1880-ban a magyar arisztokraták, nagykereskedők, gyárosok és bankárok egy csoportja a magyar kormány elé terjesztett egy memorandumot, amely a közös osztrák-magyar vámterület fenntartásából indult ki, de ezen kívül a magyar állam rendelkezésére álló összes ipartámogató eszköz alkalmazását javasolta - írta Paulinyi Ákos az Aetasban.
A vállalkozók már ebben az első programban követelték az összes, az állam rendelkezésére álló ösztönző eszköz alkalmazását közvetlen (tőkesegély részesedés, természetbeni juttatások, adó-, vám- és tarifakedvezmények révén) és közvetett (közszállítások) segítség formájában. A Magyar Kereskedelmi Minisztérium szakvéleményében javarészt magáévá tette ezt a programot, amelyet azonban a minisztertanács tárgyalásai során jelentősen megváltoztattak, illetve megkurtítottak.
"A hazai iparnak adandó állami kedvezményekről" szóló törvényjavaslatban, melyet a parlament 1881-ben komolyabb vita nélkül elfogadott, és amely mint 1881:44-es törvénycikk 1882 január 1-jén lépett hatályba, nem esett szó sem vám- vagy tarifakedvezményekről, sem állami részesedésről, közszállítások törvényes szabályozásáról pedig végképp nem, ezeket a követeléseket a kormányzat 1881-ben még mint teljesíthetetlen kívánalmakat elutasította. A törvény 1895-ig egy sor új, valamint már meglévő, de technikai megújításra szoruló iparág számára (mindenek előtt a textil-, fém- és gépipar, a vegyipar és - az agráriusok megnyugtatása érdekében - a szeszfőzdék számára) biztosította annak lehetőségét, hogy adókedvezményekhez, valamint díj- és illetékmentességhez jussanak.
A törvények hatására az 1880-as évek végén kibontakozott a közbeszállítások rendszere, és ezután a vasúti díjszabási politika is az állami gazdaságfejlesztő politika része lett. Ezzel összefüggésben látott hozzá a kormányzat a magánvasutak államosításához is. Ha szeretne többet is megismerni a dualizmus kori iparpolitika és gazdasági integráció történetéből, akkor olvassa el Paulinyi teljes cikkét!
A hazai iparnak adandó állami kedvezményekről
