Úgy fest, hiába érkezett meg naptár szerint a tavasz, az időjárás egyelőre máshogy vélekedik erről, nem beszélve arról, hogy a kialakult helyzetben talán jobb is otthon maradni. Szerintünk ilyenkor aligha van jobb annál, mint megnézni egy filmet, feldobódni pedig leginkább egy vígjátékkal lehet. A régi kedvencek közül szinte fáj csak ötöt kiválasztani, ám álljon itt egy válogtás, melynek legfiatalabb darabja is 1964-ben készült.

Botrány az operában (1935)

Sam Wood filmjében a történet szerint egy gazdag özvegy kissé szemtelen tanácsadója, Driftwood javaslatára 200 000 dollárral támogatja a New York-i operaházat, melynek új attrakciója egy fiatal tenor, Lassparri. Lassparri nem túl kellemes alak, meglehetősen nagyképű, rosszul bánik öltöztetőjével, Tomassóval, és udvarol egy operanékesnenőnek, Rosának, akinek azonban egy másik tehetség, Riccardo „foglalta el” szívét. Közben képbe kerül a bohókás Fiorello is, aki a nagy lehetőségre váró Riccardo menedzsrének ajánlkozik fel. Driftwood, Tomasso, Fiorello és Riccardo – akik közül az első három karaktert a méltán híres Marx fivérek alakítják – mindezek után különösen sziporkázó négyesbe verődve bonyolítják a maguk, a körülöttük lévők és az egész operaház napjait. Az említett fivérek egyik legjobb filmjének tartott Botrány az operában aligha fog csalódást okozni, ember legyen a talpán, aki a burleszkbe hajló jeleneteket és szellemes dialógokat megállja nevetés nélkül.

Lenni vagy nem lenni (1942)

Ernst Lubitsch alighanem Hollywood egyik leghíresebb vígjátékával rukkolt elő 1942-ben. A filmet megnézve még inkább megdöbbentő az évszám, emiatt nem csak egy zseniális, de igazán bátor alkotásról is beszélhetünk. A Lenni vagy nem lenni – melynek stáblistáján több magyar név is feltűnik – akárhányszor újranézhető, mindig szórakoztató lesz. A történetben Varsóba utazunk, mégpedig 1939-ben. A Nemzeti Színházban náciellenes darabot próbálnak a színészek, melyet azonban nem engedélyez a lengyel kormány, hiszen Hitlert nem lehet provokálni. Helyette a társulat Shakespeare Hamletjét adja elő – sokadszorra. Joseph Tura, a neves lengyel színész épp a híres nagymonológot mondja, „Lenni vagy nem lenni”, egy fiatal katona feláll a második sorban és elhagyja a termet. A színész először meghökken, sejtelme sincs, mi a valódi ok. A következő napokban minden egyes előadáson ugyanúgy megismétlődik a nézőtéri jelenet. Tura szinte belebetegszik és nem is sejti, hogy a katona a nagymonológ alatt feleségével, Maria Tura színésznővel találkozik az öltözőben. Arra pedig senki nem számít, hogy ezután a szemtelen rajongóknál sokkal valódibb és ijesztőbb ellenséggel kell szembenézni.

Van, aki forrón szereti (1959)

1929-ben két munkanélküli muzsikus, Joe és Jerry, akik tanúi voltak egy maffiagyilkosságnak, végső megoldásként jelentkeznek nagybőgősnek és szaxofonosnak egy női zenekarba, ahova fel is veszik őket. A női ruhába bújt férfiak Floridába indulnak a zenekarral, a vonatúton pedig mindketten beleszeretnek egy gyönyörű énekesnőbe. Ha a groteszk alaptörténet nem lenne elég, a film olyan nevekkel operál, mint Marilyn Monroe, Tony Curtis és Jack Lemmon. Sugar (Monroe), Joe/ Josephine (Curtis) és Jerry/ Daphne (Lemmon) hármasa már önmagában elég indok arra, hogy esti programnak válasszuk a filmet, de Billy Wilder ’59-es alkotása egyébként sem véletlenül tekintendő a műfaj egyik legnagyobb klasszikusának. Ez a húszas években játszódó fergeteges gengszterfilm-paródia hozta meg a világhírt Jack Lemmonnak, aki az ugyancsak kitűnő komikusnak bizonyuló szépfiú Curtis és szexbomba Monroe méltó partnereként szerencsétlenkedi végig a helyzetkomikumok végtelen sorát. Eközben egy levakarhatatlannak tűnő, milliomos udvarlóval is meg kell küzdenie.

A siker ára (1961)

Dino Risi keserédes filmje az egyik személyes kedvencünk – még az ötös listán belül is. Öt év hadi szolgálat után az idealista Silvio Magnozzi újságíró nehezen illeszkedik be a civil életbe. A film a 2. világháború után, az 1950-es években játszódik. Magnozzit még partizánként ismerjük meg, ekkor találkozik a gyönyörű Elenával, aki ismeretségük első két percében embert öl, hogy megmentse. A humoros, tehetséges, és elveihez a végsőkig ragaszkodó Magnozzi aztán egyszer csak mindent elveszít: állását, pénzét, családját, sőt még szabadságát is, ám később mindent visszaszerez, ám nagy árral fizet mindezért. A siker ára egyszerre szellemes, szórakoztató, olykor torokszorító, mindemellett bátor és izgalmas alkotás, Magnozzi nehéz életének – és sikere árának – megismerését csak ajánlani tudjuk.

Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (1964)

Egy amerikai légitámaszpont vezetője betegesen rögeszmés: azt hiszi, a kommunisták Amerika elpusztítására készülnek, ezért útnak indítja bombázóit a Szovjetunió ellen. Az amerikai elnök tudomást szerez az őrült tábornok tettéről, ezért azonnal felveszi a kapcsolatot az oroszokkal – ebből látható fentebb egyik kedvenc jelenetünk Kubrick zseniális alkotásából. Az oroszok elárulják, hogy tehetetlenek: amennyiben országukat bármilyen támadás éri, egy leállíthatatlan automatika azonnal atomcsapást intéz az Egyesült Államokra. Amikor a film készült, a világnak először kellett valóban szembenézni egy atomháború lehetőségével, hiszen a kubai rakétaválság, a Kennedy-gyilkosság és a vietnámi háború kezdetének koráról beszélünk. Kubrick kíméletlenül őszinte szatírája örök érvényű, nem csak szellemisége és háborúellenes üzenete miatt: humora, technikai újításai, képi világa révén is méltán került be a filmtörténet legjobb vígjátékai közé.