Bár a fővárosban született, kora ifjúságát Kolozsváron töltötte. Egyetemi tanulmányait is ott kezdte, majd a Szegedi Egyetem jogi karán folytatta, s ott állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett. 1921-től harminc éven át megbecsült banktisztviselőként dolgozott: előbb a fővárosi Magyar-Olasz Bank Rt. tisztviselője, majd 1922-23-ban a bank milánói kirendeltségének munkatársa, végül pedig 1932 és 1945 között a Károly körúti bankfiók igazgatója volt. 1951-től 1960-ig, az Országos Fordítóiroda alkalmazottjaként dolgozott: latin, angol, francia, német, olasz, görög, spanyol és portugál nyelvekből fordított.
Írói pályáját útirajzokkal, történelmi tanulmányokkal és kulturális lapfordításokkal kezdte az 1920-as évek közepén. Írásai a Nyugat, a Szép Szó, a Magyar Szemle, a Jelenkor és a Válasz hasábjain jelentek meg. Alapításától kezdve külső munkatársként dolgozott a Magyar Nemzetnek. A harmincas évekre már birtokában volt a rá jellemző óriási és sokoldalú műveltség java részének. 1937-ben megjelent első regénye, az Eurázia, és ugyanebben az évben kiadott tanulmánykötete, az Esztergomi symposion azt mutatja, hogy egyaránt élt benne a regényíró és a történész. Móricz Zsigmond bíztatására vállalkozott máig legnépszerűbb műve, az "Esőisten siratja Mexikót" megírására. A Cortez felfedező és hódító útjáról írt történelmi regény 1939-ben jelent meg és rögtön országos hírnevet hozott szerzőjének, aki ezzel megtalálta saját műfaját, stílusát. A spanyol és indián kultúra találkozását bemutató korkép kedvelt olvasmány lett a Föld számos nyelvterületén.
A spanyol trilógia további darabjai (Fekete bársonyban, A harmadik udvarmester) mellett nagyméretű, színes tablókban mutatta be a hazai és az európai történelem kiemelkedő alakjait is. A magyar történelem felidézését a "Sasnak körme között" című, Zrínyi Ilonáról szóló regényével indította meg; a Báthoryakról szól a "Négy szél Erdélyben", II. Endrét mutatja be a "Hétszer vágott mező", Zsigmond királyt idézi fel a "Tört királytükör" című műve. A múltidézésben külön vonulatot jelentenek a nagy művészeknek, főként muzsikusoknak emléket állító kor- és jellemrajzok. Monteverdiről szól "A mantuai herceg muzsikusa", Gesualdo életét követi nyomon a "Madrigál", illetve Raffaello alkotói pályáját mutatja be az "Aranyködben fáznak az istenek".
Passuth társadalmi regényeket is írt: a bankok világáról (Forgóajtó), az ellenállási mozgalomról (Felhő és oázis), de ezek népszerűsége nem érte el történelmi regényei nagy közönségsikerét. A távoli históriába kalauzoló köteteivel komoly küldetést töltött be: kedvet ébresztett az egyes történelmi korok és személyiségek alaposabb megismerésére.
Történelmi regényeinek fontos erénye az eredeti forrásokból merített hitelesség. Passuth László tudós szinten volt otthonos a történelemben, régészetben, művészetekben. Kivételes tárgyi tudással és kiegyensúlyozott mesélőkedvvel ismertette meg olvasók százezreivel a letűnt századok nevezetességeinek életútját, viselkedését, szokásait. Évtizedeken át ő volt a legtöbb kiadásban, legnagyobb példányszámban megjelenő magyar író, s ezzel komoly irigységet váltott ki pályatársai körében.
Hivatalos elismerésben nem volt része. 1948-ban kizárták az írószövetségből, 1956-ig csak álnéven írhatott. 1945-1960 között a Magyar PEN Klub főtitkára volt, bár 1948 és 1957 között csak névleges volt e tisztsége.
Passuth László a magánéletében ugyanolyan választékos stílusú volt, mint mondatai szövegezésében, cselekményei szerkesztésében. Személyes megjelenésében a mértéktartó elegancia és modorbeli kedvesség, szívélyesség volt jellemzője. A hatvanas évektől néhány regénye Tihanyban felépült nyaralójában született meg a nyári hónapokban. 1979. június 19-én halt meg Balatonfüreden, ahol ma utcanév őrzi emlékét, sírja a balatonarácsi katolikus temetőben van.
(Múlt-kor/Panoráma - Sajtóadatbank)
