shutterstock_2693002647.jpg

2,5 százalékos kamat, állami támogatás, valódi segítség – új szintre lépett a turisztikai finanszírozás

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitelei, amelyekhez a jelenleg futó 2=3 akció keretében vissza nem térítendő állami támogatás is társulhat. A konstrukciók nemcsak átmeneti segítséget jelentenek, hanem stabil, hosszú távon is kiszámítható finanszírozási megoldást kínálnak a hazai turizmus legkisebb szereplőinek is.

A KTH által kínált kedvezményes hitelek a jelenlegi piaci környezetben egyedülálló feltételekkel támogatják a turisztikai szolgáltatókat – legyen szó működésük stabilizálásáról, fejlesztéseikről vagy versenyképességük erősítéséről. A most futó, úgynevezett 2=3 akció pedig tovább növeli az elérhető források mértékét, miközben a kedvező kamatozású hitelek a jövőben is meghatározó elemei maradnak a turisztikai szektor finanszírozásának.

Öt érv a KTH 2,5 százalékos hitelei mellett:

1. A piac legalacsonyabb fix kamata

A KTH Start maximum 10 millió forint összegű hitelei 2,5 százalékos, fix éves kamattal érhetők el, ami jelenleg kiemelkedően kedvezőnek számít Magyarországon. Ez valódi tervezhetőséget ad a vállalkozásoknak, kamatkockázat nélkül.

2. Állami támogatás és háttér – fedezet nélkül

Az állami garanciának és háttérnek köszönhetően hitelfedezet és kezes bevonása nélkül igényelhetők, egyszerű, online folyamattal. Ez különösen fontos előny a legkisebb üzemméretű szolgáltatók számára.

3. Gyors ügyintézés, rugalmas törlesztés

A hiteligényléstől számítva akár 15 munkanapon belül eljuthat a vállalkozás a folyósításig, a törlesztés pedig igazodik a turizmus szezonalitásához.

4. A legkisebbek számára is elérhető

A KTH nemcsak mikro-, kis- és középvállalkozásoknak kínál megoldást, hanem adószámos magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak is – ami a piacon különlegesnek számít.

5. A 2=3 akcióval kiegészítve még több forrás érhető el

A jelenleg elérhető 2=3 akció keretében az 1–2 millió forintos hitelhez vissza nem térítendő támogatás is kapcsolódhat (maximum 1 millió forint erejéig), amellyel a finanszírozás hatékonysága tovább javítható.

Fotó: Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont
Fotó: Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont

Hitel + támogatás = extra lehetőség a fejlődéshez

A 2=3 akcióban a KTH Start beruházási vagy forgóeszközhitelhez legfeljebb a hitelösszeg 50 százalékáig, vagyis maximum 1 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhető január 26-tól a keret kimerüléséig. A beruházási kölcsönfejlesztésekre, eszközbeszerzésre és ingatlanbővítésre fordítható, míg a forgóeszközhitel a mindennapi működési kiadások (bér- és közüzemi költség stb.) kifizetésében jelenthet konkrét segítséget. A támogatásra akkor pályázhat egy szolgáltató, ha a KTH 1-2 millió forint közötti értékben megítélte a Start beruházási vagy forgóeszközhitelt, és az erről szóló hitelszerződést az igénylő a Kisfaludy 2030 Zrt.-nek bemutatta.

A KTH Start 2=3 akció feltételei

· sikeres, 1-2 millió forint közötti összegre benyújtott új igénylés a KTH Start beruházási vagy forgóeszközhitelre;

· megfelelés a Kisfaludy2030 támogatási pályázati felhívásában foglalt feltételeknek;

· a támogatással bővített hitelt egy szolgáltató csak egyszer és csak az egyik típusú KTH Start hitelhez igényelheti;

· a támogatás nem vehető igénybe az akció indulása előtt szerződött KTH Start hitelek, illetve 2 millió forint feletti KTH Start forgóeszköz- és beruházási kölcsönök igénylése esetén.

Stabil finanszírozás egy húzóágazatnak

A turizmus és vendéglátás a hazai gazdaság egyik legfontosabb motorja: a GDP több mint 14 százalékát adja, és közel 400 ezer család megélhetését biztosítja. A KTH által kínált, kedvező kamatozású finanszírozási megoldások célja, hogy ez a teljesítmény hosszú távon is fenntartható legyen. A 2,5 százalékos KTH-hitelek nem csupán egy akció részei, hanem a turisztikai finanszírozás új alapkövei – kiszámítható, elérhető és valódi segítséget nyújtó megoldások egy folyamatosan fejlődő ágazat számára. A Start hitelekről további részletek a KTH honlapján: https://kth.hu/#hiteltermekek, a kölcsönökhöz igényelhető vissza nem térítendő támogatásról pedig a Kisfaludy2030 Zrt. honlapján: https://info.kisfaludyprogram.hu/agazati-tamogatasi-program/kiegeszito-tamogatas-a-kth-start-beruhazasi-vagy-forgoeszkoz-kolcsonhoz találhatók.

A címlapfotó illusztráció. Fotó: Shutterstock