Az 1941-ben elsüllyesztett ezüsthajó kincsének negyedét már felhozták

(MTI) A floridai cég közleményben szolgált részletesebb adatokkal az SS Gairsoppa feltárásáról, a 200 tonna ezüst felhozataláról, amely a hajóval együtt 1942 februárjában került hullámsírba egy német tengeralattjáró torpedótámadásában.
 

Az Odyssey Marine a brit közlekedési minisztériummal kötött megállapodás értelmében a kincs értékének nyolcvan százalékát visszaadja Nagy-Britanniának. A közel 150 millió font értékű rakomány a legnagyobb mennyiségű nemesfém, amelyet valaha tengerfenéken felfedeztek.
 
A hajó Indiából tért vissza Nagy-Britanniába, de a viharos vizeken kifogyóban volt az üzemanyaga ezért az ír Galway felé vette útját, amikor a német tengeralattjáró kiszemelte. Bár 32 személynek sikerült mentőcsónakba szállnia, mindössze három matróz tudta megközelíteni két hét múlva az ír partokat; a partraszállással viszont már csak egyiküknek volt szerencséje. A tengerész 1992-ben hunyt el.
 
A roncsot tavaly nyáron találták meg közel 4700 méter mélységben, mintegy 480 kilométerre az ír partoktól, de csak szeptemberben erősítették meg, hogy az SS Gairsoppáról van szó. Mivel a hajó a tengerfenéken nem borult oldalára, a rakomány könnyen megközelíthető.
 
Az ezüst részben magán-, részben állami vagyon volt. Mára kiderült, hogy a 200 tonnából 90 tonna képezte magánszemélyek tulajdonát.
 
Az Odyssey Marine Exploration nemrég egy másik ügy, a Nuestra Senora de la Mercedes nevű spanyol hajó kincsével kapcsolatban szerepelt a híradásokban. A mélytengeri kutatók ? mások szerint roncsvadászok ? Portugália partjaitól nem messze bukkantak rá évekkel ezelőtt a felbecsülhetetlen értékű arany- és ezüst pénzérmékre. Mivel azt gondolták, hogy szabad préda, a floridai Tampába szállították. A fogás az egyik legnagyobbnak számított, amire valaha hajóroncsban találtak. A lelet óriási: mintegy félmillió darab ? összesen 17 tonnát nyomó ? érméről volt szó, értékét 500 millió dollárra taksálták.
 
A kincset azonban Spanyolország magának követelte és hosszas jogi huzavona után nemrég meg is kapta.