A Néprajzi Múzeum új épületét idén májusban adták át, így 150 hányattatott év után végre saját helyet kapott az intézmény. Bár a Ferencz Marcel által tervezett épület számos építészeti díjat elnyert már, megítélése a szakmán belül továbbra is vegyes. Egyrészt városligeti elhelyezkedése, másrészt a mérete – a Parlamentnél is nagyobb, háromszáz méter hosszú az épület –, de formája is jelentős vitákat generált már a tervezésénél, építésénél is.
A kívülről hatalmas félcsőnek tűnő épület besétálható, zöld teteje a megnyitás óta népszerű kilátóponttá vált: kisgyerekes anyukák, bandázó tinédzserek, szerelmespárok, külföldi turisták lepik el jó időben. Mi most a belső terekre voltunk kíváncsiak, ami szintén kapott már hideget-meleget. Többek között azért is, mert a mintegy 33 ezer négyzetméternyi hasznos területből csak hétezer kiállítótér – ami még így is közel háromszorosa a korábbi, Kossuth téri épületben használható térnek. Jelenleg viszont még ennél is kevesebb a bejárható rész, mert az állandó kiállításnak még csak egy része nyílt meg. De erről kicsit később.
Az épület a kiállítóterek, munkapontok és irodák mellett szakmai szervezeteknek is helyet ad. Itt székel a Pulszky Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Antropológiai Társaság. Ezek mellett mosdók, gardrób, étterem, büfé, könyvesbolt szolgálja a közönséget. Ide költöztették a Városliget új látogatóközpontját is, ahol az 1910-es évek Budapestjét ábrázoló, 55 négyzetméteres, több mint 6000 épületből álló, virtuális elemeket használó óriásmakettet is megtekinthetjük. Hamarosan megnyílik a coworking tér is, ahová bárki betérhet majd dolgozni, megpihenni, valamint könyvtár és kutatóterem is várja majd a látogatókat. A szakmai programoknak a konferenciaterek adnak majd helyet, és lesz egy gyerekmúzeum is.
A múzeumpedagógiai részben, a MÉTA-ban – amely a múzeum, élmény, tanulás, alkotás szavakból áll össze – szakmai napok, közönségprogramok, múzeumpedagógiai foglalkozások, családi programok zajlanak. Ide bármikor be lehet jönni, különböző digitális felületeken lehet játszani, valamint az aktuális kiállítások tárgyait között is lehet digitálisan böngészni. A múzeumnak hatalmas filmarchívuma is van. Az alkotásokat külön vetítőteremben lehet majd megnézni, amely külsős filmklubokat és fesztiválokat is befogad.
Ami látogatói – vagy múzeumhasználói, ahogy a Néprajziban hívják őket – szempontból fontos, hogy az épület nyitott, átjárható, a Hősök tere és az Ajtósi Dürer sor felől is be lehet jönni, és jegy nélkül át lehet rajta sétálni. Ehhez azonban meglehetősen sok lépcsőt le kell küzdeni (bár természetesen vannak liftek is az épületben), ugyanis a kiállítóterek az aktuális muzeológiai trendeknek megfelelően a földfelszín alá kerültek.
Az Ajtósi Dürer sori bejárattól megközelíthető lépcső tetején egy hatalmas LED-falon az EthnoZoom című díjnyertes animációs filmet lehet megnézni, amely a Néprajzi Múzeum öt, valamilyen szempontból fontos műtárgyának történetét mutatja be, és az is kiderül, hogyan kerültek be ezek a tárgyak a gyűjteménybe.
Ugyanennek a lépcsőnek a tetején látható az a két, életnagyságú baba, amelyeket költözéskor használt QR-kódokból és csomagolóanyag-hulladékból készített „ruhákba” öltöztettek. Újrahasznosításuk tiszteletadás a műtárgyakban megmutatkozó számtalan kézművestechnika és a láthatatlan múzeumi munka előtt. A női alak a magyar gyűjtemény egyik értékes darabjának másolatát, egy matyó menyasszonyi ruhát visel. A férfi bábu pedig a múzeum gazdag nemzetközi gyűjteményére utalva szamurájviseletet kapott.
