250 értéktárgy meséli el a 250 éves BÁV történetét

Képző

Rendhagyó kiállítással ünnepli születésnapját a legrégebben jogfolytonosan működő magyar pénzügyi vállalat. A BÁV jogelődjét még Mária Terézia alapította, ez az eredeti dokumentum is megtekinthető, akárcsak a magyar koronázási palást egy darabja.

Az elmúlt közel 120 év során több mint 3000 műtárgy került magángyűjtőktől múzeumi tulajdonba a BÁV közreműködésével. Ebből a hatalmas gyűjteményből 250 különlegességet mutat be a 250 éves a BÁV című kiállítás, amely a Szent István körúti BÁV Art Aukciósház és Galériában látható Budapesten.

Az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó emléktárgy a magyar koronázási palást egy darabja, amit annak idején rekordáron vásárolt meg a Magyar Nemzeti Múzeum. Ezenkívül megnézhetjük többek között a 19. századi magyar romantika egyik legjelentősebb festőjének, Székely Bertalannak az Önarcképét, Johann Georg Hann ezüst levesestálját, amelynek súlya megközelíti a 10 kilogrammot, illetve a vibráló, lenyűgöző Fischer Emil-vázát, amely Pálinkás Béla tervei alapján készült.

A BÁV történelme egyedülálló hazánkban, hiszen 250 éves fennállásával Magyarország legrégebb óta jogfolytonosan működő pénzügyi vállalata. A Magyar Királyi Zálogház jogutódja, a BÁV Zrt. jelenleg is a magyar zálogpiac vezető szereplője, a pénzügyi- és a gyorskölcsönpiac meghatározó vállalata.


6530f3f8647a9604d4d0d53a.jpg
Az Első Magyar Királyi Zálogház Mária Terézia által aláírt alapítólevele. Forrás: BÁV

A gazdasági körülmények hívták életre az első aukciót, amelyből megszületett a BÁV másik meghatározó üzletága, a BÁV kereskedelem, amely egy újfajta kultúrát teremtett hazánkban a műkincskereskedelemben. Összekötő hidat képez a magángyűjtők és a múzeumok között is, amely által széles társadalmi rétegek számára válik elérhetővé a kulturális kincsek palettája. A tárlat létrejöttéhez öt szakmai partner – Szépművészeti Múzeum, Nemzeti Galéria, Nemzeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, Hadtörténeti Múzeum – is hozzájárult számos műtárggyal.

A BÁV műkereskedelmi tevékenysége során fontos küldetésének tartja, hogy a nemzeti kulturális kincsek felkutatásában, megőrzésében, gyarapításában, a tárgyak által közvetített kultúrtörténet megismertetésében tevékenyen részt vegyen, támogassa a magán- és közgyűjtemények fejlődését, valamint a felnövekvő generációk gyűjtői törekvéseit.

A rendhagyó tárlat mától november 12-ig tekinthető meg.

Forrás: BÁV

A nyitóképen kerámiák a kiállításon. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI