15 ezren A magyar dal napján

Egyéb


sziget2012_novakpeterd_mti20120805042.jpg
Novák Péter

(MTI) Tátrai Tibor a nagyszínpad szélén begipszelt és felpolcolt karral, álldogálva nézte, amint a Tátrai Band nélküle kezdte el műsorát a magyar dal napján. Néhány napja zenekara vasárnapi Sziget-koncertje előtt a gitáros kulcscsonttörést szenvedett, meg is műtötték, a fellépést azonban nem fújták le, Tátrai helyett a remek jazzgitáros, László Attila ugrott be.
 

A Tátrai Band a Küszöbön túl és a New York című dalt adta elő, a műsort Tátrai elérzékenyülve nézte végig, a végén átölelte "dublőrét", László Attilát.
 

sziget2012_ruzsamagdi_pressergabordmoha20120805014.jpg
Rúzsa Magdolna és Presser Gábor

A magyar dal napja a zenekar énekese, Horváth Charlie egyik dalával indult délben a Smile együttes előadásában, az előadó később szólóban, zenekarával is színpadra lépett és eljátszotta a Szippantás a jóból, a Jég dupla whiskeyvel, valamint az Az légy, aki vagy című slágert. Ezután Szörényi Leventével közösen adta elő az Illés együttes egykori sikerét, a Ne gondold!-ot, és vokálozott is két másik Illés-dalban, Az utcán-ban, valamint a Little Richard-ban. Utóbbiban meglepetésként Bródy János is színpadra lépett.
 

"Levente felhívott telefonon, hogy látta, utánam jön a programban, és nem lenne-e kedvem énekelni egy számában, illetve kísérni őt az én zenekarommal. Igent mondtam, másnap átküldte az anyagot, a csapatom lekottázta, és a Sziget hangbeállásán már hiba nélkül lejátszottuk, ez volt a gyakorlás" ? mesélte Charlie a különleges produkció történetét.
 
Mint kifejtette, hosszú pályafutása során még soha nem lépett fel Szörényi Leventével, ugyanakkor az Illés és a Fonográf egykori tagja nemrég mndta neki, hogy régebben is szeretett volna együtt dolgozni vele. "Nekem persze kiesett 22 év, amikor külföldön zenéltem, 40 évesen 1990-ben jöttem haza, de azért több mint húsz éve már itthon vagyok".
 
Charlie beszámolt arról, hogy december 29-én 65. születésnapi koncertje lesz a Papp László Budapest Sportarénában, amelyet a tervek szerint rögzítenek, írnak hozzá hat új dalt, és ezeket együtt fogják megjelentetni.
 
Az 5. magyar dal napján a nyolcvanas éveket idézve színpadra lépett a KFT, az Első Emelet, Fenyő Miklós, a hosszú ideje fesztiválon nem szerepelt Koncz Zsuzsa, Gerendás Péter, az LGT, a Beatrice, a Tankcsapda, a fináléban a hétfői (mínusz egyedik napi) főszereplő, a Csík Zenekar.