A második világháború után a kommunista párt budapesti, később V. kerületi bizottságán dolgozott, majd Zemplén és Baranya-megyei titkár volt. A Rajk-per idején börtönbe került, 1954-es szabadulása után rehabilitálták, de politikai szerepet nem vállalt. 1956. október 31-én részt vett az MSZMP alakuló gyűlésén, novemberben a jugoszláv típusú semlegesség mellett foglalt állást, s tárgyalásokat javasolt Nagy Imréékkel. Aczél a "puhább" vonalat képviselte, emiatt 1957 februárjában önkritikára kényszerült.
1957-1990 közt volt kulturális miniszterhelyettes, az MSZMP KB titkára, miniszterelnök-helyettes, országgyűlési képviselő, de az 1960-as évek közepétől két évtizeden át minden posztján a kulturális élet gazdájának és irányítójának számított. Aczél a pártállam jobb működtetését kívánta, a rendszert a személyes kapcsolatokon, jutalmakon és büntetéseken alapuló politikával lazította. A kiemelkedő alkotókat a rendszer szolgálatába próbálta állítani, vagy legalább a "békés egymás mellett élést" megvalósítani velük. Ő alkotta meg a "három T" (támogatás, tűrés, tiltás) néven híressé vált művelődéspolitikai irányelveket ? e kategóriák határai sohasem voltak világosak, s időről időre változtak is.
A szocialista tábor "legvidámabb barakkjában" a kulturális politika is szabadabb volt. Aczél pénzzel, publikációs lehetőségekkel, szabadabb alkotói légkörrel csábította és békítette a rendszer több jeles bírálóját. Működése idején a magyar filmgyártás nemzetközi rangot szerzett, ám ő volt a hét filozófust megbélyegző 1973-as párthatározat egyik felelőse is, s 1979-ben a csehszlovák ellenzéki Charta 77 magyar támogatóit elítélő párthatározatot is ő terjesztette elő.
Részt vett az új gazdasági mechanizmus bevezetésében, 1974-ben Fehér Lajossal, Fock Jenővel és Nyers Rezsővel együtt állították félre, de PB-tagságát megtarthatta és a Minisztertanács elnökhelyettese lett. A 80-as évek elején a Pozsgay Imre kultuszminiszterrel folytatott, elmérgesedő vitája végén mindketten elkerültek posztjukról.
Élete utolsó két évében betegsége miatt sem vett részt a politikai életben. A rendszerváltás után őt ért támadások elkeserítették a kommunista világrend összeomlása miatt amúgy is kétségbeesett Aczélt, aki 1991. december 6-án halt meg.
