Sokgyermekes korzikai olasz családból származott, a brienne-i katonaiskolán és a párizsi katonai akadémián tanult, 1785-ben vidéken lett tüzérhadnagy. 1789-ben, a forradalom kitörése után a rendkívül becsvágyó és tehetséges tiszt visszatért Korzikára, ahol a helyi politikába ártotta magát, nem sok sikerrel. A családnak végül 1793-ban nincstelenül kellett Toulonba menekülnie. Itt kezdődött Napóleon üstökösszerű pályafutása, hat év múlva már egész Franciaország teljhatalmú ura, tíz évvel később császára volt.
Toulon akkor angol kézen volt, de a Napóleon által vezérelt tüzérség révén sikerül visszafoglalni. A sikerre Párizsban is felfigyeltek, tábornokká nevezték ki, s elnyerte Robespierre testvérének támogatását. A jakobinus diktatúra azonban 1794 nyarán megbukott, Napóleonnak Párizsban nyomorogva kellett megbízás után kilincselnie. Egész 1795 őszéig, amikor monarchista felkelés robbant ki, és Paul Barras, a francia Direktórium legbefolyásosabb tagja, az ország első embere őt bízta meg az ellenállás megszervezésével. Napóleon stratégiai helyeken elhelyezett ütegeivel beleágyúzott a túlerőben lévő tömegbe, a lázadás összeomlott, ő pedig megkapta a belföldi erők főparancsnoki tisztét. Ettől fogva Barras támogatását élvezte, olyannyira, hogy az ő volt szeretőjét, Joséphine de Beuaharnais-t vette feleségül.
A mézeshetek után Itáliába indult, ahol demoralizált, rongyos seregét a búsás zsákmány reményének felcsillantásával hetek alatt "összerázta" és tönkreverte az osztrákokat. A csatatéren bátorságról, a tárgyalóasztalnál diplomáciai és politikai érzékről tett tanúságot, Párizsba töméntelen hadizsákmánnyal érkezett vissza. A féltékeny Direktórium 1798-ban Egyiptomba küldte az angolok ellen. Napóleon elfoglalta Kairót, megszervezte a közigazgatást, majd villámgyorsan visszatért Franciaországba.
Az egzotikus kaland növelte népszerűségét, így nem sokan tiltakoztak, amikor 1799. brumaire 19-én (november 10-én) államcsínnyel átvette a hatalmat. A világtörténelem legügyetlenebb államcsínye csak azért sikerülhetett, mert az emberek többsége minden bizalmát elvesztette az országot zűrzavarba taszító Direktóriumban. Napóleon 1802-ben örökös konzullá, 1804-ben császárrá választatta magát, a koronát 1804. december 2-án helyezte - a Párizsba szólított VII. Pius pápa jelenlétében - saját fejére.