A hatalmas aula és a lépcsősor ezek ellenére borzasztóan csupasznak és kicsit szegényesnek is hat. Ez utóbbira ráerősítenek a lépcsőfokokra ragasztott, szakadozott, sárga-fekete veszélyre figyelmeztető szalagok és a koszosszürke padló is. Hiába a tágas légtér, a grandiózusság helyett inkább a „valami hiányzik innen” érzetét kelti a látogatóban. A mai energiaárak mellett pedig akaratlanul is az jut az ember eszébe, mennyibe kerülhet kifűteni egy ekkora üres teret (az épületet geotermikus energiával fűtik, valamint a jégpálya maradékhőjét is felhasználják a Magyar Zene Házával közösen).
A lépcsőn leérve az ürességet felváltja a fantasztikusan gazdag kerámiakiállítás, amelyet mindenki ingyen megtekinthet. A múzeum kerámiagyűjteményének 10 százaléka, egész pontosan 3333 darab látható itt. A kurátorok úgy helyezték el a kerámiákat a lépcsősor két oldalán, hogy azok az agy jobb és bal agyféltekéjét szimbolizálják. Az egyik oldal a tanulás, a rendszerezés, a logikus gondolkodás terepe: itt a kerámiák földrajzi helyszínek, edénytípusok szerint vannak rendezve a hagyományos múzeumi tipológia szerint. A másik oldal a kreativitást, az alkotást, az impulzivitást reprezentálja, a tárgyakat okosinstallációk mutatják be.
Sokkal inkább látványtér ez, mint klasszikus kiállítás.
Nincs sok magyarázó szöveg (a kisérőfüzetek letölthetők a múzeum oldaláról, de papír változatban meg is vásárolhatók). A kurátorok igyekeztek úgy rendezni a kerámiákat, hogy maguktól is érthetők legyenek: egymás mellett láthatók a nagyobb és kisebb, a mázas és mázatlan, a magyar és nemzetközi, a használati és dísztárgy kerámiák. Akár órákat el lehet itt tölteni a különböző formák, színek, minták nézegetésével.
A Zoom még alaposabb perspektívaváltásra készteti a nézőt.
Ez a tér már a leendő állandó kiállítás része lesz, amely várhatóan jövő év végére készül el. De már most látszik, hogy nem a megszokott néprajzi tárlatra kell számítani: nincsenek enteriőrök, viseletek, mezőgazdasági eszközök külön-külön vitrinekben elrendezve, ahogy a magyar és a nemzetközi anyag sincs elkülönítve. És nincsenek magyarázó szövegek sem. A kiállított tárgyak, installációk egy másfajta múzeumérzékelést segítenek elő: a kurátorok nem mondják el, nem írják le, hogy mit kell tudni a tárgyakról, sokkal inkább arra biztatják a látogatót, hogy a vizuális élményeiken keresztül fogadják be őket.
Ide került a múzeum leghosszabb tárgya is: egy balatoni, fatörzsből kifaragott bödönhajó, amely Herman Ottó gyűjtéséből származik. Külön érdekesség, hogy a múzeumi szervizfolyosókat olyan szélesre tervezték, hogy még ezzel a műtárggyal is lehessen benne kanyarodni. Itt látható egy 17. században, Mikházán készült székely kapu gerendája is, amelyet mérethű installáció tart meg.
Olyan tárgyak is találhatók a múzeum gyűjteményében, amelyeknek csak a negatívjai vannak meg: például edények, cserépkályhaminták, mézeskalács- vagy kuglófformák. Ezekből a negatívokból 3D-nyomtatás segítségével készítettek másolatokat, amik nemcsak láthatók, de meg is lehet őket fogni, tapogatni. Ahogy egy trükkös, ördöglakatszerű borotvatok másolatának kinyitásával is lehet próbálkozni. Nekem beletört a bicskám.
