A beérkezett pályaművekből előzsűrizett 11 mű közül a szakmai zsűri választja ki a győztest.

A szakmai zsűri tagja Nádasdy Ádám, nyelvész, költő, prózaíró, műfordító, esszéista, egyetemi tanár (ELTE), Terék Anna Csáth Géza-díjjal jutalmazott költőnő és Hász Róbert, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője. A közönségdíjra jelölt művekre július 13-ától lehet majd szavazni a PesText weboldalán, a PesText Facebook-oldalán pedig sok játékkal egybekötve mutatják be a beküldött műveket és az írókat.

„Minden évben egy-egy aktuális hívószó köré szervezzük a fesztivál programját, idén azonban alaposan áthúzta terveinket a vírus. Hatalmas kihívás egy világjárvány közepette világirodalmi fesztivált szervezni, de természetesen nem adjuk föl, hiszen nem állhat meg az élet. Szépirodalmi pályázatunkat a nyitás időszakában írtuk ki, ezért magától értetődő volt, hogy a karantén után a nyitás lesz annak fókuszában. Mi nyomtunk egy hatalmas resetet a szervezés során, és szerencsére az írók is alaposan megnyomták a gombokat. Nagy öröm, hogy idén sokkal több pályázat érkezett, mint tavaly. Jó látni, hogy van igény az újrakezdésre" – mondta Kollár Árpád, a fesztivál igazgatója.

Az idei írópályázat győzteseinek műveit is lefordítják angol, cseh, lengyel és szlovák nyelvre. A szakmai és közönségdíjas szerzők bruttó 200-200 ezer forint jutalomban részesülnek és felléphetnek a PesText fesztiválon.

A fesztivál idei vendége lesz Borisz Akunyin grúz származású orosz író, irodalomtörténész és japanológus is, akinek legsikeresebb sorozata a Magyarországon is közkedvelt, Fandorin nyomozásait elbeszélő többrészes írása.