170 millió a Gyulai Várszínház 50. évadára

Egyéb

A Gyulai Várszínház elmúlt éveinek előadásaira és történetére emlékeznek, továbbá kortárs műveket is színpadra állítanak a fél évszázados, jubileumi évad során, melynek fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Görgényi Ernő, Gyula polgármestere ? mondta Gedeon József. A várszínház igazgatója a Kultúra.hu kérdésére kifejtette: annak fényében, hogy a 49. évad hozzávetőlegesen 170 millióból valósult meg, idén 170-180 millió közöttire tehető majd a költségvetés, melynek nagy részét pályázati úton kívánják előteremteni. ?A megvalósításhoz szükséges alaptőkét a városi önkormányzattól kapjuk, a hiányzó összeget ? mely a műsorok megvalósítását tenné lehetővé ? pedig, a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott pályázat nyomán reméljük? ? számolt be Gedeon József.

Görgényi Ernő, a város polgármestere rámutatott, hogy az elmúlt ötven évben a Gyulai Várszínház a magyar kulturális élet jelentős szereplőjévé nőtte ki magát, színpadán a hazai színházi élet legnagyobb alakjai játszottak.

Június 22-én az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a jubileumi évad, ezt követően Heltai Jenő A néma levente című romantikus történelmi vígjátékát tekintheti meg a közönség, a szolnoki Szigligeti Színház előadásában. A darabot 1966-ban még Latinovits Zoltán és Stefanik Irén főszereplésével láthattak a nézők Gyulán. A Gyulai Várszínház félévszázada című konferencián mutatják be a várszínház történetét tartalmazó emlékkönyvet is.

A tószínpadon 50 évad címmel rendeznek gálaestet, melyen olyan művészek lépnek fel, akik az elmúlt évtizedekben művészeti díjat kaptak a Gyulai Várszínházban nyújtott kiemelkedő teljesítményükért. A nemzeti drámák közül többek közt Katona József: Bánk Bán című művét állítja színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, Vidnyánszky Attila rendezésében pedig Madách Imre: Az ember tragédiája tekinthető meg a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában.

Erkel Ferenc, a Gyulán született zeneszerző nemzeti operánkként számon tartott művét, a Hunyadi Lászlót július 17-én láthatja a közönség a kolozsváriak vendégjátékában.

A jubileumi évadban négy új bemutatója és egy ősbemutatója lesz a Gyulai Várszínháznak. Tavaly szeptemberben a város önkormányzata és a várszínház meghívásos drámapályázatot írt ki, melynek témája a gyulai vár 1566-os, törökök elleni védelme. Az új darab megírására három drámaírót kértek fel, a beérkezett pályaműveket a bírálóbizottság egyaránt alkalmasnak tartotta arra, hogy a közönség megismerje. A második bemutató Egy világhírű kisváros: Gyula ? Krasznahorkai László írásain keresztül, a harmadik bemutatót pedig a IX. Shakespeare Fesztiválon láthatja a közönség: Bocsárdi László az angol drámaíró legismertebb művét, a Hamletet a Tamási Áron Színház társulatával állítja színpadra. Augusztus 9-én lesz a negyedik bemutató, melynek során a Beatles együttes történetével ismerkedhet meg a közönség; a Mágikus misztikus utazás Bors Őrmester Árvaszívek Klubjának zenekarával a Strawberry Fieldstől a Penny Lane-ig az együttes dalaiból készült produkció.

A IX. Shakespeare Fesztiválra a Hamlet bemutatóján kívül világhírű produkciókat is meghívtak, többek közt Peter Brook, a neves színházi rendező lánya, Irina Brook társulatával Shakespeare A vihar című darabját dolgozza fel. Az előadást július 10-én láthatják majd a fesztiválon, melynek keretein belül ezen kívül színpadra kerül egy összeállítás a drámaíró szövegeiből, a legjobb hazai Shakespeare produkciókból is válogatnak, és többek közt a fesztivál vendége lesz Nádasdy Ádám, költő-műfordító.

Július 16-án a VI. Irodalmi humorfesztiválon 11 neves író és költő olvassa fel vidám írásait, a július 20-i XXII. Gyulai Vár Jazz Fesztivál programja pedig idén is különlegesnek ígérkezik, az USA-ból érkező, Miles Davis egykori zenésztársaiból alakult együttese és a jazz hazai jeles képviselői miatt. A VIII. Vár Blues Fesztivál szintén elismert előadókat sorakoztat fel: többek közt Eric ?Guitar? Davis, a Luca Giordano Band és a Sonny And His Wild Coves is zenél majd.

A nyári évadban emellett fellép a Szegedi Kortárs Balett és az idén 50 éves fennállását ünneplő Liszt Ferenc Kamarazenekar. Lesz gyermekelőadás is: a legkisebbeket a Békéscsabai Jókai Színház A kiskakas gyémánt félkrajcárja című produkciójával várják.

 

(Forrás, fotó: Kultúra.hu)