40 éves a Rubik-kocka

A Liberty Science Center szimbolikus helyen, a New York-i Szabadságszobor közelében található. Az 1993-ban megnyitott központ New Jersey állam első tudományos múzeuma, amely interaktív formában mutatja be a nagyközönségnek a különböző tudományos területeket. Itt lesz látogatható a Beyond Rubik's Cube - A Kocka és ami mögötte van - című nagyszabású interaktív kiállítás kilenc hónapon keresztül, majd 2015-től világkörüli útra indul, és a tervek szerint hét év alatt járja körbe a Földet.

A kiállítás a "Játssz, fedezz fel és alkoss!" hármas jelszó jegyében szerveződik. Fő üzenete az innováció és a problémamegoldás ösztönzése, valamint annak a bemutatása, hogy milyen hatással van a játék az emberi gondolkodásra. Elemei a tudományos és művészeti inspirációt megcélozva többféle érzéket mozgatnak meg: a monstre kocka-mozaikfreskótól a vakok számára készült tapintható kockán át a haiku-kockáig, amelyet forgatva a lapokra vésett szavakból háromsoros versek állnak össze. A rendezvény tudatosan kapcsolja össze a technológia, a számítástechnika, a mérnöki tudományok, a művészet, a dizájn és a matematika területeit. Felvillantja, milyen hatást gyakorolt a Rubik-kocka a képzőművészetre és a zenére - a kockaforgatás hangjaiból alkotott muzsikától a kombinatorikus zeneszerzésig.

A kiállítás számos érdekességgel is szolgál, a kockakirakó robotoktól a drágakövekből kirakott kockáig. A Groovik's Cube nevet viselő, tíz méteres élhosszúságú világító kocka a helyszínen, távirányítással lesz "forgatható", sőt a világ négy különböző pontjáról négy játékos is kirakhatja. A látogatók csak rájuk jellemző, egyedi forgatási kombinációból generált személyes "kockaazonosítót" kapnak, amellyel később is beléphetnek majd a kiállítás virtuális részébe.

Nem utolsósorban azokat az eredeti fakockákat is kiállítják, amelyekkel Rubik Ernő annak idején diákjai számára a térszervezési modelljét szemléltette. Az eredeti prototípusok, kísérleti tárgyak, korabeli felvételek és archív Rubik-interjúk mellett az érdeklődők betekintést nyerhetnek a matematikai kísérletek és számítógépes algoritmusok világába, de a Rubik-kocka mint a popkultúra egyik ikonja is megelevenedik a digitális médián, a különböző műalkotásokon és tárgyi eszközökön keresztül.

 

A kiállítással párhuzamosan több nevezetes New York-i épület - így az Empire State Building is - a Rubik-kocka színeivel lesz megvilágítva, a Hudson folyón pedig úszó gumikocka csinál hírverést a rendezvénynek.

A kiállításhoz az elkövetkező hónapokban utcai vásár, tudományos gála, művészeti kiállítás, mérnökfesztivál, robotépítési és jégszobrászati verseny is kapcsolódik. Augusztus 1. és 3. között tartják majd az Egyesült Államok Rubik-kocka-bajnokságát és egy későbbi időpontban egy gyorsasági világversenyt is rendeznek logikai játék kirakásából, emberek és robotok részvételével.

Az amerikai kiállítással egy időben Magyarország is megemlékezik a Rubik-kocka 40. születésnapjáról. Vasárnap a közmédia Rubik 40. - A magyar kreativitás napja elnevezéssel egész napos műsorfolyammal jelentkezik. A Design Terminálban zajló programokról a nap folyamán többször is beszámolnak a rádiós és televíziós műsorok, emellett stúdióbeszélgetésekből, kisfilmekből ismerkedhetnek meg a nézők és a hallgatók a magyar feltalálók, tudósok munkájával.

MTI