500 milliót fordítanak a Cseh Tamás Programra

Egyéb

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Cseh Tamás Programjának indulását 2014. május 12-én jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke és L. Simon László államtitkár, a program kidolgozásának irányítója. A Cseh Tamás Program célja, hogy támogassa a könnyűzenei utánpótlást, és elősegítse a színvonalas produkciók fellépési lehetőségeit, külföldi népszerűsítését. A program 8 alprogramból áll, a rendelkezésre álló forrás az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25 százaléka.

L. Simon László beszédében ismertette, hogy a jogdíjakból 1.229.250.086 forint folyt be június 17-én. Az összeget a Zenei Kollégium, a Színház- és Táncművészet Kollégiuma, a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, valamint a Vizuális Művészetek Kollégiuma kapta meg.

A Cseh Tamás Program eddig három pályázatot hirdetett meg. A fiatal pályakezdő előadók, zenekarok első hang- és képfelvételének elkészítésére, valamint a pályára lépést támogató kommunikáció megvalósítására 60 millió forint keretösszeget terveznek. Ebből 2 millió forintos támogatás igényelhető. A felhívásra 201 darab pályázat érkezett be, és november 5-ig bírálják el őket.

A vidéki könnyűzenei klubok zenei programjainak támogatására szintén 60 millió forintot terveznek. A pályázat célja, hogy a fővároson kívül olyan koncerthelyszínek működjenek, ahol rendszeresen fellépnek élőzenei koncertet vállaló előadók. A benyújtási határidő november 10.

A pályakezdő, fiatal együttesek, előadóművészek előzenekarként történő élőzenei fellépéseinek elősegítésére 80 millió forintos keretösszeget állapítottak meg, amelyből 4 millió forint igényelhető támogatásként. A pályázatot a főzenekar nyújthatja be november 13-ig.

A Cseh Tamás Program a helyi vagy kisközösségi rádiókban és televíziókban lévő műsorokat is igyekszik segíteni a médiatámogatási alprogram által. A támogatás összege 80 millió forint. A pályázatokat pedig november 13-ig lehet benyújtani.

L. Simon László beszélt a Design Terminal meghívásos pályázatáról is. A Design Terminal Központban létrejövő Cseh Tamás Programiroda az Első Hang- és Képfelvétel Elkészítését Támogató Alprogram meghallgatása mellett a Jogdíjbevételek Növekedését Ösztönző Alprogram kapcsán olyan kampányokat indít, amelyek a jogdíj törvény szerinti megfizetésére ösztönöznek. A Programiroda feladatai közé tartozik még a Könnyűzenei Örökség Megőrzésének Alprogram kapcsán a magyar könnyűzenei örökséghez kapcsolódó kutatások elindítása, illetve a Zenei Menedzsmentet Támogató Alprogramban a könnyűzenei menedzsment fejlesztése, a Média Támogatási Alprogram kapcsán a program népszerűsítésének elősegítése. Továbbá a Cseh Tamás Program honlapjának létrehozása, folyamatos aktualizálása, archiválása és a Program kommunikációja. A pályázat tervezett keretösszege 100 millió forint, és október 21-e a benyújtási határidő.

Az államtitkár elmondta, hogy további két pályázatot is terveznek majd indítani. A magyar könnyűzene külföldi, nemzetközi megjelenését támogató alprogramra 50 milliót, a Magyar Nemzeti Levéltár Cseh Tamás Archívum meghívásos pályázatára pedig 20 milliót terveznek költeni.

Doncsev András, az NKA alelnöke arról szólt, hogy a Cseh Tamás Program pályakezdő zenekarokat támogató, már lezárult első alprogramjára több mint kétszáz zenekar jelentkezett, ők a napokban kapnak értesítést meghallgatásukról.

Fotó: Csákvári Zsigmond