2025-re fejeződhet be a füzéri vár felújítása

Képző

A füzéri vár felújítása a Nemzeti Várprogram első teljesen befejezett projektje lesz.

Várhatóan 2025-ben fejeződik be a füzéri vár felújítása. A beruházás mintát adhat a többi erődítmény későbbi felújításához is – fogalmazott a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren.

Tuzson Bence a füzéri várfelújítás második ütemének kezdetét jelző időkapszula elhelyezési ünnepségén elmondta: a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében körülbelül 38 várunk és kastélyunk újul meg mintegy 68 milliárd forintos keretből. Jelenleg 12 projekt zajlik, amelyekből hat a jövő évben lezárul. A füzéri építkezéssel nemcsak a falakat és a tetőket húzzák fel, de a látogatók számára megelevenedik az a középkori hangulat, átélhetővé válik a történelem.    

Füzér és a füzéri vár jelentős történelmi események tanúja volt. A terület Bánk bán tulajdona volt, 1235-től királyi birtok, utána pedig olyan neves családok birtokolták, mint a Nádasdyak vagy a Perényiek. 1526-27-ben Perényi Péter koronaőr az erődítményben őrizte a Szent Koronát. Később a vár áldozatául esett az osztrák hadsereg rombolásának.

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogramért és Nemzeti Várprogramért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a füzéri vár turisztikai vonzerejének növelése mellett céljuk a vár és környezete megóvása, megőrzése. A kivitelezés során konyhát, sütőházat, ecetesházat, darabont házakat, gyümölcsaszalót, liktárium helyiséget alakítanak ki. A pincékben papírmerítő műhely várja a látogatókat, de felépül majd a Várkapitány háza, a Rimay ház – Rimay János életét bemutató szoba is. Csillag ösvény csillagda, csillagászati animációs program várja majd az érdeklődőket. Kiállítással bővül a füzéri alsóvár, a vár infrastruktúrájához, a költségek csökkentése érdekében kiépül egy napelempark, bővítik a parkolót és váruradalmi függőkertet is kialakítanak. Az erdei környezetben tematizált játéktér kap helyet a Fehérlófia ősi mondájára alapozva.

A vár felújításának első üteme mintegy kétmilliárd forintból valósult meg 2016-ra, azóta jelentősen megnövekedett a turistaforgalom. Most a konyha és sütőház kivitelezése kezdődik meg 622 millió forintból. A második ütem teljes költségvetése másfél milliárd forint.

Nyitókép: a füzéri vár. Forrás: mMagyar Építők