fbpx

1848/49-es honvéd ereklyékből nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban

„Testünk, vérünk érte adni, a hazához hívnek lenni" − honvéd ereklyék 1848/49-ből címmel nyílt időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban az aradi vértanúk emléknapján.

Az ünnepélyes megnyitó elején, az október 6-i nemzeti gyásznap alkalmából elmondták a 13 aradi vértanú nevét. Szintén felelevenítették Batthyány Lajost, akinek a hazáért, a szabadságért, a magyar nép függetlenségéért kellett vértanú halált halnia. Battyhány katonaként kezdte pályafutását, majd politikus lett és kormányfő. A kormányfői megbízatásának visszaadásakor azt mondta: a továbbiakban nem a politika és a jog erejével, hanem a fegyver erejével kívánja hazáját szolgálni.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerint egy kiállítás eszmei értékét az adja, hogy a tárgyak ne csak a múltra emlékeztessenek, azok mögött az embert is látni kell. Arra is gondolni kell, hogy elődeink, őseink felruháztak minket azzal a felelősséggel, hogy az új nemzedékek lássák a tárgy mögött a szenvedést, a kínokat, amelyekben a magyarságnak, a magyar embereknek része volt. A több mint ezeréves magyar történelem mindig a magyar emberek elszántságáról, csatározásáról, harcáról szólt. A politikus köszönetet mondott Máday Norbertnek − akinek gyűjteményéből a tárlat nyílt − , hogy gondoskodik arról, az új nemzedékek továbbvigyék azokat az eszméket, amelyekkel „elkötelezett és elhivatott tagjai vagyunk ennek az országnak”.

Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid és Schweidel József kivégzése az aradi vár sáncában

A most nyílt tárlatban korabeli festményeket, honvédportrékat, díszkardokat, valamint további olyan tárgyakat állítottak ki, amelyek tükrözik a szabadságharc korát. A fegyverek gyűjtése a múlt egy nagyon fontos aspektusát reprezentálta és tette megérthetővé. A gyűjtők az egész társadalom számára végeztek, végeznek értékteremtő munkát, vannak, akik a megsemmisüléstől mentettek meg számos fegyvert. Máday Norbert olyan gyűjtő, aki hisz benne, hogy nemzeti történelmünk általa őrzött emlékei mindenki gazdagodását szolgálják − jegyezte meg Varga Benedek.

Máday Norbert 30 éve kezdte el gyűjteni a szabadságharc emléket. Kitért arra is: ez a nap a magyar fegyvergyűjtőkről és a magyar fegyvergyűjtésről is szól, ami évtizedekig nem kapott kellő figyelmet. A kiállítás megnyitóját követően bemutatták Máday Norbert Pengén csillanó arcok című könyvét is.

Fotók: MNM

A rovat további cikkei