16 ország hegedűseivel kezdődött el az idei Bartók Világverseny

Zene

Az elődöntőkkel indul szeptember 3-án, és a díjkiosztó gálaesttel ér véget 10-én a Zeneakadémia 2023-as, hegedűsöknek meghirdetett, 46 ezer euró összdíjazású Bartók Világversenye, amelyen 16 ország 31 fiatal tehetségével találkozhat a nagyközönség.

A szombati sorsoláson a Zeneakadémia versenyeinek hagyománya szerint a legfiatalabb induló, a tizenöt éves Kelemen Gáspár húzta ki az első fellépő sorszámát, aki a kínai Zhang Xunyue lesz. A többiek betűrendben követik majd, és ez a sorrend az egész verseny alatt érvényes marad. A versenyzők között lesz 7 japán, 3-3 magyar és orosz, 2-2 koreai, cseh, spanyol, olasz és kínai, valamint egy-egy brit, román, török, svéd, német, moldovai, francia és egyesült államokbeli állampolgár.

64f45438a55bdb8f7704697e.jpg
Sorszámhúzás

A megmérettetés nyitott a közönség előtt: az elő- és középdöntők ingyenesen megtekinthetők, a döntőkre és a díjkiosztó gálakoncertre pedig kedvező árú belépők vásárolhatók a Zeneakadémia honlapján és jegypénztárában.

 „A világ egyik vezető zenei egyetemeként legfontosabb küldetésünk a tehetségek kibontakoztatása, Bartók alma matereként pedig az ő örökségének gondozása” – fogalmazott Dr. Vigh Andrea rektor megnyitó beszédében. Emlékeztetett rá, hogy a hatéves ciklusokban megvalósuló nemzetközi verseny egymásba kapcsolódó megmérettetésekből áll a hangszeresek és a zeneszerzők váltakozásával, és köszönetet mondott a magyar államnak a megvalósításhoz nyújtott támogatásáért.

„Magyarország számos kitűnő muzsikust adott a világnak. Öröm és megtiszteltetés a Zeneakadémián lenni, amely a magyar zeneművészet központja” – mondta köszöntőjében Daniel Phillips amerikai hegedűművész, a nemzetközi zsűri elnöke, a New York-i The Juilliard School oktatója. Arra biztatta a versenyzőket, hogy ne a zsűrinek akarjanak megfelelni, hanem zenéljenek, és a testület egy csodálatos, egész héten át tartó koncertfolyamra készül.

A kötelező repertoárban Bartók és Bach legfontosabb hegedűre írt darabjai találhatók, ezeken felül a tavalyi zeneszerzés forduló első és második helyezett művek közül kell a versenyzőknek választaniuk egyet: a szerb Veljko Nenadić kompozícióját, amely az Impromptu és Perpetuum Mobile címet viseli vagy Thomas Kornél alkotását, a Fun-tasto: Reflexió és Életöröm című darabot. A további, válaszható művek között vannak mások mellett Paganini, Ravel, Saint-Saëns, Schubert, Mozart, Beethoven, Prokofjev, Brahms, Debussy, Lutosławski és Stravinsky alkotásai. A döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Kovács János vezényletével a továbbjutóknak elő kell adniuk Bartók 1. és 2., Mendelssohn e-moll, Beethoven, Brahms és Csajkovszkij D-dúr, valamint Sibelius d-moll hegedűversenye közül az egyiket.

A megmérettetés előzsűrizésére huszonhat országból csaknem száz fiatal hegedűs jelentkezett, e kiemelkedő számok a Bartók Világverseny nemzetközi tekintélyét és vonzerejét bizonyítják. A rendkívül igényes repertoár sokrétű tudást feltételez, emellett Bartók zenéje komoly kihívást jelent, mégis számos tehetség indul, mert szívesen veszik ezt az akadályt.

Az idei élő fordulók rangos nemzetközi zsűrijének elnöke Daniel Phillips amerikai hegedűművész, a New York-i The Juilliard School oktatója lesz, és tagjai között foglal helyet Stephan Picard német hegedűművész, a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola tanára, a hazánkban élő Maxim Rysanov ukrán-brit brácsaművész-karmester, Roland Daugareil francia hegedűművész, a párizsi Conservatoire tanára, aki az Orchestre de Paris első hegedűse volt 2021-ig, valamint Yayoi Toda japán hegedűművész. Magyar részről Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszékének vezetője, Fekete Gyula Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző, az egyetem rektorhelyettese és Zeneszerzés Tanszékének vezetője, Halász Péter karmester, a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein zenei vezetője, valamint Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója vesz részt a testület munkájában.

Az első díj 22.000 euróval jár, a második 14.000-rel, a harmadik 8000-rel, emellett 2000 euróval jutalmazzák a kortárs darabok legjobb előadását. Különdíjakat – többek közt fellépési lehetőségeket – szintén odaítélhet a zsűri, az együttműködő partnerek felajánlásainak köszönhetően.

A Bartók Világverseny az első hatéves ciklus után 2023-ban új fejezetéhez ért, hiszen a tavalyi zeneszerzés fordulóval lezárult az első kör, így idén a 2017-es induláshoz hasonlóan megint a hegedűsöket várja a szervező Zeneakadémia.

Bővebb információk a verseny honlapján találhatók.

Forrás: Zeneakadémia. Fotók: Posztós János