A kínai civilizáció az i.e. III. évezred végén alakult ki a Huang-ho folyó mentén. A faluközösségekből idővel kisebb-nagyobb államok jöttek létre, amelyek az i.e. I. évezredben, a Csou-dinasztia (i.e. XI-III. sz.) alatt a Kínai Birodalomba tömörültek.
Az államforma a császárság lett, az első császár, a Cin dinasztia (i.e. III. sz.) alapítója, Si Huang-ti lett, aki egész Kínát meghódította. Egységes közigazgatást, írásrendszert és mértékrendszert vezettek be, feltalálták a papírt, és ekkor kezdték építeni (i.e.221-tol) a pusztai nomád népek támadásai ellen a Nagy Falat (amely a XV. századig épült).
A Han dinasztia (i.e. III-i.sz. III. sz.) alatt virágkorát élte a gazdaság és a kultúra, ekkor lett a konfucianizmus meghatározó ideológia Kínában. A kínai középkor idején három dinasztia uralkodott: a Tang (VII-X. sz.), a Szung (X-XIII. sz.) és a Ming (XIV-XVII. sz.). Feltalálták a könyvnyomtatást (IX. sz.), a puskaport (IX. sz.), az iránytut (XI. sz.), a porcelánt (XIV. sz.) és megjelent a papírpénz elodje, a váltó.
A XIII. században Kubiláj vezetésével a mongolok foglalták el az országot, és megalapították a Jüan dinasztiát (XIII-XIV. sz.).
A XVII. században az ország északkeleti részének őslakói, a mandzsuk hódították meg Kínát. A Mandzsu dinasztia (1644-1911) ideje alatt Kína sok terméket (pl. selyem, porcelán, rizs, tea) exportált, főleg Európába, de az importot szigorúan szabályozták (bezárkózás politikája).
A kínai hatóságok 1839-ben betiltották az angolok által támogatott ópiumkereskedelmet, ami az ópiumháborúkhoz vezetett (1840-42 és 1856). Miután Kína vereséget szenvedett, kénytelen volt megnyitni a kikötőit, majd törvényesíteni az ópiumkereskedelmet. Az ország félgyarmati sorba süllyedt, Hongkong angol gyarmat lett.
1911-ben Szun Jat-szen (Sun Zhongshang) vezetésével győzött a mandzsu uralom megdöntésére szervezett forradalom, s 1912-ben kikiáltották a Kínai Köztársaságot.
A Szovjetunió támogatásával az 1920-as években bontakozott ki Kínában a kommunista mozgalom, amely a véres konfliktusok ellenére az 1930-40-es években összefogott a polgári erőkkel a japán megszállókkal szemben.
A második világháború vége után azonban ismét kiélezodtek ellentéteik. Ádáz polgárháborút követően 1949-ben Mao Ce-tung (Mao Zedong) és hívei szerezték meg a hatalmat, és október 1-jén kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. Ekkor a kommunizmust ellenző Csang Kaj-sek (Jiang Jieshi) tábora Tajvan szigetére szorult vissza. 1951-ben Kína elfoglalta Tibetet.
Az ország elmaradottságának felszámolását, a szocializmus építését két erőltetett gazdasági-politikai programmal igyekeztek meggyorsítani: 1958-ban a "nagy ugrás", 1966-ban a "kulturális forradalom". Ezek azonban összességében inkább visszavetették a fejlődést, ellenben segítettek megőrizni Mao Ce-tung és hívei uralmát.
Mao 1976-os halálát követoen a pragmatista Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) irányvonala kerekedett felül, s ez döntően befolyásolta a továbbiakat: egyre nagyobb mértékben valósult meg a külföldi tőke és modern technológiák befogadása, a privatizáció, megindult a mezőgazdasági alapú gazdaságból az ipari gazdaságba, a szocialista tervgazdaságból a piacgazdaságba való átalakulás.
A XX. század végén lezajlott folyamatokat mutatja, hogy amíg 1978-ban a lakosság 17,9 százaléka élt városokban, addig 1999-re ez az érték már elérte a 30,9 százalékot. A változások ellenére a társadalom életében megmaradt a Kínai Kommunista Párt kizárólagos vezető szerepe.
mti (Panoráma)
