A szervezők a konferencia meghívóban az alábbi, az általános történészi megközelítéstől némileg eltérő tematikával invitálták az érdeklődőket a kutatóintézet Dohány utcai előadótermébe:
Találkozónk időszerűségét a második világháború befejezésének 60. évfordulója adja. Ez alkalommal azonban nem hadosztályokról, diplomáciáról, parlamentről és pártközi értekezletekről, egyezségekről és alkukról, titkos tervekről akarunk beszélni. Sokkal inkább arról, ami a fenti címben foglaltatik: egy demokratikus politikai, társadalmi és erkölcsi fordulat reményéről. Gondolatokról, szövegekről és beszélgetésekről. A korabeli demokráciafelfogásokról; összefüggéseikről a korábbi (1945 előtti) próbálkozásokkal; arról, hogy a későbbi nemzedékek (pl. az 1989-1990-es rendszerváltozás előkészítői) tanultak-e az 1945-ben történtekből.
 |
Nézze meg a galériánkat a konferenciáról!(Képek: M. Topits Judit) A konferencián a következő előadások hangzottak el:
- 1945 a korabeli filmhíradókban (Varga Balázs összeállítása)
- Demokráciafelfogások a második világháború alatt és után - nemzetközi eszmetörténeti körkép (Kovács Gábor, MTA Filozófiai Intézete)
- Integráció, konföderáció és demokrácia (Gyarmati György, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára)
- Remény és szorongás. Demokráciaeszmék és demokráciaértelmezések (Standeisky Éva, 1956-os Intézet)
- Az 1918-as polgári demokrácia, a polgári radikalizmus és az emigráció - 1945-ben (Litván György, 1956-os Intézet)
- A volt "keresztény középosztály" és a demokrácia reménye (Rainer M. János, 1956-os Intézet)
- Művészet, művészek és demokrácia (György Péter, ELTE BTK Médiaközpont)
Korabeli közvélemény-kutatások a lakosság demokráciafelfogásáról (Lénárt András, 1956-os Intézet) - Hogyan vált 1945 reményből megosztó erővé? (Kende Péter, 1956-os Intézet)
A konferencia anyaga az '56-os Intézet 2005-ös - ősszel megjelenő - évkönyvének témája lesz.
Az előadások után kötetlen hangú beszélgetés folytatódott a résztvevők között.
 |
A beszélgetés kiindulópontját Kende Péter (1956-os Intézet) Hogyan vált 1945 reményből megosztó erővé? című záró előadása adta. Kende évtizedeken átívelő előadásának összegzésében megállapította, hogy "1945 emléke azért vált megosztó tényezővé, mert - akárhogy forgatjuk is a dolgot - a magyar társadalom különböző csoportjai másképp és másképp élték át ezt a korszakot. Szép számban voltak, akiknek 1945 felszabadulást hozott, de köztük is többen vannak azok, akik aztán a későbbiekben csalódtak, mint azok, akiknek reményei minden szempontból beteljesültek. Másoknak viszont a 45-ös változás szenvedést és megaláztatást hozott, s ezt az élményt még leszármazottaikra is átörökítették. Úgy vélem, hogy ez a kontraszt az, amelyből még a politikai ellentétek jelentős része is levezethető."
György Péter (ELTE BTK Médiaközpont) a fenti gondolatokkal egyetértve elégedetlenségének adott hangot 1945 feldolgozásának hiányával kapcsolatban. Hozzászólásában utalta arra, hogy április 4-e "hagyományának eltemetésével" nem maradt fogódzó a magyar köztársasági eszme közvetlen megjelenítése számára, éppen ezért rendkívül fontos volna Magyarországon is felvenni a politikai naptárba május 8-át, a győzelem napját, mint ahogyan tették azt Németországban. Véleménye szerint Németországban sokkal több dolog történt a rasszizmus felszámolása, a nemzetiszocialista múlt bűneinek bemutatása terén, még ha csak szimbolikus értelemben is - a legutóbbi példa az idén májusban Berlinben megnyílt Meggyilkolt Európai Zsidók Emlékhely.
Nézze meg a galériánkat a konferenciáról! (Képek: M. Topits Judit)
Gyáni Gábor (MTA TTI) Magyarország sajátos helyzetére hívta fel a jelenlevők figyelmét. Véleménye szerint Trianonnal a magyarok csalatkoztak Európában, és a huszadik század folyamán végig a nagyhatalmakra mutogattak, ha valamilyen antidemokratikus, kirekesztő akcióban vettek részt. Magyarország önállósága a nagyhatalmi játszmáknak kiszolgáltatottan 1945 előtt és után egyaránt erősen kétségbe vonható. A mozgástér kihasználása és határok feszegetése nemcsak a mindenkori politikusoknak jelentett kihívást, hanem a folyamatokat étékelő történészeknek is egyik kedvenc kutatási területévé lett a kényszerpályák méricskélése. A mellőzöttség érzete a magyarokban felerősítette a felelősség áthárítás mechanizmusát: soha nem tudtunk maradéktalanul azonosulni a szövetséges nagyhatalmak céljaival, de a közösen elszenvedett vereség és megaláztatás felelősségét is hajlamosak vagyunk másokra kenni.
 |
Nézze meg a galériánkat a konferenciáról! (Képek: M. Topits Judit)
A második világháborús magyar részvétel és az oda vezető út rendkívül bonyolult és Németország érdekszféráját tekintve is egyedüli. Az 1945-ös tragikus végkifejlethez hozzájárult, hogy nem sikerült kiugrani a háborúból, de az is igaz, hogy 1944 márciusától megszállt ország voltunk. Felmerül, hogy mi szükség volt 1941-ben megtámadni a Szovjetuniót, de ugyanakkor amellett is szólnak érvek, hogy ha nem cselekszünk a német intencióknak megfelelően, akkor a megszállás hamarabb következett volna be, és feltehetően még több áldozattal járt volna.
Gyarmati György (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) a hétköznapi biztonságérzet fontosságára hegyezte ki mondandóját. A huszadik század folyamán megtapasztalt túl sok rendszer- és értékválság után az emberek, azok is, akik nem rajongtak a szocializmusért, a Kádár-korszak alatt örömmel tapasztalhatták, hogy végre békés és kiszámítható mederben haladnak a dolgok, lehetőség nyílik előre tervezni az életet. Ezért maradt a lakosságban nosztalgia a hatvanas-hetvenes évek világa iránt, és talán emiatt fogékonyak kevéssé az emberek az 1945-ben felszínre került, szerteágazó, olykor egymást teljesen kizáró demokrácia-elképzelések továbbgondolására.
Abban mindenki egyet értett, hogy a túl sok interpretációs lehetőség a politikusok malmára hajtja a vizet, hiszen minden párt megtalálhatja 1945-ben a maga igazságát, csak az a szomorú, hogy mindeközben mások igazságáról demagóg módon hajlamosak elfeledkezni.
