Apja testvére, Ferenc Károly főherceg volt, anyja az igen ambiciózus Zsófia bajor hercegnő. A fiút gyermekkorától úgy nevelték, hogy egykoron császár lesz belőle: már négyévesen tanulásra fogták, s nagykorúságára minden tudományban jártas volt, nyolc nyelvet beszélt - közte a magyart -, értett a hadvezetéshez, és maga Metternich kancellár avatta be a birodalom ügyeibe. Állítólag anyja, Zsófia és Metternich már 1847-ben megegyeztek, hogy a főherceget nagykorúvá válása napján, 1848. augusztus 18-án hozzásegítik a koronához. A trónon a forradalmak kitörésekor a gyenge és határozatlan V. Ferdinánd ült, aki már-már a birodalom létét veszélyeztette. Zsófia és a kamarilla ezért úgy döntött, hogy Ferdinándnak távoznia kell, de az idő erre csak 1848 végén érett meg. A trónváltoztatás indokául azt a meglehetősen kicsinyes indokot hozták fel, hogy Ferenc Józsefet nem kötik majd azok a törvények, amelyeket elődje oly szerencsétlen módon szentesített. Az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy az ifjú II. Ferenc helyett I. Ferenc József néven lép a trónra: mivel így még egy Habsburgot sem hívtak, s maga a névválasztás is egy új kort ígért.
Az alig tizennyolc éves ifjú 1848. december 2-án lépett trónra Ferenc József néven, nagybátyját, Ferdinándot pedig Prágába száműzték. Három hónapra rá, , feloszlatta a parlamentet, sőt a birodalom megmentése érdekében személyesen megalázkodva hívta segítségül az orosz cár csapatait a magyar forradalom leveréséhez. A túlerő végül győzedelmeskedett, a magyar seregek 1849. augusztus 13-án Világosnál letették a fegyvert.
A pacifikálás gyors és véres volt. A síri csendbe burkolózott birodalom alkotmányát sutba vágták, a következő tíz évben Ferenc József néhány tanácsadójára, a rendőrségre és a hadseregre támaszkodva személyesen intézte az ügyeket. A politikában járatlan uralkodó a krími háborúban teljesen elszigetelte országát, majd 1859-ben a francia-olasz háborúban hiába állt maga a hadak élére, súlyos vereséget szenvedett Solferinónál.
IV. Károly és a kis Ottó
társaságában
A kudarcok miatt enyhíteni kellett az abszolutista rendszeren: lassan megkezdődött a birodalom alkotmányos állammá alakítása. Miután az újabb, a porosz-osztrák háborúban 1866-ban Königgrätznél elszenvedett vereség nyilvánvalóvá tette, hogy a német egység nem osztrák vezetéssel jön létre, s Ausztria elvesztette itáliai birtokait is, elkerülhetetlen lett a birodalom átalakítása.
Ferenc József kiegyezett a magyarokkal, s 1867. június 8-án magyar királlyá koronázták. A dualista Osztrák- Magyar Monarchiának egy uralkodója (egy személyben osztrák császára és magyar királya), de két fővárosa, két parlamentje volt. A bonyolult belső közjogi viszonyok ellenére a Monarchia kifelé egységes külpolitikát képviselt és regionális nagyhatalomnak számított. Ferenc József ettől kezdve - abszolutista hajlamai és neveltetése ellenére - alkotmányos uralkodóként kormányzott, és keményen ellenállt a birodalom - főként csehek által szorgalmazott - föderalizálásának.
Három évtizednyi tündöklés után, a 19-20. század fordulójára az ezernyi belső ellentéttől feszített állam egyetlen összetartó ereje a császár, "a birodalom első hivatalnoka" maradt. Ferenc József fegyelmezetten tette kötelességét, bár maga is tudatában volt az elkerülhetetlen végzetnek, és számos egyéni tragédia is sújtotta (, Miksa fivérét kivégezték Mexikóban, házassága a szépséges megromlott, majd ) 1914-ben még megérte az első világháború kirobbanását, de a sors megkímélte attól, hogy tanúja legyen szeretett birodalma végnapjainak: az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése előtt két évvel, 1916. november 21-én meghalt a schönbrunni kastélyban. 84 évéből 68 évet ült a trónon: személyével egy egész korszak - a "boldog békeidők" - szállt a sírba.
(Múlt-kor/Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
