2200 éve is fontos volt a hajdivat

? Az újabb hajtű felfedezése azt sugallja számunkra, hogy nagy lehetett az irántuk való kereslet és igény az ókorban. Az ásatásokból levonhatjuk a következtetést, miszerint egy kis műhely lehetett itt, amely hajtűket gyártott ? mondta Nurettin Arslan, a Çanakkale Onsekiz Mart University professzora és az ásatások vezetője. Majd hozzátette: a kor hölgyei nagy jelentőséget tulajdoníthattak az ápolt külsőnek és az eleganciának.
 
Arslan megemlítette, hogy az ókori város több pontján találtak már hajtűket, azonban a legtöbbet az agorán fedezték fel, mivel ott folyamatos az ásatás. Az egyéni díszítést figyelembe véve a kutató úgy véli, a lelet az időszámításunk előtti 2. századig nyúlik vissza, tehát 2200 éves.
 
A hajtűk különböző állati csontokból készültek, mondta a kutató. ? Ennek a terméknek nem csupán egy felhasználási célja volt. A korábbi ásatások példáiból tudjuk, hogy nyakláncként és kis kanálként is használták tulajdonosaik ? tette hozzá.
Arslan szerint a hajtű a legegyszerűbb módja annak, hogy az ókori görög társadalomban különbséget tegyenek a szolgák és a szabad asszonyok között. ? Az összes ókori asszony ugyanolyan ruhát hordott, azonban a szolgáknak rövid, a szabad nőknek pedig hosszú hajuk volt. Azt is tudjuk, hogy a hajmodellek minden évszázadban különbözőek voltak. A szobrok és az érmék nagy segítséget nyújtanak abban, hogy a hajmodelleket kronologizálni tudjuk ? mondta.