Márton lúdjának nyomában – A Néprajzi Múzeum kerámiaterének madaras különlegességei

A Márton-napi ludas népszokások apropóján madaras tárlatvezetést tartottak a Néprajzi Múzeum kerámiaterében, ahol a 3333 bemutatott tárgy közül legalább száznyolcvanat madarak díszítenek. Felcsipegettük a szárnyas fazekasritkaságok, a tollas edények és a csipogó agyagszobrok titkait.

A Néprajzi Múzeum kerámiatere rendkívül jól szemlélteti, hogy a múzeumi feldolgozómunka mennyire sokrétű: a kijelölhető szempontok és témák száma szinte végtelen. A múzeum közel harmincötezres kerámiagyűjteményéből két óriási tárlóba az emberi agyféltekék funkcióihoz igazodva válogattak alkotásokat. A bal agyfélteke a logikus rendszerezésért, a jobb agyfélteke a kreativitásért és az érzelmekért felel, így az egyik tárlóban földrészek, fazekasközpontok és formák szerint csoportosították a tárgyakat, míg a másikban a válogatási szempontok kimeríthetetlen tárházába engednek betekintést. A tárlatvezetés során pedig Márton napjához kapcsolódva a kerámiatárgyak madármotívumairól hallhattunk.

Az amerikai kontinens gyűjteményében két madaras ritkaság is szerepel.

Az egyik egy Ecuadorból származó papagájos edény, amely az indiánok víztiszteletének bizonyítéka (hitük szerint az esőpapagáj vezet el a vízhez). A másik egy tollas kígyó, amely vélhetőleg a kukorica allegóriájaként értelmezhető: a tollak a kukorica levelét, a pikkelyek a kukorica szemeit jelképezik.

Az indiai agyagedényeken gyakran látható páva, amelyet szent állatként tisztelnek. A pávaszem a szépség és a kegyelem mellett a „mindent látó szemet”, azaz a bölcsességet szimbolizálja. A pávát gyakran ábrázolják kígyóval a csőrében. El tudja pusztítani a mérges kígyókat is, ezért népszerű állat Indiában.

A fazekasmesterség kelet felől érkezve hódította meg Európát. A múzeum kétfejű sast ábrázoló kályhacsempéje a 17. századi Olaszországból, egy Pesaro környéki fazekasközpontból származik. A kétfejű sas ősi sumér motívum, már háromezer éves régészeti leleteken is látható. Európában a keresztes háborúk révén honosodott meg. A 14. században Zsigmond király a Német-római Birodalom jelképévé tette, majd annak bukása után Habsburg címerállattá vált. Minden történelmi periódusban az erőt szimbolizálta.

A magyarországi fazekasközpontok mindegyike szívesen díszítette madarakkal a termékeit, az egyik leggyakoribb motívumuk a galamb volt. A népszerű szárnyast könnyű felismerni: rendszerint egy ágon ülve, csőrében faággal ábrázolják, Noé bibliai történetére utalva, akinek elreptetett és csőrében olajággal visszatérő galamb hozta a hírt az özönvíz elmúltáról.

A madárformájú kerámiaedények leglátványosabbak közé tartozó fajtái a sípok. A megszólaltatható kerámiák egyetlen vásári forgatagból sem hiányozhatnak. Az agyagmadarakat nemegyszer vízzel kell feltölteni, míg máskor elég csak beléjük fújni annak érdekében, hogy csipogjanak, trillázzanak.

A madaras kerámiák népszerűségét a mezőcsáti butellák sorozata is bizonyítja. Mindegyiken másféle madárábrázolást látunk, amik a népi fazekasmesterek kifogyhatatlan ötletgazdagságát bizonyítják.

A kerámiák nem csupán az ábrázolásokkal, hanem funkció alapján is kapcsolódhatnak a szárnyasokhoz.

A madáritatók is a fazekasok népszerű termékei közé tartoztak: minden fazekasközpont készített ilyet a saját stílusában baromfiudvarok számára. Kisebb gyűjteményük a kerámiatérben is felfedezhető.

A Márton-napi liba emlegetésekor arról sem
feledkezhetünk meg, hogy a szárnyasok gyakran végzik tepsiben. Kimondottan
kacsa- és libasütő edények is láthatók a kiállított kerámiák közt. A többi
sütőedény közül a csőrükkel tűnnek ki, amelyen át az értékes zsiradék könnyen
kiönthető.

A Néprajzi Múzeum kerámiaterében Földessy Edina, az Afrika-gyűjtemény főmuzeológusa tartott Márton-napi tárlatvezetést.

Nyitókép forrása: Néprajzi Múzeum