A magyar vas- és acélgyártás alapjait Fazola (más írásmóddal Fassola) Henrik német származású vasműves, vasgyáros vetette meg. Fazola 1730 körül született Würzburgban, vándorlásai során jutott el Magyarországra, ahol 1758-ban Barkóczy Ferenc egri püspök, Heves vármegye főispánjának meghívására telepedett le. 1761-ig a Vármegyeháza díszítésén dolgozott, ekkor készült a mára műemléki védettséget élvező épület két kovácsolt belső folyosórácsa és az utcai homlokzaton a kapu fölötti félköríves betétrács. Az ügyes kezű, találékony mester gazdag ember lett, idővel megvette az egri nyomda épületét is.
Munkáihoz egyre több nyersanyagra lett szüksége, ezért kutatásba fogott: a Bükkben és a Mátrában 1767-ben felfedezte és megnyitotta a parádi és gyöngyösoroszi ércbányákat, majd 1769-ben a vörösvasércet adó upponyi bányát. 1765-től vashámorokat, kisebb vasfeldolgozó üzemeket alapított, de a hámorok felépítése felemésztette vagyonát és az anyagi csőd szélére került. Befektetőket hiába keresett, Bécsből csak kitüntetést kapott, de pénzt nem. A kohók végül egy haszonbérleti társaság kezébe mentek át, a várt felvirágzás azonban így is elmaradt.
Fazola ekkor bányáit felajánlotta az udvarnak, Mária Terézia 1770. július 28-án írta alá az alapító levelet, engedélyezve vasmű építését a diósgyőri uradalom területén. A vasgyár a Felső-Hámorban a garadnai völgy Szent-Lélekre vezető elágazási bejáratának baloldalán lévő nagyolvasztóból (Ómassa), a Szinvavölgyben több kisebb kohóból és kereskedelmi árut előállító vasrúd-, kasza- és szegkovácsoló műhelyből állott. Az üzembentartáshoz szükséges hajtóerőt a Garadna, illetve a Garadna és Szinva egyesített vize szolgáltatta. A Garadna völgyét később lezárták, hogy a vízellátás folyamatos legyen, így jött létre a ma turistanevezetességnek számító Hámori-tó, amelynek partján később felépült a Palotaszálló. A gyár megalapítása után Fazola felszámolta egri műhelyét és átköltözött a gyártelepre, amit a főrészvényes királyi kincstár újabb műhelyekkel egészített ki.
Az alapító sem anyagi, sem erkölcsi elismerésben nem részesült: 1775-ben a hámorsáfárság helyett csak gyárvezető faktori kinevezést kapott az immár Császári és Királyi Társulati Vasmű nevet viselő gyárban. Annál jobban érdeklődött utána az adóhivatal, amely eljárást is indított ellene. Fellebbezése után ugyan "legfelsőbb kegyből" törlesztési kedvezményben részesült, de élete utolsó napjáig pereskedett. Az elszegényedett, mellőzött és megrokkant egykori gazdag polgár 49 évesen, 1779. április 18-án halt meg tüdőgyulladás következtében. Fazola egész a legutóbbi időkig jeltelen sírban feküdt, csak születése után 226 évvel, idén avatták fel emlékművét a felsőhámori temetőben.
Az általa alapított üzem hiába gyártott kiváló vasat, a következő száz év alatt sem tudott hosszú távon nyereséget kimutatni. Ennek több oka is volt: kicsi volt a feldolgozott vasérc fémtartalma, elavultnak számított a faszénnel való tüzelés és a gyártási mód. A felvirágzás csak a kiegyezés után következett be, amikor a magyar kormány úgy döntött, a vasútépítések sínszükségletét a diósgyőri vasgyár fejlesztésével elégíti ki. A gyár 1953-ban vette fel a Lenin Kohászati Művek nevet, itt épült fel az ország legnagyobb nagyolvasztója és Martin-kemencéje, a gyárkomplexum 1960-ban Magyarország nyersvas- és acéltermelésének egyharmadát adta. A rendszerváltás után a nagy múltra visszatekintő diósgyőri kohászat nehéz helyzetbe került. A vállalat ellen többször indult felszámolási eljárás, többször kényszerültek a termelés leállítására. Az acélgyártás egyéves kényszerszünet után idén márciusban indult újra az immár ukrán tulajdonban lévő DAM 2004 Kft. üzemében.
(Múlt-kor/Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
