Dédapja a forradalom alatt kivégzett Chrétien de Malesherbes liberális arisztokrata filozófus-államférfi volt. Szüleit a thermidori fordulat mentette meg, apját 1827-ben X. Károly gróffá tette. Tocqueville Párizsban tanult jogot, majd bíró lett. Pascal, Rousseau és Montesquieu hatott rá, a liberálisok és konzervatívok alkotmányjogi vitáiban az előbbiek mellé állt. Előadásokat hallgatott Francois Guizot-tól, aki szükségszerűnek látta a kiváltságok eltűnését. Az angol történelmet tanulmányozta, amit sokan a fejlődés kívánatos modelljének tartottak, s bejárta Amerikát és Angliát.
Az 1830-as forradalom, mely a polgárkirály Lajos Fülöpöt emelte trónra, meggyőzte arról, hogy az ország a teljes egyenlőség felé halad. Már nem az angol monarchiával, hanem a demokratikus Amerikával vetette össze hazáját. A korábbi rendszerhez fűződő kapcsolatai miatt helyzete bizonytalan lett, ezért az Egyesült Államokba utazott a börtön- és büntetési rendszert tanulmányozni. 1831-32-ben Gustave de Beaumont-nal kilenc hónapot töltött ott, közös művük a börtönökről 1833-ban jelent meg. Ezután Beaumont a faji kérdésről s a rabszolgaságról írt, Tocqueville pedig, aki 1832-ben elhagyta a jogi pályát, 1835-re készült el Az amerikai demokrácia első kötetével.
E társadalomban a feltételek egyenlősége ragadta meg, amihez szükségesnek látta a feudális struktúrák lebontását. Könyve bemutatta Amerika erejét, erényeit és túlzásait, s kilátásait is elemezte. Hitte, hogy a jól szervezett, demokratikus társadalom megőrzi szabadságát. Elemezte az indián- és négerkérdést, elítélte az anyagiasságot, de elismerte a gazdaság dinamizmusát, a többség jólétét. Amerika jelene révén Európa jövőjét kutatta, az intézmények és a demokrácia, az elvek és a gyakorlat viszonyát vizsgálta. E könyve tette ismertté, sok országban megjelent, magyarul 1841-43-ban lett olvasható. Megkapta a Becsületrendet s a Tudományos Akadémia tagja lett.
A teljes, hosszabb és átfogóbb mű 1840-ben látott napvilágot és kiábrándultabb lett, mint azt szerzője tervezte. Az amerikai társadalom itt háttérbe szorult és inkább az egyenlőség hatását vizsgálta a modern társadalom egyes területein, felismerte a tömeg s a közvélemény uralmának veszélyét. Egyre inkább hazájáról írt, látva: a hatalomra jutott liberálisok korlátozzák a szabadságjogokat, s az állam beavatkozik a gazdaság életébe. Zavarta a franciák politikai közönye s beletörődésük a paternalizmusba, a demokráciát főleg a puha zsarnokságtól féltette.
Tocqueville 1839-ben képviselő s a megyei tanács elnöke lett. Néhány héttel 1848 februárja előtt felismerte: a munkásság könnyen forradalmat csinálhat, de jóslatát nem hitték el. A szegények szociális ellátást, az állástalanok munkát követeltek az államtól, Tocqueville szerint ez a társadalmat az állam függőségébe viheti s minden osztály szabadságát veszélyeztetné. Szemben állt a munkás-követelésekkel a párizsi felkelés 1848 nyári leverésekor is. Az események nyomán azonban felismerte a magántulajdonra épülő társadalom ellentmondásait s a szocialista eszmék erejét. A forradalmat nem tudta összeegyeztetni a liberális demokráciával. "A forradalmat, ha egyáltalán lehetséges, el kell kerülni, mert abban az emberek elvesztik sorsuk irányítását, s a mód, ahogyan elkerülhető: a szabad, igazságos és nagylelkű kormányzat" - írta.
1848-ban az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, s az alkotmányt szövegező bizottság tagja lett. A Nemzetgyűlés alelnöke, 1849. júniusától külügyminiszter is volt, de októberben Lajos Bonaparte elnök elmozdította. Mivel III. Napóleon 1851. decemberi államcsínyét ellenezte, egy időre lecsukták, majd megfosztották tisztségeitől.
Konzekvens liberalizmusa mindkét oldaltól elszigetelte, de új műve: A régi rend és a forradalom ismét sikeres lett. Ez kimutatta a francia magatartás folytonosságát: éppúgy elfogadták a jakobinus zsarnokságot, mint a forradalom előtti rendszert. Feltárta az ancien régime bukásának okait, a centralizációval magyarázta a francia történelem zavarait. Hazáját a múlt foglyának látta, pozitív példaként az amerikai-angol cselekvés- és gondolatszabadságot hozta fel. Az egyenlőséget és szabadságot próbálta összeegyeztetni, de elsődlegesnek az utóbbit tartotta. 1857-es sikeres angliai útja után nem tudta befejezni írását a forradalomról. 1859. április 16-án Cannes-ban halt meg.
Hírneve az 1860-as években volt a legnagyobb, összegyűjtött művei 1860-66 közt jelentek meg. Emlékezéseit 1893-ban adták ki, ebben maró gúnnyal írt ellenségeiről és barátairól, középszerűnek látta az egész politikai elitet. A század végére elfelejtették, jóslata a demokrácia kiegyenlítő hatásáról nem valósult meg, mivel nem számolt a kor újabb feszültségeivel, de a 20. századi totalitarizmusok fenyegetése művének reneszánszát hozta. A hidegháború alatt a társadalmi változást hirdető Tocqueville-t szembeállították Marxszal. Aki ma hivatkozik rá, az elítéli a tekintélyelvűséget, hisz az osztálykülönbségek eltűnésében s fő értéke a szabadság. A magyarok közül Bölöni Farkas Sándorra és Eötvös Józsefre hatott.
(Múlt-kor/Panoráma, Sajtóadatbank)
