6, Magyar építészet és építő művészet

Jankovics Tibor

Építész. 1944-ben született Budapesten. Alapító tagja volt a Pécs Csoportként ismert, Csete György vezette alkotóműhelynek, majd alapítója és mestere a Kós Károly Egyesülésnek. A Pécsi Tudományegyetem címzetes tanáraként részt vesz az építészképzésben.
A föld- és vályogépítészet egyik hazai kezdeményezője. Fontosabb tervezési munkái: pécsi Oktatási és Nevelési Központ, szállodák , gyógy- és élményfürdők Hévízen, Nagyatádon, Tapolcán, Egerszalókon, Szovátán.
1993-ban Ybl-díjjal jutalmazzák, 2001-ben DLA fokozatot kap, majd 2008-ban a Pécsi Tudományegyetem habilitált doktorává avatja.
 
Skardelli György
Építész. A Középülettervező Vállalat tagja, 1990 óta stúdióvezető. A kőszegi SOS Gyermekfalunak, a Gandhi Alapítványi Gimnáziumnak és Tornacsarnokának, a Knorr-Bremse Kutató központnak, a Pannonhalmi Főapátság fogadó épületének, valamint több magyar nagykövetség épületének tervezője. A Budapest Sportaréna koncepcióalkotó vezetőtervezője. Számos szakmai szervezetben vállalt feladatot, 2007 óta a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karának Diploma bizottsági elnöke. Munkásságát számtalan kitűntetéssel, köztük Ybl Miklós díjjal is elismerték.
 
 

Zalaváry Lajos

1958 óta tervező építész. MÉSZ alapító tag, a BME óraadó tanára, a MÉSZ Mesteriskola mestere. Megépült épületei többek között: Zsigmond téri lakóépület, Csillagtelep lakótelep, Jászberényi fürdőépület, Budapest Nagyothallók Intézete, Keszthely Festetics kastély rekonstrukciója. Munkatársai ebben: Csontos Csaba, Dobozi Miklós, Detre Villő, Atrium Hyatt hotel a Roosevelt téren, Gödöllői Biotechnológiai Kutatóközpont, Irodaház a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán, Nagykanizsai könyvtár, Nagykanizsa, Medgyaszay ház bővítéses rekonstrukciója. Munkásságát Ybl Miklós díjjal és Kossuth díjjal ismerték el.