1853. március 30-án született Groot Zundertben, Hollandia északi részén. Édesapja református lelkipásztor volt, édesanyja egy hágai neves könyvkötő leánya. Testvérei közül a legszorosabb szál nála négy évvel fiatalabb öccséhez, Theóhoz fűzte, aki szellemileg és anyagilag is segítette. 1871-től folytatott levelezésük különösen jelentős, a több mint 650 megőrzött levélből származik a legtöbb információ róla. 1869-ben van Gogh a nagybátyja által alapított hágai Goupil and Cie műkereskedésben kezdett dolgozni, de mert nem tudta legyőzni az ún. műkereskedelemtől való idegenkedését, 1876-ban felmondta állását. London környéki munkásnegyedekben dolgozott segédtanítóként, segédlelkészként, többnyire fizetés nélkül. 1877-ben Amszterdamban a teológiai fakultásra járt, de a tanulmányok nehéznek bizonyultak, ezért inkább jótékonysági tevékenységbe kezdett. Így jutott el 1878-ban Borinage-ba, a francia határ menti bányavidékre, ahol bányászok gyermekeit tanította, betegeket ápolt, szabadidejében rajzolgatott, ekkor készültek első tájképei.
1880-ban úgy döntött, hogy csak a festészettel foglalkozik, Brüsszelben a művészeti akadémián anatómiát és perspektivikus rajzolást tanult. 1881. tavaszán hazatért Ettenbe, ahol beleszeretett özvegyen maradt unokanővérébe, Kate (Kee) Vossba, de kikosarazták. Van Gogh karácsonykor összeveszett apjával és elhagyta Ettent. Hágába, a Theo által bérelt műterembe költözött, ahol elkészítette első olajképeit. Egy terhes, Siennek nevezett prostituáltban talált modellre, abban bízva, hogy megmenthet egy eltévelyedett lelket. Végül egy év után elhagyta, amikor világossá vált, hogy a pártfogoltja nem lehet megváltó próbálkozásainak alanya.
1883 végén újra szüleihez költözött, apja 1885. március 26-án bekövetkezett váratlan halála mélyen megrázta. Októberben festette a Csendélet Bibliával című képét, mely átmenet az impresszionizmus és az ún. párizsi korszak felé, amelyben radikálisan leszámolt addigi múltjával. Két év alatt közel kétszáz festményt készített, ezekre a sötét, földszínű tónus a jellemző. Ekkor született a Takácsműhely, a Paraszt pipával, A korsók, a Csendélet krumplival, Parasztház napszálltakor s hollandiai korszakának főműve, a Krumplievők. 1885 novemberétől néhány hónapot Antwerpenben töltött, itt kezdett el kísérletezni különböző technikákkal, s ismerte meg a nagy barokk mester, Peter Paul Rubens munkásságát.
1886 tavaszán Párizsba utazott Theóhoz, aki ekkor már a Goupil Galéria párizsi fiókját vezette. Csaknem két évet töltött itt, összebarátkozott Toulouse-Lautrec-kel, Camille Pissarróval, megismerte Paul Gauguint. A neoimpresszionizmus és a pointillista ecsetkezelés éppúgy érdekelte, mint a szimbolizmus vagy Gauguin élénk színei, de vonzotta az akkoriban divatos japonizmus, a japán fametszetek másolása is. A párizsi időszak végén portrét készített öreg festékkereskedőjéről, Julien Tanguy-ről, "Tanguy apóról". Ez a kép a legjelesebb összefoglalása párizsi időszakának, amelyre az impresszionisták fényjátéka, a felszínnek a grafikus szerkezetekben való pointillista feloldása és a japonizmus síkbelisége jellemző.
1888. februárjában Arles-ba ment, s 1889. májusáig tartózkodott a lenyűgöző vidéken, ahol erőteljesen nyilvánult meg teremtő géniusza. A merész színezés s a 190 elkészült kép bizonyítja, hogy a művész mennyire együtt élt ezzel a területtel. A korszak művei a többi között: Gauguin karosszéke, Napraforgók, Vincent háza Arles-ban, Felvonóhíd, Az arles-i nő, Roulin postás, Virágzó fák, Levágott fülű önarckép. Kibérelt és sárgára festett egy házat, a "sárga ház" a fontos dolgok és a boldogság jelképe volt számára. Meghívta Gauguint, aki 1888. október 23-án meg is érkezett, de barátját a munkától kimerülve találta. Karácsony előtt csúnyán összevesztek, Van Gogh Gauguinhez vágta italát, majd borotvával támadt rá. Gauguin elmenekült, Van Gogh pedig eszeveszett őrjöngésében levágott egy darabot saját jobb füléből. Tisztában volt az állapotával, levelében így írt Theónak: "A hó végén szeretnék a Saint-Rémy-i elmegyógyintézetbe menni... De biztos megérted: ha választásomban állt volna, nem éppen a megbolondulást választottam volna."
1889. május 3-tól egy évig lakott az elmegyógyintézetben, képein keserűvé váltak a színek és formák, technikáját vastag, állandóan foltokká, pontokká, vesszőkké, pálcikákká bomló ecsetkezelés jellemzi. Minden patetikussá és hallucinatorikussá válik: Van Gogh szobája Arles-ban, Olajfák, Sárga búzamezők, Kórházterem Arles-ban, Az Alpilles partján, A ciprus-út, A kövezők, A Saint-Paul kórház főfelügyelője, Az örökkévalóság küszöbén.
1890 májusában meglátogatta Theót Párizsban, majd öccse tanácsára Auvers-sur-Oise-ban telepedett le, itt festett képein a színek derűsek és világosak, kék vagy zöld harmóniákkal. 1890. július 6-án Theo meghívta testvérét Párizsba. Hogy ott mi történt, nem ismert, csak annyi, hogy Van Gogh halálosan megsértve még aznap visszatért Auversbe, s összeveszett orvosával is. Végletes magányát és szomorúságát Gabonaföld hollókkal című képe fejezi ki. Helyzete reménytelen volt, élete zátonyra futott. 1890 július 27-én alkonyatkor kiment a mezőre és revolverrel mellbe lőtte magát, de annyi ereje még maradt, hogy visszamenjen a fogadóba. Theo azonnal odautazott, van Gogh úgy tett, mintha nem szenvedne, pipázott és beszélgetett vele. Július 29-én éjjel fél kettőkor halt meg.
Bár keresztneve győztest jelent, alapvető élménye a kudarc volt, a név igazi jelentése csak halála után teljesedett be. Életében egyetlen képe kelt csak el, A piros szőlőhegyért 400 akkori belga frankot adtak. Ma minden egyes vásznáért milliókat fizetnek - dollárban, Gachet doktorról festett arcképe 1990-ben 82,5 millió dollárért cserélt gazdát.
(Múlt-kor/Panoráma - Takáts Annamária, Sajtóadatbank)