A Néprajzi Múzeum gyűjteményében számos olyan használati tárgy van, amelyből akár több száz példány is fellelhető. Ilyen például a tűzcsiholó, amiből igen érdekes, tüzet formáló installációt raktak ki: ebben hétszáz, egymástól némileg különböző tűzcsiholó alkot mégis egységes képet. Hasonlóan izgalmas perspektívát nyújt az a fotóarchívumos válogatás, amelybe a világ minden pontjáról származó, változatos korú, társadalmi státuszú személyek portréi kerültek be.
A leglátványosabb rész kétségkívül a hatalmas, hetven négyzetméteres vitrin, amely az ősrobbanás nevet kapta.
Különböző korú, lelőhelyű tárgyak vannak itt elhelyezve a rádiótól kezdve a biciklin át a díszes mentéig, a műanyag írógéptől a malomkőig, mind az öt kontinensről. Vajon mi lenne a hatalmas tárgyörökségünkkel, ha nem lenne múzeum és muzeológia, amely rendszerezi a tárgyakat és elmeséli a történetüket? Akkor bizonyosan ezt az őskáoszt érzékelnénk.
Jelenleg két időszaki kiállítás is megtekinthető a Zoom mellett.
A Megérkeztünk tárlat a Néprajzi Múzeum 250 ezres gyűjteményéből mutat be egy különleges válogatást. Az installációk a kicsomagolás, megérkezés pillanatát érzékeltetik. A tizenkét téma – például az univerzum, menyegző, harc – köré csoportosított tárgyak az intézmény 150 éves történetét idézik meg. Török világtérkép, klasszikus tollkorona az Amazonas vidékéről, cifraszűr, gördeszkás cipő is bekerült a válogatásba. De látható itt az utolsó ítéletet ábrázoló ikon és a 2015-ös menekültválságban elhagyott, szakadt muszlimkendő is. A kurátorok kifejezetten figyeltek arra, hogy az egymás mellé helyezett tárgyak reflektáljanak egymásra, és így minél szélesebb és mélyebb jelentésrétegeket mutassanak meg.
A másik időszaki tárlat, a Székátiratok vándorkiállításnak készült, így az installáció könnyedén utaztatható, bárhol felépíthető. A tárlat a 2000-es évek óta működő MaDok-program keretein belül valósult meg, amely a kortárs tárgyi világ megőrzésérére, bemutatására és a jelenkori múzeumi dokumentációra helyezi a hangsúlyt. A felső polcokon látható műtárgyszékek a múzeum bútorgyűjteményéből származnak, az alsó polcokon pedig a rájuk reflektáló mai alkotások láthatók. Ezeket az AU műhely tervezői készítették, amelyeket ki is lehet próbálni, sőt akár át is lehet rendezni az enteriőrt. A tárlaton egymás mellé került a lucaszéktől a gondolkodószéken és karosszéken át a hulladékból készített székig jó pár antik és modern darab.
A kiállításokat bejárva vegyes érzések maradtak bennünk. A fentebb említett kihasználatlan, üres terek valódi funkciók után kiáltanak, és bizonyára meg is lehetne őket tölteni tartalommal, hiszen a Néprajzi Múzeumnak páratlanul gazdag magyar és nemzetközi gyűjteménye van. Ez azért is kívánatos lenne, mert maguk a tárlatok rendkívül újszerűek és gondolkodásra késztetők. A kurátorok törekedtek arra, hogy az elavult, unalmas enteriőrök helyett a mai igényekre hangolt koncepciókban mutassák be múltunk és jelenünk tárgyait, szokásait, életmódját. Ez lehet, hogy sokaknak újszerű vagy idegen lesz, de az biztos, hogy a megváltozott múzeumhasználati szokások ebbe az irányba mutatnak. Jövőre remélhetően megnyílik az állandó tárlat, és számos magyar és nemzetközi témát érintő időszaki kiállítással, programmal is készülnek.
Mi mindenesetre nagyon szurkolunk az intézménynek, hogy az évekig tartó csomagolás, építkezés, költözés után mind jobban lakják be a rendelkezésre álló tereket, és tegyenek minél több műtárgyat láthatóvá a nagyközönség számára is. Azon a korszerű és 21. századi módon, ahogyan nyitottak és elindultak!
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
