100 éve hozták haza Rákóczi hamvait
"A magyar történelem kiváló alakjai közül egyedül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugosznak idegen földben, s e hamvaknak hazaszállítása a nemzetnek ismételten kifejezett közóhaját képezi. Hála legyen érte az isteni gondviselésnek: azok az ellentétek és félreértések, amelyek súlyosan nehezedtek elődeinkre hosszú századokon át, ma már egy végképp letűnt korszak történelmi emlékeit képezik" - állt Ferenc József király 1904. április 18-i uralkodói leiratában, melynek címzettje a magyar kormány feje, gróf Tisza István volt, s melynek zárása így hangzott: "Ennélfogva utasítom, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével foglalkozzon és erre vonatkozó javaslatait elvárom."
II. Rákóczi Ferenc 1735-ben, nagypénteken halt meg rodostói emigrációjában. Édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el Isztambulban, a galatai jezsuita templomban, szíve pedig a Párizshoz közeli Grosbois-ba került. Nyugvóhelye nem ment feledésbe, de túlzás lenne azt állítani, hogy zarándokhellyé vált volna. A XIX. században, a Rákóczi-kultusz kibontakozásával egyre gyakrabban felmerült az újratemetés igénye. A Rákóczi-szabadságharc 1903. évi bicentenáriumát már országszerte megünnepelték, mintegy előkészítve a rehabilitációt és a hamvak hazahozatalát.
1906. október 27-én Orsovánál - ahol annyi emigráns hagyta el a múltban az országot - magyar földre értek a fejedelmi ereklyék. A fogadóbizottság négy különvonatnyi előkelőségből állt, akiknek Thaly büszkén jelentette be: "Átadom a szent hamvakat a magyar kormánynak." II. Rákóczi Ferenc földi maradványai mellett ekkor tértek haza fia, Rákóczi József, édesanyja, Zrínyi Ilona, egykori társai közül pedig gróf Bercsényi Miklós, Sibrik Miklós és gróf Esterházy Antal hamvai, továbbá a Nikomédiában exhumált gróf Thököly Imre koporsója is. Az országhatártól a fővárosig, hasonlóan a tizenkét évvel korábbi Kossuth-temetéshez, a hamvakat szállító szerelvényt mindenütt ünneplő tömeg fogadta. Szerte az országban, különösen a Rákóczi-kultuszhoz kötődő településeken emlékmáglyák, úgynevezett Rákóczi-tüzek gyúltak.
A díszmenet kelléktárát, külsőségeit már jól ismerhették Budapest lakói: a kor reprezentatív temetésein megszokott volt a drapériák, gyászlobogók és a fátyollal letakart, nappal is égő gázlámpák, valamint a jelmezes felvonulók látványa. Méreteiben azonban Rákóczi és társai fővárosi gyászmenete csak a Kossuth-temetéshez és az 1896-os millenniumi díszmenethez fogható: mindhárom eseményre zarándokok tömege érkezett Budapestre az ország minden részéből.
1906-ban a Rákóczit és önmagát egyforma hévvel ünneplő politikai elit nem sejthette, hogy a fejedelem és társai hamvai röpke tizenhárom évig nyugodhatnak a magyar állam területén. Mint tudjuk, nem helyük változott meg, hanem az ország határai.