Beck Tamás a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíjasa

Irodalom

Mintegy 160 pályázó több mint háromszáz verse érkezett az idei, 33. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A fődíjat Beck Tamás Önarckép című költeményével érdemelte ki. A szeptember 6–7. között zajló irodalmi fesztiválon átadják a Térey-díjat, és két különdíjat is kiosztanak.

Beck Tamás Petri György-díjas író, költő, az idei Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíjasa
Beck Tamás Petri György-díjas író, költő, az idei Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíjasa

A költőverseny zsűrijének döntése értelmében a nagydíjas Beck Tamás mellett különdíjat vehet át Horváth Florencia Sivatag lettél című verséért, a Térey János-díjat pedig Molnár Illés Mesélek inkább című alkotása érdemelte ki. A költőverseny történetében először az Országút című folyóirat különdíjat ad át, amelyet Simon Adri Senki zöldje című verséért vehet át. A nagydíjas és a különdíjasok ösztöndíjat kapnak, nyolcan pedig oklevelet és herendi ajándékot vehetnek majd át.

A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992-ben indított költőverseny ezúttal is a hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon álló Quasimodo emlékfájánál tartandó ünnepséggel kezdődik, majd este hét órakor az Anna Grand Hotel dísztermében adják át a költőverseny díjait. 

„Ebben az évben is sok vers érkezett, Romániából, Szlovákiából, Svájcból, Szerbiából, de még az USA-ból is küldtek verset. A nagydíjas versek ezúttal is elhangzanak majd magyarul és olaszul a gálaesten, amelyen az Unconventional Singers olasz énekegyüttes koncertje igazi kuriózumnak ígérkezik. Szombaton az irodalmi matiné keretében a 2025-ös Jókai-bicentenáriumra való készülődés jegyében Szörényi László professzor tart előadást Jókai és a latin nyelv kapcsolatáról egy kevésbé ismert regényének fényében. A latin nyelv az európai kultúránk hordozója, a program erre is igyekszik felhívni a figyelmet” – fogalmazott Cserép László, a Quasimodo Költőverseny alapítója.

A szeptember 6–7. között zajló balatonfüredi irodalmi fesztivál keretében a díjazott költők és az oklevéllel kitüntetett szerzők egyaránt felolvassák a verseiket, majd zárásként Mácsai Istvánnak a Vaszary Galériában látható Festmény, fotó, film című kiállításán tart rendhagyó tárlatvezetést a festőművész fia, Mácsai János.

Salvatore Quasimodo olasz költő 1961-ben járt Balatonfüreden. A Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett, és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, közülük zsűri választja ki a legjobbakat. Faludy György, Határ Győző, Orbán Ottó, Czigány György, Gergely Ágnes, Gömöri György, Zalán Tibor, Szálinger Balázs, Marno János, Tóth Krisztina csak néhányan a teljesség igénye nélkül azok közül, akik díjat kaptak a költőverseny harminc éve alatt.