043_dpa-pa_210702-99-228559_dpai.jpg

2028-tól a kaszkadőrök is kapnak Oscar-díjat

Először a 2027-ben megjelenő filmek szakemberei vehetik át az elismerést.

A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia kormányzótanácsa bejelentette, hogy a 2028-ban esedékes, századik Oscar-gálával kezdődően saját kategóriát kapnak a kaszkadőrök, ily módon ők is versenyezhetnek a szakma csúcsának számító aranyszobrocskáért – közölte a Variety.

A kezdeményezés egyik vezetője David Leitch producer és rendező (A gyilkos járat, Deadpool 2) volt, aki maga is kaszkadőrként és kaszkadőrkoordinátorként kezdte pályáját. Kollégáival egyetemben számos prezentációt tartott az akadémiának, míg a kormányzótanács elfogadta az új kategóriát.

„A kaszkadőrmutatványok minden filmes műfaj számára fontosak, és mélyen gyökereznek az ipar történetében – a sor Buster Keaton, Harold Lloyd és Charlie Chaplin úttörő tevékenységével indul, és a mai szakemberek, előadók inspiráló művészetéig terjed” – jelezte Leitch egy közleményben.

Az amerikai színészcéh által kiosztott SAG-díj 2007 óta rendelkezik hasonló kategóriával, amely minden évben a legjobb kaszkadőrgárdát jutalmazza. A legutóbbi gálán épp Leitch egyik rendezése, A kaszkadőr kapta az elismerést. (Mi is megnéztük a filmet, kritikánk itt olvasható.) Oscart azonban először a 2027-ben megjelenő alkotások életüket kockáztató szakemberei vihetnek haza a 2028-as gálán.

A legutóbbi, újonnan bevezetett Oscar-kategória a legjobb castingé volt, amelyet jövőre hirdetnek meg először.

Ez is érdekelheti

Ryan Gosling kaszkadőrbőrbe bújva alázza a számítógépes filmtrükköket

Egy kaszkadőr felrobban, lezuhan, nekimegy, pörög, ugrik, verekszik és lángol. Bátran szeli a habokat, de a szerelmet nem ússza meg.

Timothée Chalamet egy lépéssel közelebb került az Oscar-díjhoz

Az amerikai színészcéh, a Screen Actors Guild 31. alkalommal szavazott a tévés és filmes legjobbakra. A díjakat február 23-án adták át Los Angelesben, az esemény házigazdája Kristen Bell volt.

Tarolt az Anora, Adrien Brody magyar karakter megformálásáért nyerte második Oscar-díját

A hazánkban, magyar stáb közreműködésével forgott és egy magyar építész történetét elmesélő A brutalista összesen három díjat gyűjtött be, köztük a legjobb férfi színésznek járó trófeát.