Rippl-Rónai József Enteriőr című nagyméretű olajképe egy korábban szinte ismeretlen vajdasági gyűjteményből került elő. Az eredeti tulajdonos, Engelmann Zsigmond kora egyik legnevesebb gyűjtője volt, és magától a festőtől vásárolhatta meg képet az 1900-as évek elején. A leszármazottak a közelmúltig óvták, rejtegették a művet, amely Rippl-Rónai azon korszakából származik, amikor végre otthonra lelt a kaposvári Fő utcában. Az ezekben az években készített sorozatában a festő betekintést nyújt hétköznapjai intim pillanataiba.

A képen a művész kedvenc modelljeit, feleségét, Lazarine-t, a lábánál összegömbölyödött Flox kutyát és a karakteres külsejű, szakállas Piacsek bácsit láthatjuk. Feltűnik azonban egy negyedik alak is, egy kék ruhát viselő, elegáns úriasszony. A feljegyzések szerint a hölgy nem más lehetett, mint a kor istenített színésznője, Márkus Emília, aki jó barátságban volt a művész családjával. A festmény 120 millió forint kikiáltási árról indul, becsértéke 200-300 millió forint. 

Vaszary János: Dunakorzó Budapesten

Vaszary János Dunakorzó Budapesten című alkotása eddig teljesen ismeretlen volt, talán egyetlen kiállításon, 1929-ben láthatta a közönség Nürnbergben, majd teljesen eltűnt a művészettörténészek radarjáról. A korzóról készült ciklus Vaszary egyik legikonikusabb és leglátványosabb sorozata, ennek egy darabja került most elő. A kép kikiáltási ára 65 millió forint, becsértéke 100–150 millió forint.    

Kádár Béla: Fiatalok

Kádár Béla Fiatalok című alkotása közel 100 év lappangás után került elő az Egyesült Államokból, ahol végig egy család tulajdonában volt. A művész valószínűleg maga vihette ki a képet Amerikába, ahol egyszer, 1928-ban szerepelt kiállításon New Yorkban. Az alkotást Kádár „legbauhausosabb” művének tartják. Kikiáltási ára 30 millió forint, becsértéke 60–90 millió forint.

Fotók: Virág Galéria/Gordon Eszter