támogatás

Hírmozaik – 12. 03.

Dokumentumfilm készül Curtis életének hullámairól, ingyenessé vált ötvennél is több Jókai-műből készült hangoskönyv, idén is támogatja a jövő kreatív tehetségeit a MOME.

Megalakult az Élvonal alapítvány

Az Élvonal Program megvalósítása érdekében hivatalosan is megalakult az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány, amely a világszínvonalú csúcskutatást és a tehetséggondozást kapcsolja össze egyetlen, hosszú távra tervezett intézményi keretben – mondta el november 25-én az MTI-nek Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal alapítvány kuratóriumának elnöke.

A magyar kamarazenei együtteseket is várja a MERITA program

MERITAcubed néven folytatódik az európai kamarazenei együttesek láthatóságát és nemzetközi mozgásterét erősítő együttműködés. A programban, amely 2029-ig terjed, immár magyar vonósnégyesek és zongoratriók is részt vehetnek.

Nyolcszázmilliárd forintnyi fejlesztést terveznek a kulturális területeken

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be a terveket.

Középiskolások és pedagógusok számára indít ösztöndíjprogramot a MOME

Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogramjára november 21-ig. Az idén ősszel induló pályázat második alkalommal a középiskolás diákok mellett a pedagógusoknak is szól – közölte az egyetem.

Több mint ezren pályáztak a Libri ösztöndíjprogramjaira

Összesen több mint ezer pályázat érkezett a Libri Talent második évadára és a Libri Talent Mini meseíró pályázatára. A szakmai mérlegelés után az ösztöndíjprogramban tíz fő részesülhet anyagi és szakmai támogatásban, míg a mesepályázat nyertesei az anyagi elismerés mellett lehetőséget kapnak arra is, hogy kéziratukat kiadják.

Kultúrstratégiai intézmény lett a debreceni Csokonai Nemzeti Színház

Bővítik a kultúrstratégiai intézmények körét: a debreceni Csokonai Nemzeti Színház az első nem fővárosi intézmény, amely megkapta ezt a címet - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden a hajdú-bihari vármegyeszékhelyen.

Több mint hatszázan nyertek támogatást a vallásos könnyűzenei pályázaton

Több mint hatszáz pályázat, a jelentkezők mintegy fele nyert támogatást az idén 500 millió forintos keretösszeggel meghirdetett vallásos könnyűzenei pályázaton – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a kiírás eredményéről tartott szeptember 4-i sajtótájékoztatón, a Magyar Zene Házában.

Két és fél milliárdos támogatást osztanak szét a Csoóri Sándor-programban

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára szeptember 4-én a közmédia műsorában.

Nem hiszem, hogy A besúgó folytatásával is húsz évet kéne várni

Egy ismeretlen magyar fiú bent a Trónok harcával dübörgő HBO-hoz, előadta az ötletét, és a streaming világhatalom urai rábólintottak: Szentgyörgyi Bálint megcsinálhatja A besúgót. A sorozat sikert aratott, majd az első évadnál megállt. A rendező most új filmet forgat. Interjú.

Hatmilliárd forint támogatást kap az előadó-művészet

Az újabb támogatásokról Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter számolt be csütörtökön.

Múzeumigazgató más szerepben

Dr. Kemecsi Lajos muzeológus, a Néprajzi Múzeum főigazgatója vezeti a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hagyomány- és Ismeretátadás Kollégiumát. A három területet összefogó szervezeti egység belső összefüggéseiről, a pályázatokról és egy olmék–maja kiállításról is beszélgettünk.

A besúgó rendezője leforgathatja első mozifilmjét

2026-ban kerül a mozikba az EGY/KE című nagyjátékfilm, amely Köbli Norbert, a Félvilág írója, Szentgyörgyi Bálint, A besúgó-sorozat rendezője és Illés Gabriella, a Toxikoma producere közös alkotása. Mai harmincasok párkapcsolati thrillere hitchcocki sejtelmességgel.

Helyreállítják a füleki vár nyolcszáz éves tornyát is

Fülek önkormányzata helyreállítja a vár legrégebbi, 12-13. századi, rossz műszaki állapotban lévő részét; emellett a felső várban, a jelenleg nem látogatható Óratoronyban kilátó is épül. A beruházást az EU és a szlovák állam is támogatja.

Budapest a világ ötven leginnovatívabb városa között

A Bloomberg Philanthropies 2025-ös Mayors Challenge versenyén Budapest bekerült a világ ötven leginnovatívabb városa közé.

Folytatódik a Magyar népmesék-sorozat

Ki ne emlékezne a Kecskemétfilm klasszikusára? Az ikonikus sorozat a Nemzeti Filmintézet támogatásával folytatódik – emellett további három animációt, hat dokumentumfilmet (többek között Tóth Ilona ’56-os kirakatperéről, az első magyar Afrika-kutató kalandos életéről és a hazai blueszene történetéről) is támogat az NFI.