A cél az volt, hogy széles rétegeket juttassanak el a zene élvezetéhez, amit olcsó jegyárakkal és népszerű műsorokkal biztosítottak. Ki sejtette akkor, hogy nemcsak a forradalom után konszolidálódott polgárság élvezetét szolgálja majd nélhány évig a zenekar, hanem Európa zenei életének egyik, - úgy tűnik - örök tartópillére lesz. A Bécsi Szimfonikusok azóta több mindennel is híressé vált, így például azzal, hogy a világ minden valamire való karmestere vezényelte őket. Állandó karmesterük Fabio Luisi, de évente 30-35 vendég dirigál náluk. Ezúttal Fischer Ádám állt a zenekar élén a Művészetek Palotájában. És azonnal le kell szögezni, hogy remekelt. És azt is, hogy ilyen káprázatos játékkal, összhanggal kevés zenekar műveli mesterségét.
Kodálytól a Galántai táncok kiváló nyitódarab, aminek kapcsán érdemes elgondolkodni azon, vajon Kodály miért kopott ki a magyar hangversenytermekből és miért nem hódít jobban a külföldiekben. Nagyszerű komponista, ez a műve pedig egyenesen fergeteges, mint amilyen az előadása is volt. Az elsöprő tempó mellett kristálytiszta játék és pontosság, árnyalatokban gazdag megformálás, életöröm, vérbeli táncosság: így indult az este.
Liszt I., Esz-dúr zongoraversenyében Alice Sara Ott, a 22 éves német-japán lány mutatkozott be Budapesten, aki fiatal kora ellenére máris meghódította a világ koncertpódiumait. Meg merem kockáztatni, hogy a jövő egyik nagy ígéretét hallhattuk, akinek játékából ma még ugyan hiányzik a mélység és veretesség, ám technikája, virtuozitása, éteri könnyedsége, amivel hosszú ujjai szinte szállnak a billentyűkön a helyenként hallható pontatlanságok ellenére is lehengerlő. Szokatlan módon két ráadást is kellett adnia, és különösen a Für Elisében lepett meg azzal, hogy nem súlyosan, ünnepélyesen, hanem szokatlanul játékosan és lazán adta elő a darabot. Ezt lehet ellenérzéssel is fogadni, de a szokatlanság erény is lehet. Ifjúsága magyarázza az átélés hiányosságait, de kétségtelenül nagy tehetség, akit érdemes lenne néhány év múlva újra meghallgatni.
Brahms I. szimfóniájában a zenekar excellált. Ilyen dinamikus, szenvedélyes, kiegyenlített előadást, sokszínűséget, teljes kohézióban lélegző muzsikálást ritkán hallani még a legjobb együttesektől is. Csodálatos a csellóhangzás, pompásak a bőgősök, nagyszerűek a fúvósok, fényesek a hegedűk, megkapó volt a koncertmester szólórésze, hihetetlenek a leheletfinom pizzicatók. Fischer Ádám energikus, jókedvű dirigálása csupa élet volt. A ráadásokban, egy Strauss-polkában és Brahms 5. magyar táncában kirobbanó derű és energia megkoronázta a sziporkázó estét.
