60 alkotás az idei Verzión
Kövecsi Anikótól, az egyik főszervezőtől megtudtuk: idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg a fesztivált, amelynek inspirálója a prágai One World emberi jogi dokumentumfilm-fesztivál volt.
?A cseh főváros filmes rendezvénye a maga nemében a világon a legnagyobb ? mondta a Kultura.hu-nak adott interjújában Kövecsi Anikó. ?A Verzió fesztivált 2004 óta rendezzük meg, és az idelátogatók megtudhatják, mennyivel izgalmasabb és érdekesebb műfaj a dokumentumfilm, mint elsőre gondolnánk. Tavaly több mint 7 ezren váltottak jegyet a vetítésekre, és reméljük, idén is jelentős érdeklődésre tarthat számot a rendezvény, amelyen angol és magyar nyelven is vetítünk filmeket.?
A fesztivál kezdeményezői és támogatói a magyarországi külképviseletek és intézetek, többek között a Goethe Intézet, a Francia Intézet, valamint több nagykövetség, sőt, a Közép- európai Egyetem is támogatja az eseményt. ?Minden évben igyekszünk hasonló profilú, külföldi fesztiválokkal is együttműködni, így tavaly és tavalyelőtt a prágai One World, idén pedig az ukrán Docudays Ukraine fesztivál volt a partnerünk, ezért többek között az ukrán forradalomról szóló Euromaidan. Nyers vágás című dokumentumfilm is része az idei programnak.?
A kérdésre, miért a Verzió nevet viseli a fesztivál, Kövecsi Anikó elmondta, hogy a rendezvény célja különböző kultúrákban az emberi életek és létállapotok verzióinak bemutatása.
A dokumentumfilm-szemle a Veszedelmes játékok című filmmel veszi kezdetét a Toldi moziban, az esemény központi helyszínén. A belorusz nyitófilm azt meséli el, miként működik egy civil színház egy autoriter rendszerben - mondta el Okszana Szarkiszova fesztiváligazgató az MTI-nek.
A nemzetközi panoráma szekció idei programjában 20 kreatív dokumentumfilm szerepel, a tematikus programok közül az igazgató a digitális generáció elnevezésű szekció Netfüggők című dokumentumfilmjére hívta fel a figyelmet, amely az internettől betegesen függővé vált kínai kamaszokról szól. Ezeken kívül a Bolíviában, Izraelben, Spanyolországban, Szlovákiában élő magyar identitású emberek életét és problémáit mutatja be a Hol a magyar? című alprogram, míg a reaktív állampolgár elnevezésű szekció az atomenergia használatának következményeit feldolgozó filmeket kínál.
A Tiltakozók című szekció három filmje a Bukarestben, Ukrajnában, az arab országokban és Amerikában végigsöprő tiltakozási hullámokat követi végig. A panoráma Indiát bemutató programjában hat film lesz látható, a vetítések után szakértőkkel is tartanak beszélgetést. A DunaDOCK MasterCLASS sorozat az elmúlt évek legsikeresebb hazai és nemzetközi alkotásait ismerteti meg a dokumentumfilm rajongókkal és a szakma képviselőivel.
A magyar panoráma szekció filmjeit Baron György válogatta. Az esztéta a programban szereplő alkotások közül kiemelte a dr. Lala című dokumentumfilmet, amely a tévéből is ismert Lala bohóc misszióját mutatja be, ahogy járja az országot, hogy felvidítsa a kórházban fekvő súlyosan beteg gyerekeket.
A DunaDOCK MasterCLASS programja mellett a magyar panoráma szekcióban is látható lesz Gerő Marcell Káin gyermekei című filmje, amely Balázs Béla Bebukottak című, fiatal korú bűnözőket bemutató és annak idején betiltott alkotását veszi alapul. A rendező mintegy 30 év elteltével kereste fel a szereplőket, hogy kiderítse, milyen irányba alakult az életük.
Látható lesz Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című puritán dokumentumfilmje, amely évekig követte végig a roma gyilkosságok tetteseinek tárgyalássorozatát. Teszler Tamás koordinátor, a Diákverzió programját ismertetve elmondta, hogy az idén a Kino Moziba várnak ingyenes filmvetítésre és beszélgetésre mintegy 400 szak-és középiskolást, akik öt kortárs dokumentumfilm közül válogathatnak - a vetítések után pedig beszélgetéseket tartanak, hogy segítsék a fiatalokat a filmekben megfogalmazott társadalmi problémák feldolgozásában.
A diákzsűriben idén kanadai, ukrán, iráni, romániai és magyar hallgatók foglalnak helyet. A fesztiválon a közönség által legjobbnak ítélt film ezer dolláros pénzjutalomban részesül. A részletes program www.verzio.org oldalon érhető el.
Forrás: mti / Interjú: Gangel Noémi