1921. március 31-én Budapesten született. Édesapja első világháborús hős volt, akit korán elvesztett. A Veres Pálné Gimnáziumba járt, kitűnően tanult és osztálytársa volt Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató, akivel élete végéig szoros kapcsolatban állt, noha közben ötven évig személyesen nem találkoztak.
Képzőművészeti és nyelvtehetsége együtt jelentkezett. Jaschik Álmos, majd Gallé Tibor és Koffán Károly, végül Bernáth Aurél figyelt fel nyiladozó tehetségére. Korán férjhez ment Füsti Pálhoz.
1944-ben menekülnie kellett. Németországon keresztül Svájcba került, ahol a genfi Képzőművészeti Akadémián folytatott tanulmányokat, miközben Zürichben építgette pályáját. Első férjétől elszakadva ismét férjhez ment, s 1951-ben Izraelbe települt, ahol 42 évet töltött. 1993-ban visszatelepedett szülőhazájába, először Claire Szilárdként.
1990-ben első jelentős kiállítását rendezhette meg a budapesti Vigadó Galériában.
„Ez a festői hang tele van izgalommal, feszültséggel, vibrálással. Olyan átélésekről tanúskodik, amely a lét, az élet, az univerzum nagy hullámzásait képes egy négyzetnyi mezőbe kényszeríteni. Az ő látványiban mindig drámai erő van, amellyel a természet monumentális hatalmasságát számunkra közvetíti” – mondta Udvardi Erzsébet festőművész a kiállítást megnyitó beszédében.
Szilárd Klára Budapesten lakott, Erzsébetvárosban, de gyorsan beilleszkedett a szentendrei festők közösségébe is, ahol nyarait töltötte.
Időközben tagja lett minden fontos hazai szakmai szervezetnek, így a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Festők Társaságának, a Magyar Vízfestők Társaságának, és sorra rendezte változatos egyéni kiállításait országszerte és a fővárosban is.
Emlékezetesek budapesti tárlatai: kiállított az Ernst Múzeumban, a Vigadó Galériában, a Műcsarnokban, ám ugyanígy fontosak salgótarjáni, szombathelyi, szegedi, győri, békéscsabai, szekszárdi, kecskeméti, szentendrei, simontornyai, ábrahámhegyi, nagymarosi, kiskőrösi kiállításai. A Magyar Zsidó Múzeumban 2013-ban rendezett életműkiállítása megnyitásán vehette át a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Életműdíját.
Szeretett kiállítani, csoportos kiállításokon megjelenni munkáival, megnyitókon személyesen részt venni. Élénk közösségi életet élt.
Munkássága sokrétű: alapvetőn festő volt, de az ötvenes években tett olaszországi tanulmányi utakat és tudatos felkészülését követően rendkívül igényes és foglalkoztatott üvegművész lett, aki Izrael-szerte zsinagógák üvegablakait tervezte. Hazai munkásságában jelentős mű a budapesti zsinagóga területén felállított, a holokausztra emlékeztető, nagyméretű üvegkompozíciója.
Minden festői technikában otthonosan mozgott. Az olajfestés mellett közel áll hozzá az akvarell. Mindig is felkészülten rajzolt, ceruzával, tussal egyaránt.
A nyolcvanas évek második felétől hegesztett, absztrakt vasszobrokat is készített.
„Stílusa, mint egy varázslóé”, írták róla.
Otthonos a természetelvű, látványközpontú ábrázolásban, a figurális felfogásban, valamint egy sajátos szürrealisztikus megközelítésben, de egészen kitűnőek elvont, nonfiguratív, expresszivitással teli festményei, grafikái. A varázsló azért is pontos kifejezés, mert a végletek között sokszor izgalmasan egyensúlyozott, átjárt, ezzel is kifejezve alapvetően szabadságra determinált személyisége mélységeit, hitelét.
Mindig közel állt hozzá a természet.
Izraeli évei alatt lenyűgözte őt például a sivatag, melynek ihlető és inspiratív hatása végigvonul egész festészetén. Ugyanígy festette, rajzolta több földrészen szerzett benyomásai alapján a fák, a növények, az emberek világát.
Szilárd Klára ábrázolásai az egész életről szólnak, születésről, fejlődésről, halálról. Képei szólnak Párizsról, városokról, kedves lakóhelyéről, Jaffáról, a tengerről, a gépekről. Egyáltalán nem a naturalisztikus képi rögzítés volt a célja, hanem minden esetben áttételes mondandók manifesztálása is. Változó, alakuló stílusa személyiségével mindig koherens egységet alkotott. Munkái organikus gyökérzetűek, minden esetben szembehelyezhetők az indusztriális társadalom lélekpusztításával.
Művei mindeközben mindig a szenvedélyről is szóltak, amely az élethez és a művészethez való viszonyát is kifejezte.
Ha valakinél, akkor nála sosincs semmi közöny, semmi spleen. Szenvedély mindenek felett. Szilárd Klára a Magyar Rádió Egy csepp emberség című sorozatában 2005. május 17-én – többek között – így nyilatkozott: „Semmit sem csinálok hétköznapi módon. Ez egy kreatív erő, ami állandóan működik az emberben, állandóan lüktet, és ez az, ami visszaadja az életerőmet, az életkedvemet.”
Élete tragédiákkal és örömökkel teli. Zsidósága folytán sok-sok szerette, rokona, barátja halt meg a XX. század pokoli kataklizmájában. Később elvesztette férjeit, de édesanyjával együtt tudott élni annak haláláig Izraelben, és élete óriási öröme, boldogsága volt, hogy újra találkozott első férjével, Füsti Pállal, akivel több mint tíz évig tartó további együttlét adatott meg nekik a kilencvenes, kétezres években. Füsti Pál 2004-ben hunyt el.
Szilárd Klára igazi, valóságos értelmiségi volt.
Nyolc nyelven beszélt, világlátottsága kivételes, a francia kultúra és művészet szeretete meghatározta szemléletét. Világpolgár volt, aki hazájához is egyedülálló módon ragaszkodott. Szinte élete legutolsó pillanatáig dolgozott, festett. 2017. szeptember 10-én hunyt el budapesti otthonában, 97. életévében. A Fiumei úti Sírkertben helyezték örök nyugalomra.
Nyitókép: Szilárd Klára, fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu
Forrás: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
