Tízgyermekes papi családból származott, teológiai szemináriumba járt. 1870-tól kémiát és élettant hallgatott a Szentpétervári Egyetemen. 1879-ben szerzett orvosi diplomát, disszertációját 1883-ban fejezte be. 1884-86 között Lipcsében tanult Carl Ludwignál, a szív- és érrendszer specialistájánál, majd Breslauban a gyomor- és bélrendszert kutató Rudolf Heidenhainnál.
Első önálló kutatásai a keringési rendszer élettanát vizsgálták, 1888-1890 közt a szív fiziológiáját és a vérnyomás szabályozását tanulmányozta Szentpétervárott, Botkin laboratóriumában. Állat-műtéteinél precíz sebészeti eljárásokat vezetett be, katétert vezetett egy kutya combi verőerébe, vizsgálva a gyógyszerek és ingerek okozta vérnyomás-változásokat. Kimutatta: a szív idegei szabályozzák az összehúzódások erősségét.
1890-ben a Birodalmi Orvosi Akadémia Kísérleti Orvostudományi Intézetének élettan-professzora lett. 1890-1900 között, de részben később is az emésztés élettanát kutatta. Az állatban egy kisgyomrot hozott létre, melybe nem jutott táplálék, így a keletkező gyomornedveket folyamatosan vizsgálhatta. Pavlov olykor eltéréseket észlelt az emésztőnedvek kiválasztásában, ez vezetett a feltételes reflexek törvényeinek felfedezéséhez, melyeket 1903-ban ismertetett egy madridi kongresszuson. E reflexeket a szellemi tevékenység alapjának tartotta. Klasszikus kísérletében, ha a kutya előzőleg a csengőszót az étel látványával társította, a nyálképződés a csengő hangjára is megindul. A nyál mennyisége jellemzi az állat pszichés aktivitását.
Charles Sherrington angol fiziológus szerint a gerincvelői reflexek az idegrendszer integrált működésének következményei, melyeket az idegek izgalma vagy gátlása, az indukció (a gátlás növekedése vagy csökkenése az előző izgalmi állapot hatására), s az inger irradiációja (szétterjedése több idegközpontra) alkot. Ezekhez Pavlov hozzátette az agykérgi és kéreg alatti hatásokat, az agy mozaikhatását, az alvás szerepét a gátlások terjedésére, s az agykéreg izgalmi és gátló folyamatainak ütközéseit - ezeket tekintette a neurotikus zavarok gyökerének.
1904-ben emésztés-élettani kutatásaiért élettani Nobel-díjat kapott, 1907-ben az Orosz Tudományos Akadémia tagja lett. Pavlov a kutyakísérletek alapján a kondicionálás szerepét kiemelő elméletet dolgozott ki az emberi viselkedés és az idegrendszer kapcsolatában is, a tanulás folyamatát elemi inger-válasz viszonynak tekintette. 1930 után az emberi elmezavart is így magyarázta: az erre jellemző gátlások a külső, szélsőséges izgalmi állapotot okozó hatások elleni védekezést jelentenek. Ezen alapult a betegeket csendes, ingerszegény környezetben elhelyező kezelés.
Pavlov több kitüntetést kapott a szovjet rendszertől, Koltusiban hatalmas laboratórium épült számára, de véleményét mindig kimondta. 1923-ban, hazatérve első amerikai útjáról, ezt mondta: "Azért a társadalmi kísérletért, amit itt csinálnak, egy béka hátsó lábát sem áldoznám fel!" 1924-ben a papok fiait kizárták az orvosi akadémiáról, s Pavlov - pap fiaként - lemondott tanszéke vezetéséről. 1927-ben csak ő szavazott az új "vörös professzorok" ellen az Akadémián, ezt írva Sztálinnak: Látván, hogy Ön mit művel az orosz értelmiséggel - lezülleszti, megsemmisíti, lealjasítja őket - szégyellem, hogy orosz vagyok." Élete végén felhagyott a szembenállással, de nem lett soha kommunista, s nem volt része azon agymosási technikákban sem, melyekkel vádolták.
1935-ben a moszkvai nemzetközi fiziológiai kongresszus "a világ fiziológusainak fejedelme" címmel tüntette ki. 1936. február 27-én Leningrádban halt meg. Halála után, főleg az 1950-es években tanait erőszakoltan általánosították és vulgarizálták, a pszichológia, a gyógyászat és pedagógia feltétlen alapjaiként kezelve azokat.
Pavlov teremtette meg a viselkedés-elemzés, a behaviorizmus alapjait, s felismerte a szubjektum elsőbbségét és függetlenségét a tudományos módszerektől. Orvosi téren azonban elfogadta kora pszichiátriai szemléletét, s a magasabb mentális tevékenység terén is érvényesnek tartotta az indukció és irradiáció fogalmait. Ma magyarázatait sokan korlátozottnak tartják, s inkább a biokémia és elektro-fiziológia felé fordulnak az idegélettanban. Módszere, az egészséges állatok megfigyelése egész életük során nem vált általánossá a fiziológiában.
(MTI Panoráma - Fábri Ferenc)
