160 millió forint az előadó-művészetnek

Egyéb

halaszportreAz Emberi Erőforrások Minisztériuma évente meghirdeti az előadó-művészeti szervezetek számára pályázatát, amelyet 2013-ban hat különböző célra írt ki. Hosszú évek óta idén újra igényelhettek támogatást színházak országos és külföldi vendégjátékaik támogatására, és hároméves kihagyás után ismét lehetett pályázni színházi nevelési programokra is. Az összesen 307 beérkezett pályázatból 203 nyert támogatást. A legtöbb pályázat a színházak belföldi vendégjátékainak, a kortárs magyar drámák megírásának és színpadra kerülésének, illetve a színházi nevelési programoknak a támogatására érkezett.

A beérkezett pályázatok és támogatási igények alapján ? a szakmai kuratóriumok javaslatait elfogadva ? a döntéshozó az egyes célokra elkülönített támogatási keretösszegeket átcsoportosította, ennek köszönhetően a meghirdetettnél több támogatás jutott a színházi nevelési programokra, a színházi előadások országos forgalmazására és a táncművészeti szervezetek programjaira.

A 2013. június 1. és 2014. május 15. között megvalósuló programok támogatási szerződéseit a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a nyertes szervezetekkel, a támogatás utalásáról is ők gondoskodnak.