közvetítik, a megszokott humorral, őszinteséggel, öniróniával fűszerezve.

Giliszta − Vagy így vagy úgy vagy

Bár a srácok már a második lemezükön dolgoznak, valami hiányérzet maradhatott bennük, ugyanis az első albumuk, a Gilisztalekvár egyik dalához nyúltak vissza. Ráadásul igencsak kevés pénzből. Éppen ettől az egyszerűségtől és nyíltságtól marad örökké önazonos az amúgy folyton változó punk csapat.

Anton Vezuv − Easy Love

Előfordult már veled, hogy hosszasan vártál a randipartneredre, de ő nem érkezett meg? Nos, éppen ez történik az Anton Vezuv klipjében látható színműsökkel is, akik tánccal vigasztalódnak a csalódás után. A zenekar fontembere, Gyulai István Sztív elárulta, hogy a szerelem csak eufemizmus a címben, a dal valójában az egyéjszakás kalandokról szól.

Villö Acetone − High on Fame

Horváth Villő festőnek tanul a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, azonban az utóbbi időben egyre több művészeti ág felkelti az érdeklődését. Ilyen a zene, a videózás, a fényművészet és az installáció − ezeket olvasztotta össze DIY-klipjében, a High on Fame-ben.

Gustave Tiger – Hungaria Aeterna

A zenekar új lemezének előfutáraként jelent meg a Hungaria Aeterna, amihez egyszerre adott inspirációt a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója, az István a király és a neopszichedelikus pop. Szabó Sz. Csaba elárulta, hogy a dal üzenete az, hogy még ha nem is sikertörténet a magyaroké, arra azért büszkék lehetünk, hogy különféle konstrukciókban fennmaradt az ország.

Galaxisok − Legkedvesebb nyári élményem

Végezetül jöjjön egy vidám, (kezdetben) életigenlő nyári dal Szabó Benedek zenekarától, aminek a klipjéből ezúttal sem spórolták ki a humort és a nagy füves területeket. Azonban mielőtt túlzottan beleélnénk magunkat, a legvégén ezúttal is elkámpicsorít bennünket az énekes, mikor azt énekli: „lesújtó, hogy itt kell hagynod. Ha lennének barátaim, te lennél a legjobb.”